963368353X

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Égi tükör című könyvében Graham Hancock folytatja az Istenek kézjegyei című művében megkezdett, az emberiség rejtett örökségének feltárására irányuló kutatásait, s újabb bizonyítékokat sorakoztat fel amellett, hogy az általunk ősinek tartott kultúrák valójában sokkal régebbi civilizációk örökösei voltak, s elődeik archaikus bölcsességére alapozták létüket. Élményekben gazdag expedíciója során Hancock - fotográfusa, Santha Faiia társaságában - igyekszik felderíteni az ősidők szakrális központjainak az egész bolygóra kiterjedő hálózatát Egyiptom piramisaitól és templomaitól a Húsvét-sziget talányos szobraiig, a prekolumbiánus Amerika kísérteties romjaitól Nagkor Wat pompás palotáiig. Célja mindenütt ugyanaz: megfejteni a letűnt ősök rejtjeles üzeneteit. A tenger alatti városokba és a piramisok rejtett kamráihoz vezető "odüsszeia" során a szerző a régészet néhány vadonatúj szenzációjával ismertet meg bennünket, feltárva egyúttal a mögöttük álló mítoszok varázslatos világát is, s arra késztet, hogy felülvizsgáljuk a civilizációnk eredetével kapcsolatos korábbi elképzeléseinket. Az Égi tükör nem tekinthető pusztán a korábbi mű, az Istenek kézjegyei folytatásának. Elődeink spirituális hitének felelevenítését, s annak a csillagászat nyelvén megfogalmazott titkosírásnak a megfejtését tűzi maga elé, amelyet az ősi szakrális építmények őriztek meg az utókor számára. Ég és föld misztikus kapcsolatát rögzíti ez a titkosírás, amely a templomokat csillagokká, az embereket pedig istenekké változtatja. Ég és föld misztikus kapcsolatát rögzíti ez a titkosírás, amely a templomokat csillagokká, az embereket pedig istenekké változtatja.
Leírás
Kulcsszavak
Forrás
Gyűjtemények