A betegséghez való alkalmazkodás és az életminőség vizsgálata Hashimoto- thyreoiditisben

Abstract

A Hashimoto- thyreoiditis az egyik leggyakoribb autoimmun pajzsmirigybetegség, amely elsősorban nőket érint és a primer hypothyreosis vezető oka. Bár kezelése a hormonális egyensúly helyreállítására irányul, a betegek jelentős részénél az életminőség romlása, a biokémiai normalizálódás ellenére is fennmaradhat. A kutatás célja annak feltárása volt, hogy a betegségpercepció, a pszichés distressz és az egészségkontroll-hiedelmek miként befolyásolják a pajzsmirigybetegek életminőségét. A vizsgálatban 262 fő vett részt (átlagéletkor: 46,7 év, SD = 12,4; 86,3% nő), három csoportba sorolva: Hashimotothyreoiditis (n = 99), nem autoimmun eredetű hypothyreosis (n = 48) és egészséges kontroll (n = 115). A mérőeszközök: Pajzsmirigy-specifikus Életminőség Kérdőív (ThyPRO-39), Beck Depresszió Kérdőív rövidített változata (BDI-R), Generalizált Szorongás Kérdőív (GAD-7), Rövid Betegségpercepció Kérdőív (B-IPQ) és Multidimenzionális Egészségkontroll Kérdőív C változata (MHLC-C). Az adatelemzés Kruskal–Wallis-próbát, Spearman-korrelációt, lineáris regressziót, valamint bootstrap alapú mediációs és moderációs eljárásokat foglalt magába. A Hashimoto- thyreoiditis csoport mindkét életminőség-mutatón (ThyPro-39) szignifikánsan kedvezőtlenebb értékeket mutatott mind a kontrollcsoporthoz (p < .001), mind a nem autoimmun hypothyreosis csoporthoz képest (p =.011). A betegségpercepció érzelmi és tüneti dimenziói szignifikáns összefüggést mutattak az életminőséggel és a pszichés distresszel (rS = 0.31–0.69, p < .001). A pszichés distressz részleges mediátorként közvetítette a betegségpercepció és az életminőség közötti kapcsolatot: a Hashimotocsoportban mind a szorongás (B = 1.80, 95% CI [1.04, 2.65]), mind a depresszió (B = 1.61, 95% CI [0.87, 2.48]) szignifikáns mediátornak bizonyult, míg a nem autoimmun hypothyreosis csoportban kizárólag a szorongás mutatott szignifikáns mediáló hatást. Az egészségkontroll-hiedelmek közül a véletlen külső kontroll bizonyult az életminőség szignifikáns prediktorának (B = 1.122, p = .016), a moderációs elemzések azonban nem igazolták a kontrollhiedelmek pufferszerepét. Az eredmények megerősítik, hogy a pajzsmirigybetegségekhez kapcsolódó életminőség alakulásában a pszichológiai tényezők önálló és szignifikáns szerepet játszanak. A betegségpercepció módosítása, a pszichés distressz csökkentése és a véletlen kontrollorientáció tudatosítása ígéretes intervenciós irányok lehetnek