Ideiglenes kutatóállomás

Abstract

Dolgozatom a Hortobágy vernakuláris építészetének, tájhasználatának és pásztorkultúrájának kapcsolatát vizsgálja, különös tekintettel arra, hogy a táji adottságok és az életforma miként formálták a puszta épített környezetét. A kutatás középpontjában a pásztorépítmények – karámok, szárnyékok, hodályok –, valamint a közlekedési útvonalakhoz kapcsolódó csárdák, hidak és gazdasági központok állnak. A dolgozat célja annak bemutatása, hogy a hortobágyi építészet nem tudatos stílusformálás eredményeként jött létre, hanem egy hosszú idő alatt kialakuló, közösségi tudáson alapuló alkalmazkodási folyamat részeként. Az épületek szerkezete, anyaghasználata és tájolása szoros kapcsolatban állt a természeti környezettel, az állattartás igényeivel, valamint a pusztai élet mindennapi működésével. A dolgozat esettanulmányokon keresztül elemzi a hortobágyi táj átalakulását és a hagyományos pusztai életforma fokozatos megszűnését. Vizsgálja továbbá a 19. századi folyószabályozások, az államosítás és a nagyüzemi mezőgazdaság hatását, amelyek alapvetően megváltoztatták a Hortobágy történeti tájhasználatát és épített környezetét. A kutatás eredményei közvetlenül kapcsolódnak az „Ideiglenes Kutatóállomás” című diplomatervemhez. A terv célja egy olyan, könnyen telepíthető, ideiglenes építészeti rendszer létrehozása, amely a tájjal együttműködve, minimális beavatkozással képes támogatni a Hortobágy természeti környezetének kutatását.