Az Európai Unió által Ukrajnának nyújtott költségvetési támogatások, hitelek és azok közpénzügyi vonatkozásai
Fájlok
Dátum
Authors
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
DOI
Absztrakt
Kutatásom témája az Európai Unió harmadik államokkal való pénzügyi kapcsolata, melyet Ukrajna példáján keresztül mutatok be. A szakdolgozat kiindulópontjaként a fennálló geopolitikai helyzetnek, valamint annak történeti előzményeinek, illetve következményeinek ismertetését végzem el, abból a célból, hogy átfogóbb képet mutassak a hozzájárulás motivációiról. Ezt követően kiemelt figyelmet fordítok az uniós támogatáspolitika kulcsponti elemeinek szemléltetésére, ideértve a különféle támogatási formákat, melyet az Unió a költségvetés terhére, illetve azon kívül juttat a kedvezményezetteknek. Ezen általánosabb ismertető után térek ki az Ukrajnának, mint harmadik államnak nyújtott konkrét pénzügyi támogatásokra, melyek során bemutatom azok jogi alapjait, valamint közpénzügyi hatásait. A tanulmány több hipotézis mentén vizsgálja, hogy ezen támogatások hogyan járulnak hozzá Ukrajna államháztartási egyensúlyának fenntartásához, valamint górcső alá veszi azok fiskális és jogi kereteit. Az eredmények rámutatnak az uniós támogatási rendszer komplexitására és azzal járó pénzügyi kihívásokra, melyek vonatkozásában mind az Európai Unió, mind Ukrajna szemszögéből megvizsgálom a potenciális következményeket. A dolgozat hozzájárul a pénzügyi jog és nemzetközi támogatáspolitika összefüggéseinek mélyebb megértéséhez.