Egy segítő foglalkozás képviselőinek pályaképe, a kiégés szempontjából

Abstract

A segítő foglalkozások túlterheltsége, privát és szakmai életük határainak elmosódása elvezethet a lelki megfáradáshoz, vagyis a kiégéshez. A jelenség kutatásának háttere, a rezignáció, mint a burnout forrása, a képzett munkatársak pályaelhagyása, magas pszichiátriai morbiditásuk, a depresszió, az addikció, a pszichoszomatikus zavarok megjelenése. 1974-ben írta le Freudenberger a burnout szindrómát, Schmidbauer pedig a helfer tünetegyüttest 1977-ben pszichoanalitikus alapon kezdte el kutatni. Szerinte a Helfer szindrómával jellemzett segítő saját pszichés egyensúlyát kompenzálja a segítéssel. Weisbach szerint a segítő kapcsolat mintegy droggá válik a segítő számára. Ez a nagydózisú drog visszaéléshez, majd kiégéshez vezet. Ezen a ponton kapcsolódik a Helfer szindróma kutatása a burnout vizsgálatokhoz. Elsősorban amerikai és angolszász szakemberek foglalkoztak a kiégés jelenséggel. Amerikai adatok szerint a segítő foglalkozásokban dolgozók sorában a morbiditás meghaladja a 30 százalékot. A fogyatékosokkal foglalkozók és a pszichiátriai gyógyító team tagjainál ez a szám megháromszorozódik. Ezzel a szindrómával nem csak egyes személyeknél, hanem munkahelyi közösségeknél is konstatálható a jelenség kollektív megjelenési formája. A kiégés egy bonyolult, a személyiség egészét átszövő problémaként írható le. Így a vizsgálata is egy összetett eszközrendszert igényel. Központi szerepet kap a Maslach Burnout Inventory -MBI- kiégési leltár, amely mellett alkalmaztuk a Super-féle- kérdőívet, a Schoenaker által szerkesztett Prioritástan-kérdőívet, valamint egy saját összeállítású Háttér- kérdőívet. Kutatásunkban a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar, nyíregyházi, levelező tagozatos diplomás ápoló hallgatóinak kiégéssel kapcsolatos állapotát, pályaválasztásuk indítékát, meghatározó személyiségtípusukat kíséreltük meg leírni. A vizsgálati mintában 5 férfi és 312 nő található, ami tükrözi az ápolásban dolgozó nők magas arányát. Az átlagéletkor 27,6 év, a vizsgált főiskolai hallgatók közel 90 százaléka egészségügyi előképzettséggel rendelkezik. Ez pedig azt mutatja, hogy a belső szükségletként jelentkező önmegvalósítás vágya meghatározó motivációs tényezőként jelentkezik. A hallgatók döntő többsége érzelmileg erősen kötődik szakmájához, hivatásnak tekinti azt, jellemző pályaválasztási érték az altruizmus. A kiégés dimenziói esetén pedig azt mondhatjuk, hogy az érzelmi kimerülés 22,61 átlagértékkel azt jelzi, hogy a vizsgálati személyek elindultak a kiégéshez vezető úton, de sem az elszemélytelenedés, sem a személyes teljesítményük csökkenése sincs jelen; de nem felejthetjük, hogy azok a 12 szakaszból álló kiégési folyamatban csak jóval később jelennek meg. Összegzésképpen ki kell emelnünk, hogy a kiégés nem rossz, vagy gyenge emberekről szól, sokkal inkább olyan speciális személy-környezet interakcióról van szó, amelyben a megterhelő munka és nem kielégítő munkakörülmények kihívásaira a segítő foglalkozású egyén rossz adaptációval, nem megfelelő megküzdési stratégiák sorozatos használatával válaszol. Kutatásunk alapján öt stratégiát emelnénk ki, amelyek javíthatják a segítők testi-lelki állapotát. A jó társas kapcsolatok, az önismeret, a munkában megtalált értelem, a pozitív életfilozófia és a vallásosság megléte esetén az altruista szakma valódi, életre szóló megelégedettséget jelenthet képviselőjének, s ezek által a kiégés is megelőzhetővé válik