Új megközelítést probáltam ki az adatfeldolgozásra, amelyik a spektrumot kisebb, egymástól független tömegablakokra bontja. Az ablakokat potenciálisan alkotó összetevők izotópos elolszlásait legeneráltam, majd korlátos optimumkereső függvénnyel a ténylegesen mért intenzitásokra illeszettem, így a teljes bemeneti adatból a lehető legtöbb információt kinyertem. Kis tömegű, jól mért mintáknál szigorú illesztéssel kiváló eredményekhez jutottam. Nagy tömegű mintánál az első, szigorú illesztésű számításból egyértelműen kirajzolódik az a tartomány, ahol a helyes eredmény található, majd újraszámolva megengedőbb illesztéssel az eddig rejtett, kisebb intenzitású összetevők is felfedezhetővé válnak.