Az alapellátási ügyeleti rendszer átalakítása Magyarországon

Abstract

A dolgozat a magyar alapellátási ügyeleti rendszer átalakítását vizsgálja, különös tekintettel a reform előtti problémákra, a Hajdú-Bihar vármegyei pilotprogramra és az országos kiterjesztés tapasztalataira. A vizsgálat alapfeltevése az, hogy a korábbi ügyeleti rendszer működési zavarai elsősorban strukturális eredetűek voltak, és a széttagolt, önkormányzati szervezés már nem biztosította az egységes, fenntartható működést. A kutatás szakirodalmi feldolgozásra, dokumentumelemzésre, jogszabályelemzésre, esettanulmányra és leíró statisztikai értékelésre épült. A nemzetközi szakirodalom alapján a korszerű out-of-hours rendszerek közös jellemzői a központi betegirányítás, a telefonos triázs, a kompetenciamegosztás és a digitalizáció. A Hajdú-Bihar vármegyei pilotprogram igazolta, hogy a központi hívásfogadásra, triázs-alapú betegirányításra, mentőtisztek és APN-ek bevonására, valamint egységesebb dokumentációra épülő modell a gyakorlatban is működőképes. Az országos kiterjesztés révén az ügyeleti ellátás egységesebb, jobban szervezhető és átláthatóbb rendszerré vált, amely kedvezőbben illeszkedik a sürgősségi ellátás egészéhez. A dolgozat arra a következtetésre jut, hogy a reform érdemi előrelépést jelentett a betegutak racionalizálása, a betegbiztonság és a humánerőforrás hatékonyabb felhasználása terén. A további fejlesztés fő irányai az informatikai integráció mélyítése, a telemedicina és az adatvezérelt kapacitástervezés erősítése, a lakossági edukáció javítása, valamint a minőségbiztosítás folyamatos fejlesztése.