9632187660
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A Dizájn Center legigazibb forrásvidéke a hiányból, a szükségből és a pénztelenségből fakadó buhera, a berhelés, a szocialista nincsen általdöfő muszáj-kreativitás, a magad uram, ha szolgád nincs kategorikus imperatívusza mentén az "úgy hozott", "szerzett", "újított" haszonanyagok sosem látott kontextusba történő szervítése. Az átkos esztendeiben az alulfizetett melós joggal érezte úgy, hogy ő bizony a szolid bőség kosarából egyaránt veszen, jóllehet atavisztikus gonddal kerüli a lopás szót, imígyen annak számos, eufemisztikus szinonímáját dolgozza ki, mint pl: "olasz áru", más szóval "bugatti". És a tízórai nyomán megüresült aktatáskájában a Füles, a bac szpré meg a nyeles fésű mellé némi "majd jó lesz még valamire" limet s lomot suvaszt, hogy azok segítségével hiányban fogant mikrokörnyezetét komfortosabbá, elviselhetőbbé tegye. Iskolapéldái ennek azok a fémnyomó maradékokból, mintegy abfallokból, azaz hulladékokból létrehozott op-art mintázatú kerítések, melyeknek számos példánya ma is megcsodálható országszerte, de említhetném munkálkodásom egyik, lábat földbe gyökereztető fénypontját, a Trabant kasztnikkal födött horgászladikokat a Velencei-tavon. (Fábry Sándor)