A Debrecen-Bánki Református Egyházközség ÉLIM Szolgáltató Központ vezetése
A Debrecen-Bánki Református Egyházközség ÉLIM Szolgáltató Központ vezetése
Dátum
2014-05-29T06:38:30Z
Szerzők
Dombosné Gőgh, Henrietta
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Az Úr belülről kifelé munkálkodik. A világ kívülről befelé működik. A világ kiemelheti
az embert a nyomorúságból. Krisztus azonban belülről tisztítja meg az embert a
nyomorúságtól, és ezzel lehetővé teszi számára, hogy kiemelje magát a világ
nyomorúságából. A világ úgy formálja az embert, hogy a környezetét változtatja meg.
Krisztus az embert alakítja át, aki azután megváltoztatja a környezetét. A világ az
emberi viselkedést alakítja; Krisztus pedig az ember természetét. (Ezra Taft Benson)
A menedzselés azt jelenti, hogy a gyakorlati feladattal foglalkozunk, azzal, hogy miként
tudunk a leghatásosabban elérni bizonyos dolgokat. A vezetés a célkitűzéssel
kapcsolatos, azzal, hogy mit akarunk elérni. A munka egy jó vezetővel lehetőséget ad az
adottságok és képességek értelmes kihasználására. Kérdés az, hogy milyen a jó vezető!?
Milyen tulajdonságokkal, személyiséggel kell rendelkeznie egy vezetőnek. Vajon
álomvilágot alkot az, aki a szeretet, a megbecsülés és a megbocsátás szellemében
dolgozik? Az ilyen vezető áll csak igazán két lábon a földön! A leadership és a követés
elválaszthatatlanok egymástól.
Az egyház a legfőbb útmutató és értékmérő, minden fontos érték forrása. A helyes
alapelveket közvetíti, és lehetőség a szolgálatra, fejlődésre.
A sikeresség egy olyan ideál, amelynek a megvalósítására törekednünk kell.
Leírás
Kulcsszavak
egyház, iskola