A háborúk, a háborús verseny fegyvercsodái, a plakátok, filmek robusztus férfiai, hősei mind olyan lenyomatot őriznek a letűnő 20. századról, amelynek kitüntetett erénye a harcias szellem, az erő, s ahol mindennapos az erőszak. Épp ezért, szinte a csodával határos, hogy föltűnhetett, tömegeket nyerhetett meg és vezethetett sikerre egy távolról sem atlétatermetű férfi, akinek legfőbb fegyvere fegyvertelensége, erőszakmentessége, fizikai helyett lelki ereje, állhatatossága és kitartása volt, aki úgy tudott tömegeket mozgatni, hogy az egyesek embersége, hite összegződött és szállt szembe az embertelenséggel. Mohandász Karamcsand Gandhi csodája, persze, csak annyiban csoda, amennyiben minden emberi nagyság az. A csoda az, hogy abban a történelmi pillanatban lépett színre, amikor épp olyasvalakire volt szükség, aki egyszerre hagyománytisztelő és modern, otthon van mind a saját kultúrájában, mind az Indiát megszálló angolszászok civilizációjában, járatos a jogtudományban, vallásban, filozófiában, de alkalmasint elvégzi a kétkezi munkát is, s mindezen túl volt ereje a végsőkig ragaszkodni szigorú erkölcsi elveihez. Kötetünk tanulmányai arra keresik a választ, hogyan képzelte Gandhi országa sorsát, társadalmát, milyen eszközökkel látta megvalósítandónak e célokat, milyen gyökerekből táplálkozott világképe, valamint az erőszakmentességet középpontba állítva azt igyekeznek bemutatni, miként hatottak Gandhi eszméi a kortársakra.