Az inguinalis hernioplasztikák összehasonlító elemzése

Abstract

Az inguinalis sérv a hasfali sérvek leggyakoribb megjelenési formája. Epidemiológiai összefoglalók alapján a lágyéksérvek kialakulásának élettartam- kockázata jelentős nemi különbséget mutat, míg férfiak körében akár a 27%-ot is elérheti, addig nők esetében a lágyéksérvek gyakorisága ettől nagymértékben elmarad, nem haladja meg a 3%-ot. A kórkép ellátási jelentőségét jól szemlélteti, hogy világviszonylatban évente több mint 20 millió páciens esik át inguinalis hernioplasztikán. A lágyéksérvek definitív kezelése operatív, ugyanakkor a műtéti indikáció felállításakor, valamint az optimális műtéti időpont és módszer megválasztásakor számos szempontot, többek között a beteg nemét, életkorát, társbetegségeit és az ebből következő műtéti terhelhetőséget figyelembe kell venni. Minimálisan tünetes férfiak esetében randomizált vizsgálat igazolta, hogy a konzervatív, nonoperatív ellátás megfelelő betegkiválasztás mellett biztonságos alternatíva lehet, mivel az akut inkarceráció előfordulási gyakorisága kétéves távlatban alacsony, nem haladja meg a 0,3%-ot. Ugyanakkor a hosszú távú retrospektív vizsgálatok eredményeit figyelembe véve, a betegek jelentős része panaszainak progressziója miatt idővel műtétre kerül, ami a klinikai gyakorlatban alátámasztja az egyénre szabott, életminőség, illetve tünetorinetált döntéshozatal fontosságát. A műtéti technikák fejlődése során a feszüléssel járó technikákat egyre inkább felváltották a feszülésmentes, hálóbeültetésen alapuló eljárások, amelyek célja a recidíva csökkentése mellett a posztoperatív funkcionális eredmények javítása. Manapság egyre meghatározóbb szempont a krónikus posztoperatív inguinalis fájdalom (CPIP) megjelenése is, amely definíció szerint olyan postoperatív lágyéki fájdalom, amely több mint 3 hónapig fennáll, továbbá a beteg legalább közepes erősségűnek értékeli, ezáltal a mindennapi aktivitást jelentősen befolyásolja. E szemléletváltás következményeként a technika-, háló- és rögzítési módszer kiválasztásának célja ma már nem kizárólag az anatómiai rekonstrukció, hanem a recidíva és a CPIP együttes kockázatának minimalizálása, a betegbiztonság és életminőség javítása. Napjainkban az esetek többségében feszülésmentes, háló implantációjával járó nyitott, valamint minimálisan invazív technikákat alkalmazunk, amelyek közti választást a sérv jellege, a beteg terhelhetősége, az intézeti lehetőségek és az operatőr tapasztalatai egyaránt befolyásolják.