Az üzletrész másokat megelőző megszerzésére irányuló jog és a vételi jog konkurenciája

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A korábbi Gazdasági törvények semmilyen rendelkezést nem tartalmaztak arra vonatkozóan, hogy a korlátolt felelősségű társaságban lévő üzletrészre kiköthető e vételi jog. Ezen a joghézagon sajnálatos módon a hatályos Polgári Törvénykönyvünk sem változtatott, annak ellenére, hogy a bírói gyakorlatban ismert, és gyakran hivatkozott, hogy az üzletrészre vételi jogot lehet alapítani. A 2013. évi V. törvényünk természetesen továbbra is szabályozza az elővásárlási és a vételi jogot, a normaszöveg alapján azonban e kettő hatalmasság egy-máshoz való viszonya nem teljesen egyértelmű, amit tovább árnyal az a kép, ha ezen két jog a társasági jogon belül kerül összeütközésre egymással. Jelen dolgozat fő problémakörét tehát az üzletrész vonatkozásában kiköthető vételi jog adja, és az a kérdés, hogy hogyan gyakorolható ez a jog az üzletrész másokat megelőző megszerzésére irányuló joggal szemben. A munkám lényegének a megértése véleményem szerint három jogintézmény részletesebb bemutatását is igényli, ami nem más, mint az üzletrész, az elővásárlási jog, ezen belül a másokat megelőző megszerzésre irányuló jog végül pedig a vételi jog. Az említett logika mentén haladva elsőként a kft.-ben a tagsági jogokat megtestesítő üzlet-résszel fogok foglalkozni, valamint itt teszek kitérést arra a dogmatikai problémára is, hogy a Ptk. nem tekinti a dolog kategória alá tartozó fogalomnak az üzletrészt, adásvétel tárgya-ként viszont szigorúan kiköti, hogy az csak dolog lehet, annak az átruházásáról és birtokba adásáról lehet kizárólag szó. Az elővásárlási jog fejezet alatt tartom indokoltnak elemezni a másokat megelőző meg-szerzésre irányuló jogot, továbbá azokat az eseteket, amikor ezen előjog megsértése miatt a szerződés hatálytalanná válik. Mindezek után pedig a vételi jog kapcsán írok az előbb említett bírói gyakorlatról, ami szerint vételi jog alapítható üzletrészre. Szakdolgozatom végezetül azt tárgyalja, hogy hogyan alakul a vételi jog és az üzletrész másokat megelőző megszerzésére irányuló jog egymáshoz való viszonya abban az esetben, amikor a társaság tagja egy olyan üzletrészre, amelyen más tagnak vagy tagoknak a Ptk. alapján az üzletrész másokat megelőző megszerzésére irányuló joga áll fenn, szerződéssel harmadik személy javára mégis vételi jogot enged.

Leírás
Kulcsszavak
üzletrész, elővásárlási jog, vételi jog
Forrás