Humán Tudományok Doktori Iskola

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

https://hdl.handle.net/2437/2307

Bölcsészettudományi Kar

Humán Tudományok Doktori Iskola
(vezető: Dr. Pusztai Gabriella)

Bölcsészettudományi doktori tanács

D48

tudományágak:
- filozófiai tudományok
- neveléstudományok
- pszichológiai tudományok
- szociológiai tudományok

Doktori programok:

Filozófia
(programvezető: Dr. Angyalosi Gergely)
Neveléstudomány
(programvezető: Dr. Pusztai Gabriella)
Pszichológia
(programvezető: Molnárné Prof. Dr. Kovács Judit)
Szociológia és társadalompolitika
(programvezető: Dr. Kovách Imre)

Böngészés

Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 310)

Szabadon hozzáférhető
Diagnosis or Social Construct? Perspectives of Parents, Teachers, and School Psychologists on Students with ADHD in Bihor County, Romania
(2025) Drugas, Ioana Florica; Hatos, Adrian; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
act Attention-Deficit/Hyperactivity Disorder (ADHD) is one of the most commonly identified childhood disorders worldwide, yet it remains a subject of intense debate. While the dominant clinical model defines ADHD as a neurobiological disorder characterized by persistent patterns of inattention and hyperactivity-impulsivity (American Psychiatric Association, 2022), an alternative sociological perspective questions its validity as a purely medical condition. Scholars such as Hacking (2000), Timimi (2015), and Jutel (2009) argue that ADHD may function more accurately as a social construct, influenced by institutional expectations, cultural norms, and stakeholder perceptions rather than objective biological criteria. This dissertation explores these divergent viewpoints through an empirical investigation of parents, teachers, and school psychologists’ perspectives on students with ADHD and the diagnosis practices in Bihor County, Romania. The research is grounded in a social constructivist framework (Wedge, 2015) and employs ethnomethodology (Macbeth, 2010) as its primary methodological approach. Drawing from medical records and stakeholder` questionnaires, this study examines how ADHD is defined, interpreted, and operationalized in Romanian educational and medical settings. The dissertation aims to reveal how diagnostic practices reflect broader social dynamics, including institutional pressures, pharmaceutical influences, and subjective interpretations of student behavior. The study responds to a significant gap in Romanian ADHD research. Despite the growing global and national prevalence—rising from 6.77% in 2010 to 8.8% in 2013 (Dobrescu, 2010; Rad et al., 2017)—systematic analyses of ADHD diagnosis in Romania remain sparse. A review of international academic databases uncovered very limited literature on ADHD in Romania, highlighting the need for localized, evidence-based research. The diagnostic process in Romanian schools is often inconsistent, relying heavily on subjective evaluations by teachers and parents, rather than standardized neuropsychological assessments (Iancu, 2007; Drugaș, 2015). The research is divided into three interrelated studies. The first study investigates the profile of 196 students diagnosed with ADHD in Bihor County, focusing on demographic trends and potential disproportionalities related to gender, symptom type, and socio-economic context. Preliminary results show a significant overrepresentation of boys and the predominance of hyperactivity and aggression in reported symptoms, aligning with international patterns (Reeves, 2022; Rucklidge, 2008). The second study analyzes the clinical criteria and terminology used by psychiatrists in diagnosing ADHD. Through semantic network analysis of medical files, the research identifies the most frequently cited symptoms and diagnostic patterns. Findings reveal inconsistencies in the application of diagnostic standards and a reliance on subjective descriptors shaped by parent and teacher reports, rather than neurobiological evidence. The third study explores the perceptions of teachers, parents, and psychologists—key stakeholders in the referral and diagnostic process. The study finds that teachers often interpret behavioral challenges, such as impulsivity or defiance, as medical symptoms, potentially leading to misdiagnosis. Teachers’ limited training and prevalent misconceptions contribute to labeling normal behavioral variance as pathological. Moreover, many educators prefer to exclude students with ADHD from mainstream classrooms rather than adapt instructional methods (Drugaș, 2015; Gherguț, 2020), further reinforcing exclusionary practices. Overall, the research highlights multiple disproportionalities in ADHD diagnosis— across gender, geography, and professional domains—supporting the argument that ADHD in Bihor County, Romania is shaped as much by social representations as by clinical realities. The study confirms international concerns regarding the influence of pharmaceutical marketing (Timimi & Timimi, 2015; Wedge, 2015), the variability of diagnosis across cultural contexts (Graham, 2010), and the problematic medicalization of behavioral traits that may reflect environmental or pedagogical misalignment rather than pathology. By bridging medical, sociological, and educational perspectives, this dissertation contributes to a more nuanced understanding of ADHD as a diagnostic category. It emphasizes the importance of context and stakeholders in interpreting behavioral symptoms and calls for a more balanced, interdisciplinary approach to ADHD diagnosis in Romania. The findings urge policymakers, educators, and clinicians to develop equitable, evidence-based interventions that account for both clinical symptoms and the socio-cultural environments in which they are expressed.
Szabadon hozzáférhető
A megoldásközpontú brief coaching pszichológiai intervenció hatékonyságának empirikus alapú, longitudinális vizsgálata – munkahelyi kontextusban
(2025) Gerhát, Réka; Münnich, Ákos; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Pszichológiai Intézet
Jelen doktori értekezés célja a megoldásközpontú brief coaching (Solution-Focused Brief Coaching, SFBC) pszichológiai intervenció hatékonyságának empirikus alapú, longitudinális vizsgálata munkahelyi kontextusban. A kutatás központi kérdése, hogy az SFBC – mint rövid, erősségalapú, jövőorientált, cél- és eredményfókuszú módszer – milyen mértékben járul hozzá a munkavállalók szubjektív jóllétének, énhatékonyságának és teljesítményének növekedéséhez. Az elméleti áttekintés kiemeli a coaching pszichológia interdiszciplináris természetét, s figyelmet fordít a szakmai közösségek és kompetenciák körvonalazására, a coaching hatékonyságát alátámasztó modellek ismertetésére, valamint a coaching pszichológia, a coaching és más segítő intervenciók közti különbségek bemutatására. Az SFBC módszertanát a dolgozat önálló fejezetben tárgyalja, kiemelve a megoldásközpontú brief terápiás modellből eredő erőforrás-orientált kérdezéstechnikát, a célkitűzés jelentőségét, valamint a megoldásépítés folyamatát. A kutatás egy magyarországi multinacionális informatikai-kommunikációs (IKT) vállalatnál zajlott. A vizsgálatban 25–40 év közti, fehérgalléros, nem vezető beosztású munkavállalók vettek részt. A résztvevőket (összesen 84 coachee) egy randomizált, kontrollált vizsgálat keretében két csoportba soroltuk: 43 fő került a kísérleti csoportba, míg 41 fő várólistás kontrollcsoportként szolgált. A kísérleti csoport tagjai a kérdőívek kitöltése mellett három, egyenként 60 perces coachingülésen vettek részt, míg a kontrollcsoport tagjai csak a teljes vizsgálat végeztével részesültek a coachingban. Ez a kutatásmódszertani megközelítés lehetővé tette a coaching pszichológiai intervenció rövid- és középtávú hatékonyságának feltérképezését. A hatásvizsgálat során önbevallásos kérdőívek, 360 fokos teljesítményértékelések (melyekbe vezetők és közvetlen munkatársak is bevonásra kerültek) és félig strukturált interjúk segítségével tártuk fel a coaching hatásosságát. A kvantitatív adatgyűjtéshez néhány standardizált mérőeszköz (Big Five Kérdőív, Pozitív és Negatív Affektivitás Skála, Schwarzer-féle Énhatékonyság Kérdőív, WHO Jól-lét Skála) és egy különböző kompetenciaterületeket (pl. döntéshozatal, kommunikáció, csapatmunka) vizsgáló, saját fejlesztésű, 360 fokos értékelés szolgált. A kvalitatív elemzéshez félig strukturált interjúkat alkalmaztunk, amelyek a coachee coachingfolyamattal kapcsolatos szubjektív megéléseire és a coach kompetenciáira fókuszáltak. A vizsgálati csoportban szignifikáns pozitív változások voltak megfigyelhetők: nőtt a pozitív affektivitás és az énhatékonyság-érzet, csökkent a negatív affektivitás, javult a szubjektív jóllét, valamint a munkateljesítmény is. Ezzel szemben a kontrollcsoport esetében a vizsgálati időszak alatt nem volt kimutatható pozitív változás: a legtöbb mutató mentén stagnálás vagy esetenként enyhe romlás volt megfigyelhető. A kutatás egyik további eredménye, hogy a coaching hatékonyságát jelentősen befolyásolják a coachee személyiségjegyei (lelkiismeretesség, érzelmi stabilitás, nyitottság, extraverzió, barátságosság), a coachingot megelőző önismereti munka, a cselekvési terv részletessége, valamint a coach–coachee kapcsolat minősége. Azok a vizsgálati személyek, akik korábban részt vettek önismereti folyamatban, illetve magasabb pontszámot értek el a vizsgált személyiségdimenziókban, minden pszichológiai változó mentén nagyobb fejlődést mutattak. Ez azt jelzi, hogy a coaching eredményességét nem kizárólag a módszertan, hanem a résztvevők személyes jellemzői is befolyásolják. A disszertáció végkövetkeztetése, hogy a megoldásközpontú brief coaching pszichológiai intervenció tudományosan alátámasztható, hatékony módszer lehet az egyéni és szervezeti fejlesztésben. Az SFBC komplex módon támogatja a pszichológiai jóllét, az énhatékonyság és a teljesítmény növekedését, ezáltal hozzájárul a munkahelyi eredményesség és a társadalmi-gazdasági fejlődés erősítéséhez. A kutatás jelentős mérföldkő a coaching pszichológia hazai empirikus megalapozásában, és fontos lépést jelent a terület nemzetközi tudományos diskurzusába való bekapcsolódás felé.
Szabadon hozzáférhető
A felnőttkori közösségi zenetanulás empirikus vizsgálata a hazai fúvószenekarok tükrében
(2025) Radócz, József Miklós; Váradi, Judit; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A tanulás, a gyakorlás, vagy akár a fejlődés szavakat hallva még napjainkban is hajlamosak lehetünk a fiatalabb, még iskoláskorú korosztályra asszociálni, pedig mára aligha van olyan terület, ahol ne lenne szükség a folyamatos önképzésre, a szüntelen megújulásra. Mindazonáltal a tanulás alatt nem csak a szorosan vett szakmai megújulást érthetjük, hiszen mára tudományos kutatások igazolják, hogy a különböző minőségi szabadidős tevékenységek összességében hozzájárulnak az egyén általános életminőségének javulásához is (Coffman & Adamek, 1999; Cohen, Bailey & Nilsson, 2002; Coffman, 2009; Williamson & Bonshor, 2019). Ezen gondolatmenet tekinthető a felnőttkori zenetanulás különböző elemeit vizsgáló kutatások vezérfonalának, amely nemzetközi tekintetben ugyan kiterjedt szakirodalmi háttérrel rendelkezik (Coffman, 2002), de hazai viszonylatban összességében még korai szakaszban jár. Jelen kutatás újdonság ereje abban rejlik, hogy hazai tekintetben még nem készült olyan kutatás, amely a fúvószenekarok szerepét neveléstudományi aspektusból vizsgálja. Ugyan maga a fúvószene világa hazánkban is régóta ismert, mind a tradicionális hivatásos „egyenruhás” zenekarok, mind az amatőr fúvószenei mozgalom oldaláról (Hollós, 1980; Marosi 1994), azonban kijelenthető, hogy a hazai fúvószenekari réteget érintve kifejezetten hiányos szakirodalommal és dokumentáltsággal találkozhatunk. Mindemellett ezen írások túlnyomó többsége főként a fúvós együttesek hagyományos történeti vonatkozásaira koncentrál, zenei életben betöltött zene- és kultúraközvetítő szerepük csak kevésbé rajzolódik ki általuk. Az előbbiek tükrében kettős célt fogalmaztunk kutatásunkat illetően. Dolgozatunkban a felnőttkori zenetanulás lehetőségeit kívánjuk tanulmányozni a közösségi muzsikálás vonatkozásában, mindezt a hazai fúvószenekari szcéna megismerésén és feltérképezésén keresztül. Munkánkkal szeretnénk rávilágítani a közösségi zenélés jelentőségére, az amatőr zenetanulás és fúvószenekari tagság iránti egyéni motivációkra, ezáltal az élethosszon át tartó zenetanulás, a felnőttkori közösségi zenélés és aktív zenei tevékenység előnyeire és esetleges hátrányaira, nehézségeire. Kutatásunk első lépéseként két különböző típusú, és eltérő életkori összetételű fúvószenekar öt-öt felnőttkorú tagjával készítettünk félig strukturált interjúkat, górcső alá véve a fúvószenélés iránti belső indíttatásaikat, valamint a hosszútávú zenekari tevékenységet befolyásoló esetleges tényezőket. Ezen tapasztalatokra építve ezt követően újabb félig strukturált interjúkat készítettünk, amelynek során a hét magyar régióból hét fúvószenekari karnagyot szólaltattunk meg. A karnagyi interjúk kódolását és tartalomelemzését MAXQDA Analytics Pro 2020 kvalitatív adatelemző szoftver segítségével végeztük, amely által rálátást nyertünk a hazai amatőr fúvószenekarok számos specifikumára. A kvalitatív elemek értelmezését követően hozzáláttunk egy országos fúvószenekari adatbázis felállításához. Dokumentumelemzés és hólabda módszer segítségével végül egy 171 amatőr fúvószenekart tartalmazó adatbázist hoztunk létre (FUZEKA2023 adatbázis), amely a további kutatómunkák alapjául szolgált. Az adatbázis véglegesítésével két külön kérdőívet szerkesztettünk zenekarvezetők és felnőttkorú zenekari tagok számára, mindkét kérdőívet EvaSys online kérdőívszerkesztő programmal hoztuk létre, amelyeket online formában juttattunk el az összes együtteshez. A válaszok során generálódott kvantitatív adatokat mindkét esetben SPSS adatelemző szoftverrel analizáltuk. A zenekarvezetők válaszai (n=109) által a hazai fúvószenei világ számadatainak megismeréséhez jutottunk közelebb, míg a fúvószenészek válaszai (n=463) nyomán a hazai fúvós világ eddig nem dokumentált karakterisztikái láttak napvilágot. Klaszterelemzés segítségével kirajzolódott, hogy a válaszadók alapvetően két nagyobb csoportra, Zenekarközpontúakra (n=291) és Mérsékelten visszafogottakra (n=171) osztható. Mindez lényegében azt jelöli, hogy a kutatásban résztvevő fúvószenészek számára egyaránt fontos a zenei aktivitás, illetve a fúvószenekari közösség, differencia mindössze az elköteleződés mértékében található. Kutatásunk során folyamatos megerősítést nyert, hogy a felnőttkori zenei aktivitás és a fúvószenekari tagság iránti elköteleződés hátterében alapvetően három motivációs faktor, a zenei-, a szociális- és a rekreációs tényezők játszanak meghatározó szerepet. Ezek közül is kiemelkedő fontossággal bírnak a különböző szociális elemek, legyen az a közösséghez való tartozás érzése, vagy akár a közösen átélt élmények jelentősége. Kutatásunk rávilágított, hogy a felnőtt zenészek jelentős része gyermek- vagy serdülőkori zenei tapasztalatokból építkezett. Különösen látványos, hogy a válaszadók több mint fele arról számolt be, hogy tanulmányai egy pontján komolyan fontolóra vette, hogy a zenei pályát hivatásszerűen végezze. Reményeink szerint kutatómunkánkkal sikerült egy olyan hiánypótló munkát elvégezni, amely mind a vizsgált fúvószenei közösség, mind pedig a hazai fúvószenei életet kevésbé ismerő réteg számára közelebbi megvilágításba helyezi ezen együttesek zenei életben betöltött, eddig méltatlanul keveset taglalt értékes szerepét.
Szabadon hozzáférhető
Az abszolút hallás, az abszolút tonalitás és a zenei kifinomultság transzponáló és nem transzponáló hangszeren játszók zenészek körében
(2025) Herceg, Attila; Szabó, Pál; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Pszichológiai Intézet
Háttér Az abszolút hallással (AH) rendelkező személyek képesek egy izolált hang magasságát azonosítani vagy a hangot reprodukálni külső viszonyítási pont nélkül (Bachem, 1937; Herceg és Szabó, 2022; Herceg és Szabó, 2023; Miyazaki, 2004; Takeuchi és Hulse, 1993; Weisman, Balkwill, Hoeschele, Moscicki és Sturdy, 2012; Ziv és Radin, 2014). Az AH több típusát – pl. valódi-, kvázi- és pszeudo-AH-t (Bachem, 1937) – valamint két formáját különböztetjük meg: a passzív és az aktív AH-t (Kelemen, 2019; Kerek, 1974; Locsmándi, 2016; Párducz, 2016; Tarnóczy, 1947). Passzív AH esetén a hangmagasságok azonosítása szolmizációs hangnevek segítségével történik, míg aktív AH esetén a hangmagasságok reprodukciója történik énekléssel, fütyüléssel, dúdolással vagy egy hangszer segítségével (Abraham, 1901; Herceg és Szabó, 2022; Parncutt és Levitin, 2001; Steblin, 1984; Takeuchi és Hulse, 1993). A tonalitás az a zenei elv, ami az egyes, illetve az összetett hangmagasságokat (akkordokat) egy központi hangmagasság vagy akkord köré szervezi (Jackendoff és Lerdahl, 2006). A passzív abszolút tonalitás (AT) révén egy személy képes megítélni, hogy egy általa ismert zenemű az eredeti vagy más (transzponált) hangnemben szólal-e meg, míg az aktív AT révén képes egy általa ismert zeneművet annak eredeti hangnemében elénekelni vagy hangszeren megszólaltatni (Parncutt és Levitin, 2001). A zenei kifinomultság a zenei képességek, tapasztalatok és ismeretek különböző aspektusait foglalja magában, beleértve az explicit és implicit zenei tudást is (Müllensiefen, Gingras, Musil és Stewart, 2014). A Goldsmiths Zenei Kifinomultság Kérdőív (Goldsmiths Musical Sophistication Index [Gold-MSI] – Müllensiefen és mtsai, 2014) olyan különböző, egymástól többnyire független képességeket és teljesítményeket mér, mint például a zenei észlelés, a zenei képzettség, az emlékezet, a kreativitás, valamint a zenehallgatási és zenealkotási szokások. Célkitűzések Az AH, az AT és a zenei kifinomultság kapcsán rendelkezésre álló adatok ellentmondásosak. 3 vizsgálatot terveztem, hogy feltárjam, milyen kapcsolat van a transzponáló hangszeren történő játék és (1) az AH, (2) az AT, valamint (3) a zenei kifinomultság között. Transzponáló hangszerek esetén a kottában leírt és a valóságban megszólaló hangmagasságok nem egyeznek. Módszerek, eszközök és vizsgálati minták Mindegyik vizsgálat online módon zajlott, összehasonlítva a transzponáló és a nem transzponáló hangszeren játszók csoportjait. Az AH-t saját fejlesztésű teszttel vizsgáltam, három esetben izolált, egy esetben komplex zenei helyzetben – utóbbinál a vizsgálati személyek két, egyszerre megszólaló hangmagasságot hallottak. A komplex zenei helyzetű AH teszt során a felső, magasabb hang magasságát kellett azonosítani. Az AT-t szintén saját fejlesztésű teszttel vizsgáltam, amelyben két ütemből álló, új, a vizsgálati személyek számára ismeretlen, a vizsgálat számára készült zenei részletek hangzottak el különböző hangszereken, miközben látható volt az adott részlet kottaképe. A vizsgálati személyeknek meg kellett ítélniük, hogy az elhangzó részletek és azok kottaképei azonos vagy eltérő hangneműek-e. A zenei kifinomultságot a Gold-MSI általunk magyar nyelvre fordított változatával vizsgáltam. Az első vizsgálatban 87, a második és a harmadik vizsgálatban 71-71 fő vett részt, többségük valamely hivatásos kórus/zenekar tagja és/vagy zenepedagógus. A vizsgálati mintákban jellemzően több nem transzponáló hangszeren játszó személy volt, mint transzponáló hangszeren játszó. Eredmények Az első és a második vizsgálatban a transzponáló hangszeren játszók kevesebb hangot találtak el (p = 0,061 [one-tailed], illetve p = 0,068 [one-tailed]), valamint kevesebb pontot értek el az AH teszteken, mint a nem transzponáló hangszeren játszók (p = 0,002 [one-tailed], illetve p = 0,058 [one-tailed]). A második vizsgálatban komplex zenei helyzetű AH teszteken a transzponáló hangszeren játszók kevesebb hangot találtak el, mint a nem transzponáló hangszeren játszók (p = 0,090 [one-tailed]). A második vizsgálatban a nem transzponáló hangszeren játszók több hangot találtak el az izolált, mint a komplex zenei helyzetű AH teszteken (p < 0,001 [one-tailed]), míg a transzponáló hangszeren játszók esetében nem igazolódott különbség az izolált és a komplex zenei helyzetű AH teszteken eltalált hangok között (p = 0,133 [one-tailed]). A második vizsgálatban az AT teszten a nem transzponáló hangszeren játszók jobb eredményt értek el, mint a transzponáló hangszeren játszók (p = 0,001 [one-tailed]). A Gold-MSI-n a transzponáló hangszeren játszók minden alskálán magasabb pontszámot értek el az Észlelési képességek (p = 0,030 [one-tailed]), az Érzelmek (p = 0,018 [one-tailed]), az Aktív elkötelezettség (p = 0,092 [one-tailed]), a Zenei képzettség (p = 0,056 [one-tailed]), valamint az Éneklési képességek alskálán (p = 0,063 [one-tailed]), mint a nem transzponáló hangszeren játszók. Következtetések A transzponáló hangszereken játszók rosszabb teljesítményét okozhatja, hogy a kottában leírt hangmagasságot nem a valóságban megszólaló hangmagassággal kapcsolják össze, ez ún. hangszerspecifikus AH-hoz vezethet. A hangszerspecifikus AH-sal rendelkezők pontosabban azonosítják a számukra ismerős hangszínen megszólaló hangokat, ám ez a képesség nem kedvez a valódi AH, illetve az AT kialakulásának. Az eredmények közötti ellentmondások és a limitáló tényezők miatt további vizsgálatok szükségesek.
Szabadon hozzáférhető
Fókuszban az árnyékoktatás
(2025) Hegedűs, Gabriella; Csépes, Ildikó; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A többnyelvűség, a multikulturális oktatás és a tanulás a 21. századi globalizáció folyamatának alapvető feltételei annak érdekében, hogy a tanulók megszerezzék azokat a készségeket, melyek a munkaerőpiacra való belépéshez szükségesek. Ezek a készségek és képességek, mint a nyitottság és a kritikai gondolkodás a nyelvi órákon kiválóan fejleszthetőek, ugyanis miközben a tanulók különböző kommunikációs helyzetekben osztják meg egymással gondolataikat, és fejezik ki véleményüket, társas kompetenciáik is fejlődnek. Ennek megvalósításához paradigmaváltás szükséges az idegennyelv-oktatásban, mely felváltja a korábban használt humboldti nyelvtanfordítós módszert. Azonban Einhorn (2015) szerint ez a paradigmaváltás elmaradt, és Chrappán és Bence (2020) is úgy vélik, hogy csak tantervi szinten valósult meg a reform. Ebből következően Magyarországon az idegennyelv-oktatás elmarad az európai eredményességtől (Szabó et al., 2021), melyet nemzetközi eredmények is alátámasztanak (Eurobarometer, 2012, 2018). A továbbtanulásnál pluszpontot jelentő nyelvvizsga bizonyítvány és a megnövekedett számú (emelt szintű) nyelvi érettségire való felkészítés, Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása, az OECD által meghatározott kulcskompetenciák elsajátíttatása a tanulókkal, az idegen nyelvtanításban meghatározott Közös Európai Referenciakeret mind olyan kihívások elé állítják az iskolarendszert és a nyelvtanárokat Magyarországon, melyre úgy tűnik, nincsenek még felkészülve, és talán ezzel magyarázható, hogy egyre több nyelvtanuló vesz részt kiegészítő idegen nyelvi magánoktatásban. Míg a bray-i (Bray, 1999; Zhang & Bray, 2020) értelemben vett árnyékoktatással – azaz (1) az oktatás tandíj ellenében történik, (2) iskolai tantervet kiegészítő, és (3) továbbtanuláshoz szükséges tantárgyakra vonatkozik – kapcsolatban viszonylag gazdag nemzetközi szakirodalom áll rendelkezésünkre, és Magyarországon is olvashatóak erre vonatkozó kutatások, hazai viszonylatban hiátus tapasztalható a kiegészítő angol nyelvi magán nyelvoktatás, azaz angol nyelvi árnyékoktatás vonatkozásában. Jelen disszertáció célul tűzi ki, hogy kvantitatív kutatás formájában (N=1010), Dörnyei és Ottó (1998) nyelvtanulási motiváció folyamatmodelljére és Kuhl (1984) önszabályozó elméletére épülő, saját szerkesztésű kérdőív felhasználásával rávilágítson az árnyékoktatás azon aspektusaira, melyeket a szakirodalmi elemzés, valamint az ezen alapuló feltáró jellegű kvalitatív (N=10) kutatás során hiátusként fogalmaztunk meg. Ezen aspektusok elsősorban a nyelvtanulók családjának szocioökonómiai hátterére, az angol nyelvi árnyékoktatásban való részvételi motivációjára, az árnyékoktatás eredményességére – mely a nyelvvizsga bizonyítvány arányában mérhető – vonatkoznak. Továbbá a vizsgált kérdéskört az oktatás színtere, azaz felekezeti és állami fenntartású gimnáziumok, valamint szintje, azaz középiskola és egyetem vonatkozásában értelmezzük. Eredményeink hangsúlyosan hívják fel a figyelmet az anya legmagasabb iskolai végzettségének pozitív korrelációja és az árnyékoktatásban való részvételi arány, illetve a nyelvtanulói eredményesség összefüggéseire. Míg mind szektorközi összehasonlításban, mind az oktatás szintjét illetően az eltérő iskolai végzettséggel rendelkező anyák gyermekei hasonló arányban voltak jelen az angol nyelvi árnyékoktatásban, a tanulmányi eredményesség vonatkozásában felülreprezentáltan jelentek meg a vármegyeszékhelyen élő, állami iskolába járó, felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező anyák gyermekei. A felekezeti gimnáziumokban az alacsonyabb szülői végzettséggel rendelkező, kistelepülésen élő diákok aránya magasabb volt, mint az állami fenntartású gimnáziumokban, aminek eredményeként az egyházi gimnáziumokban tanulók kevésbé voltak eredményesek a nyelvvizsga letétele terén. Ugyanakkor nagyobb mértékű támogatásra számíthattak mind nyelvtanáruktól, mind osztálytársaiktól és családjaiktól, azaz a társas támogatás kompenzáló erővel bírt tanulmányi életútjukon. Kutatásunk újdonságértéke abban rejlik, hogy korábban Magyarországon eddig nem végeztek vizsgálatokat a nyelvtanulók szocioökonómiai hátteréről az angol nyelvi árnyékoktatás területén. Kutatásunk limitációkkal rendelkezik, ugyanis a nem reprezentatív minta nem teszi lehetővé általánosítások megfogalmazását, azonban reményeink szerint hozzájárul ahhoz, hogy bővebb ismereteket szerezzünk az árnyékoktatás jelenségéről.
Szabadon hozzáférhető
Factors influencing university students' interests and objectives in their studies and careers with particular focus on gender stereotypes
(2024) Saleh, Sanaa Taher; Dusa, Ágnes; Kovács , Karolina; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
This research explores gender disparities in academic specialisations and the factors influencing university students' academic interests and career goals. It highlights how gender stereotypes and societal norms often deter women from pursuing various academic fields due to their lack of self-confidence. Effective role models and family support can counter these stereotypes, encouraging women to take more risks academically and professionally. The study also underscores the significant role of academic institutions, considering factors like teaching quality, English language programs, reputation, and location. The research utilised quantitative methodology and surveyed 327 higher education students from various regions, revealing sociodemographic differences. The questionnaire included five blocks of questions referring to the sociodemographic background, factors influencing academic specialisation, satisfaction with the current studies, Bem Sex Role Inventory and perception of gender stereotyping determining students' academic choice. Regarding the sample, male students were predominantly from Africa, while females were more represented in Europe and America. Far Eastern Asian students predominantly enrolled in medical and public health majors, while African students were more likely in PhD studies. Family background also varied, with Far Eastern Asian students having parents with higher educational attainment compared to African students' parents. The research analysed factors influencing university choice, noting that institutional factors were most important for Far Eastern Asian students, while geographical factors were more important for European and American students. Family involvement and tradition were more significant for Middle Eastern students. Comparing students at the University of Debrecen and Salahaddin University, Hungarian students showed a higher level of professional orientation. In contrast, Iraqi students were more job-oriented, influenced by family, financial, and geographical factors. The research explores the influence of sociodemographic variables on university choice and finds that age, settlement type, and academic years significantly influence university choice. International students at Debrecen University weaken the relevance of geographical factors. The role of financing form weakens reputation and ranking. Factors influencing further education, such as professional orientation, family background, and job orientation, positively influence institutional climate. However, professional orientation is negative, while job orientation has a positive effect. Geographical factors also positively affect social mobility, communication, and family background factors. People influencing academic choice significantly positively affect higher educational and high school environments, highlighting the importance of institutional climate. Geographical factors also play a significant role in these environments. The research identified three student clusters known as experienced coping, inexperienced optimism, and inexperienced denying groups. Key findings include gender-based differences, with experienced coping students underrepresented in agriculture and overrepresented in social sciences. Students with tertiary-educated mothers are more likely to be experienced copers. International students at the University of Debrecen are mostly inexperienced optimists. Factors influencing further education are primarily profession-oriented, with the inexperienced optimistic group valuing this the most. University choice is influenced by geographical factors for inexperienced deniers and reputation and ranking for inexperienced optimists. Overall, this research examines gender stereotypes in academic choice, highlighting the interconnectedness of sociodemographic, geographic, and institutional factors. It advocates for societal attitudes and policies to promote diverse career opportunities and understand students' experiences, ultimately improving educational outcomes.
Szabadon hozzáférhető
Ember-robot interakciók egyes pszichológiai aspektusai
(2024) Őrsi, Balázs; Csukonyi, Csilla; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Pszichológiai Intézet
Disszertációm az ember-robot interakciók pszichológiai szempontú megközelítéseivel foglalkozik. A robotok egyre több fajtája lép be az emberek életének különböző színtereire, ami azzal a kihívással állít szembe minket, hogy a robot felhasználók jelentős többsége nem-szakértő emberekből fog állni. Ezért fontos felderíteni, hogy milyen szempontok szerint és milyen módon értékelik ki az emberek a robotok bizonyos viselkedéseit és megnyilvánulásait. Az utca embere valószínűsíthetően szociális, illetve humanoid robotokkal fog először fokozott érintkezésbe kerülni. Ezekre a robotokra jellemző, hogy megalkotóik mind megjelenésükben, mind viselkedésükben egyre emberszerűbbé tervezik őket. Mivel minden ember veleszületett hajlama az antropomorfizálás, vagyis nem-emberi dolgok felruházása emberi jellemzőkkel, így ezek a humanoid robotok, tervezésükből adódóan, még fokozottabban ki lesznek téve ennek a jelenségnek. A robotok antropomorfizálásának vizsgálata a szakirodalomban leginkább egy robottal szemben megjelenő attitűd befolyásoló tényezőjeként jelenik meg. Azonban ennél fontosabb gyakorlati nehézségek lehetőségét veti fel, hiszen amennyiben egy robot felhasználója eleve nem jártas a robotok működési elveit illetően, úgy az emberszerű jellemzők által kiváltott intenzív antropomorfizálás hatására a felhasználók összezavarodhatnak a robot viselkedését és szándékát illetően, mely zavarodottság bizonyos feladatok ellátása esetén komoly negatív következményekkel járhat. Ennek az emberekben fellépő zavarnak a feltárására végeztem el egy laborvizsgálatot, mely során a résztvevők egy humanoid NAO robottal végzett interakciós feladat végeztével egy helyzettől független, váratlan, és erősen az emberi empátiára ható kérést kaptak a robottól. A kérés arra vonatkozott, hogy a robot fél a sötétben, ezért szeretné, ha a résztvevő nem kapcsolná ki őt. Ez a kérés szembement a résztvevők számára adott vizsgálatvezetői instrukcióval, melynek értelmében a feladat végeztével ki kellett kapcsolniuk a NAO robotot. Az eredményeim alapján a résztvevők egyharmada eleget tett a robot kérésének és bekapcsolva hagyta azt, figyelmen kívül hagyva a korábban kapott emberi utasítást. A mérések alapján azt is sikerült megállapítani, hogy a robot kérése, attól függetlenül, hogy a résztvevő végül kikapcsolta-e, avagy bekapcsolva hagyta, több másodperces habozásra késztette az embereket, még a leggyorsabban döntésre jutó résztvevők csoportja is átlagosan 8 másodpercig hezitált. Továbbá azt is sikerült megállapítani, hogy fontos kapcsolat van a robottal megtapasztalt függőségi helyzet, valamint a meghozott döntés között. A robot kérését ugyanis gyorsabban figyelmen kívül tudták hagyni azok a résztvevők, akik nem tapasztalták meg a robot kontrollját magukon, ám ők kontroll lehetőséggel élhettek a robot felett az interakciós feladat során. Ezzel párhuzamosan, azok a résztvevők, akik hasonló függőségi helyzetet tapasztaltak meg a robottal, ám végül eleget tettek annak kérésének, sokkal több ideig haboztak a döntés meghozataláig. Kutatásom így rávilágít annak a problémájára, hogy egy humanoid robot túlságosan emberinek tűnő viselkedése mind az emberi viselkedés megakasztása, mind döntéshozatal szempontjából meg tudja zavarni a robotikában nem jártas emberek viselkedését. Ennek ismeretében hatékonyabban felkészülhetünk az ember-robot illesztés folyamataira, főleg azokon a területeken, ahol nem-szakértő felhasználók kerülnek majd gyakori interakcióba humanoid robotokkal, mint például egészségügyi, vagy oktatásügyi környezetekben.
Szabadon hozzáférhető
Hallgatók digitális attitűdjeinek és kompetenciáinak paradigmaváltása különböző funkciójú képzésekben
(2024) Nádasdi, Kristóf Zsolt; Pusztai, Gabriella; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
Disszertációnkban a technológiák oktatásban történő felhasználásának tanulmányozá-sán kívül, azt vizsgáltuk, hogy az egyetemi hallgatók között mekkora különbségek mutatkoz-hatnak az elvárások, a kompetenciák, az attitűdök és a hozzáállás tekintetében, akár egyazon intézményen belül is. Az eredményekből levont következtetések jelentős neveléstudományi újításokat mutattak, különösen a vizsgált dimenziók tekintetében. Kutatásunkban megkérdez-tük a karok hallgatóit arról, hogy infokommunikációs eszközhasználatuk és digitális kompe-tenciáik hogyan változtak a pandémia után az azt megelőző időszakhoz képest. Az önértékelés alapú elemzés számos új tényezőt tárt fel, és ebben a részben is kézzelfogható neveléstudomá-nyi újdonságok jelentek meg. Az első három hipotézisünkben azt feltételeztük, hogy a válaszadók szignifikánsan erő-sebben használják majd az IKT-eszközöket és alkalmazásokat, valamint szignifikánsan maga-sabb pontszámokat adnak majd saját digitális kompetenciáik megítélésével kapcsolatban a képzést követő időszakban, mint előtte. A negyedik és ötödik hipotézisünkben azt feltételez-tük, hogy a gyakorlati típusú képzésben részt vevő hallgatók szignifikánsan jobbnak tartják saját digitális kompetenciáikat és szignifikánsan pozitívabb értékelést adnak saját digitális atti-tűdjeikről, mint az elméleti típusú képzésben részt vevő hallgatók. Hatodik hipotézisünkben azt feltételeztük, hogy a háttérváltozók közül a nem, a foglalkoztatási státusz és a szülői isko-lai végzettség szignifikánsan befolyásolja az IKT-eszközök és alkalmazások használatát, a digi-tális kompetencia szintjét és a digitális attitűdöket. Kérdőívünket digitális formában osztottuk meg a két vizsgált, különböző fókuszú kar (elméleti, illetve gyakorlati) hallgatói között. Kutatásunk három dimenzióját, az IKT-eszközök és alkalmazások használatát, a digitális kompetenciák önpercepcióját és a digitális attitűd szintjét vizsgáltuk, majd ezt kiegészítettük egy negyedik dimenzióval, a háttérváltozók hatása-it elemeztük a fenti három dimenzióra nézve. Az első dimenzióval kapcsolatban végeztünk időbeli és karok közötti összehasonlítást infokommunikációs alkalmazáscsoportok használati gyakoriságára nézve, továbbá az egyes IKT eszközök iskolai feladatokkal kapcsolatos alkalmazásának tekintetében. Ugyanígy ele-meztük azt is, hogy a két kar hallgatói a pandémia előtt, illetve után hány személlyel osztották meg infokommunikációs eszközeiket. A második dimenzió azt foglalta magában, hogy hogyan változott a hallgatók vélemé-nye a pandémia előtt és után saját és oktatóik digitális felkészültségéről. Vizsgálódtunk abba az irányba is, hogy a DigComp keretrendszer hat kompetenciaelemére nézve a hallgatók mi-lyennek látták tudásukat a pandémia előtt és az azt követő időszakban. A továbbiakban időbeli összemérést nem, karok közötti különbségeket ugyanakkor végeztünk azzal kapcsolatban, hogy mennyi időt bírnak ki a tanulók internet használata nélkül és hogy milyen mértékben használják az internetet különböző tevékenységekre. A harmadik, a digitális attitűdöt célzó dimenzióhoz kapcsolódott a SWOT analízis, mind a négy faktorát tekintve, valamint a válaszadó hallgatók meglátásait kontrasztba állítva. Az elemzés után faktoranalízist végeztünk, melynek során az ismert klasszikus faktorok kissé átrendeződtek. Felmértük a hallgatók véleményét a virtuális háromdimenziós tér, mintegy in-novatív tanulási környezet egyes oktatási lehetőségeivel kapcsolatban, illetve az infokommu-nikációs eszközök használatát és az internet társadalmi szerepének megítélését hordozó téma-körökben is. Disszertációnkban a kialakított hat hipotézis közül négyet tudtunk megerősíteni, kettőt el kellett vetnünk. Mindenképpen érdemes lenne az elvetett két hipotézis alapján újabb kuta-tást indítani, hiszen az infokommunikációs eszközök használata, valamint a digitális kompe-tencia önpercepciójának szintje mögötti váratlanabb értékek érdekes tényezőket tárhatnának fel. A csoportos munkában nemcsak az önszervező kooperáció volt megfigyelhető, hanem projektfeladatokat megoldó kollaboratív csoporttevékenységek is. Ezzel kapcsolatban két dol-got emeltünk ki a jövőben javítandó teendők közül. Egyrészt az oktatók nem kaptak olyan segítséget, amellyel a távolléti oktatásra koordináltan felkészülhettek volna. Másrészt a szakok között tapasztalható különbségek ugyan több okból adódhattak, de világosan kiderült, hogy a szakok digitális felkészítésben eltérő igények mutatkoznak. Ebből arra következtettünk, hogy szükség lenne egy olyan általános tananyagfejlesztési munkára, amely a digitális kompetenciák fejlesztését differenciáltan lenne képes megvalósítani.
Szabadon hozzáférhető
A tanulmányi rezilienciát befolyásoló környezeti és személyes erőforrások vizsgálata
(2024) Kóródi, Kitti; Szabó, Éva; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Pszichológiai Intézet
Az értekezés célja, hogy feltárja azokat a személyes és környezeti erőforrásokat, amelyek támogatják a diákok tanulmányi rezilienciáját és a tanulmányi elköteleződés fenntartását. A dolgozat újszerűsége abban rejlik, hogy a tanulmányi rezilienciát nem a szocioökonómiai értelemben vett hátrányos helyzetű gyerekekre alkalmazza, hanem azt a mindennapi iskolai környezetben megjelenő nehézségek kontextusában vizsgálja. Ennek megfelelően egy átfogó modellt dolgoztunk ki, amely magában foglalja a személyes erőforrások és az észlelt iskolai klíma kölcsönhatásait a tanulmányi reziliencia alakulásában. A téma relevanciáját az adja, hogy a mai oktatási környezetben egyre nagyobb szükség van arra, hogy a diákok erőforrásait és az intézményi lehetőségeket kihasználva növeljék a tanulás iránti elköteleződést, ezzel hozzájárulva a lemorzsolódás csökkentéséhez. Az értekezés elméleti része részletes áttekintést ad az iskolai klímát és a tanulmányi rezilienciát érintő nemzetközi és hazai kutatásokról, majd négy empirikus vizsgálatot mutatunk be, melyek célja a vizsgált változók közötti kapcsolat szisztematikus feltárása. Ehhez többek között olyan mérőeszközöket alkalmaztunk, mint a Serdülő Reziliencia Kérdőív (READ-H), a Tanulmányi Reziliencia Kérdőív (ARS-30), a Georgia Iskolai Klíma Kérdőív, valamint az Utrecht Munkával Kapcsolatos Elköteleződés Kérdőív tanulói változata. Az első kutatás célja a Georgia Iskolai Klíma Kérdőív tesztelése volt 7-8. osztályosok és középiskolások körében (N = 255 fő, M = 15,18 év, SD = 1,8). A kérdőív megfelelő illeszkedést mutatott a mintán és néhány különbséget is találtunk csoportok között. Az észlelt iskolai klíma pozitívabb volt a 7. évfolyamra járók körében, mint a végzős középiskolások esetében. A fejlesztő foglalkozásra járó diákok negatívabban ítélték meg az iskolai klímát. A második kutatás az észlelt iskolai klíma és a tanulmányi elköteleződés kapcsolatát vizsgálta középiskolások körében (N = 279 fő, M = 16,53 év, SD = 1,2). Utóbbi tényezőt, bár távol áll a hagyományos osztályozáson alapuló koncepciótól, az iskolai sikeresség indikátoraként értelmeztük. A tanulmányai iránt elkötelezett diák aktívan részt vesz az oktatási folyamatban, hajlandó erőfeszítést tenni azért, hogy tanulmányaiban jó teljesítményt érjen el, és pozitív attitűddel van a tanulás iránt. A Utrecht Munkával Kapcsolatos Elköteleződés Kérdőív tanulói változata (UWES-S) a megerősítő faktoranalízis szerint megbízhatóan alkalmazható. Az eredmények alapján az észlelt iskolai klíma és a tanulmányi elköteleződés között pozitív irányú erős korrelációs kapcsolat mutatható ki. Továbbá az iskolai klíma alskálái közül az iskolához való kötődés, a tanulói jellemvonások, a tanári támogatás és az iskolai fegyelem befolyásolta szignifikánsan a tanulmányi elköteleződést. Ezután a harmadik kutatás a tanulmányi reziliencia, a tanulmányi elköteleződés és az észlelt társas támogatás kapcsolatainak feltárására fókuszált (N = 252 fő, M = 16,4 év, SD = 1,47). A mediációelemzés eredménye szerint a tanulmányi reziliencia részben közvetlen, pozitív kapcsolatban áll a tanulmányi elköteleződéssel, részben pedig közvetett módon, az osztályhoz való tartozás és észlelt társas támogatáson keresztül van hatással rá. Ezen túl az észlelt társas támogatás és a tanulmányi elköteleződés között szintén feltárt egy direkt, pozitív kapcsolatot. A negyedik kutatás az észlelt iskolai klíma és a személyes erőforrások (reziliencia) hatását vizsgálta a tanulmányi rezilienciára és a tanulmányi elköteleződésre nézve (N = 283 fő, M = 15,07 év, SD = 2,57). A strukturális egyenletmodellezés eredménye kiemelte, hogy a diákok tanulmányi rezilienciájának növelésében szerepe van mind a személyes erőforrásoknak, mind pedig az iskolai környezetnek; a tanulmányi reziliencia pedig egyértelműen hatással volt a tanulmányi elköteleződés kialakulására. Ugyanakkor a tanulmányi elköteleződést az észlelt iskolai klíma közvetlenül nem, csak indirekt módon a személyes erőforrások növelésén keresztül befolyásolta. Moderációs elemzéseink azt is alátámasztották, hogy a széleskörű személyes erőforrások erősítik a kitartás és a tanulmányi reziliencia tanulmányi elköteleződésre gyakorolt hatását. Külön megvizsgáltuk a tanulási nehézséggel rendelkező diákok jellemzőit: negatívabbnak észlelik az iskolai klímát, kevésbé elkötelezettek a tanulmányaik iránt, alacsonyabb mértékű a tanulmányi rezilienciájuk, valamint kevésbé magabiztosak és céltudatosak. Ezek az eredmények intervenciós programok tervezéséhez adhatnak segítséget. Összességében az értekezés hozzájárul a tanulmányi reziliencia kutatásához azáltal, hogy részletesen feltárja a tanulmányi elköteleződés, az iskolai klíma és a személyes erőforrások közötti kapcsolatokat, és új megvilágításba helyezi a tanulmányi sikeresség indikátorait.
Szabadon hozzáférhető
Párhuzamok és metszéspontok Leibniz és Schopenhauer filozófiájában
(2024) Karkusz, Patrik Dániel; Bujalos, István; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Filozófia Intézet
Értekezésem azt tűzte ki célul, hogy párhuzamokat találjon Leibniz és Schopenhauer gondolkodásában, ami talán azért is meglepő, mivel Leibnizet a filozófiatörténet tradicionálisan egy optimista szerzőként tárgyalja, míg Schopenhauer gyakran kapja meg tanulmányokban „az örök pesszimista” címkéjét. Ezek a megítélések természetesen gondolkodásuk attitűdjeiből erednek, hiszen ismert, hogy Leibniz híres tanítása szerint ez a világ a „lehető világok legjobbika”, míg Schopenhauer ezzel szemben a világot „a lehető világok legrosszabikának” értékeli. Úgy tűnhet, hogy ez a két kijelentés egyazon spektrumnak két ellentétes végpontja, dolgozatomban viszont épp azt próbálom bebizonyítani, hogy bár a két szerző kiindulópontja és attitűdje diametrálisan ellentétes, gondolataikban mégis számtalan párhuzam és metszéspont megtalálható, és a két világkép bizonyos szinten egymással összeegyeztethető, és egyáltalán nem állnak annyira távol egymástól, mint azt a spektrumszemlélet közvetíti felénk. Éppen ezért az első főfejezetben az alaptételek problematikáját járom körbe a két szerzőnél, és megállapítom, hogy a causa és a ratio szféráit erősen hasonlóan kezelik az elégséges alap elvének kérdésében. Ezt követően, a második főfejezetben, világképük alapjait elemzem, és felvázolom azt a keretrendszert, ahol a legjobb és a legrosszabb ítéletei értelmezhetők. Részletesen elemzem a problémát, ami az a priori és a posteriori világmegítélés különbségéből fakad mindkét filozófusnál. A harmadik fejezet természetfilozófiai megközelítést alkalmaz, és a két szerző a fajokról és a fajfejlődésről alkotott elképzeléséből von le következtetéseket. A záró fejezet pedig a szabadság és individualitás kérdését járja körül. A dolgozatot három exkurzus egészíti ki. Az első a teodícea kudarcának következményeit tárgyalja a francia felvilágosodást illetően, ami azért is volt releváns, mert Schopenhauer és Leibniz között a felvilágosodás egyfajta közvetítő közeg, példának okáért Schopenhauer Leibniz gondolataival való ellenérzése is leginkább abból érthető meg, hogy nagy rajongója volt Voltaire-nek, aki, mint köztudott, Leibniz egyik leghangosabb kritikusa műveiben. A második exkurzus Schopenhauer és Cusanus gondolkodását állítja párhuzamba, míg a harmadik exkurzus Leibniz hatását vizsgálja a felvilágosodás természetfilozófiájára, különös tekintettel a folytonosság a változatosság és a világ tökéletességére nézvést.
Szabadon hozzáférhető
Meggyőzés a jó szolgálatában
(2024) Cs. Kiss, Luca Zsuzsa; Balázs, Katalin; Nagy, Luca Zsuzsa; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Pszichológiai Intézet
Célkitűzések. Szükség van olyan üzenetekre, társadalmi célú reklámokra (TCR), amelyek cselekvésre, változtatásra, felelősségteljes gondolkodásra késztetik a társadalmat, a közösség egésze érdekében. A figyelemfelkeltés egyik eszköze az érzelmek kiváltása, társadalmi célok esetén gyakran a félelemkeltés. Számos elmélet foglalkozik a félelemkeltő meggyőzés feldolgozásának kognitív folyamatával (pl. Védelemmotivációs Elmélet), azonban ennek működése, a társadalmi problémák megoldásának szándékaival való összefüggése, és a konstruktumok kapcsolatát befolyásoló személyiségjellemzők együttes vizsgálata empirikusan kevéssé kutatott terület. A disszertáció vizsgálatai ezekre az összefüggésekre fókuszáltak. Módszer. Az értekezés öt, felnőtteken végzett kutatás eredményeit összegzi. Két kvantitatív kérdőíves vizsgálat összesen 12 félelemkeltő print TCR-t felhasználva vizsgálta az érzelemkeltést, a TCR-ek és a társadalmi problémák értékelését az észlelt komolyság, az észlelt fogékonyság, az észlelt énhatékonyság és az észlelt válaszhatékonyság mentén. Az összefüggéseket a személyek vonásmegküzdése függvényében tanulmányoztuk. Ezt követően fókuszcsoportos interjúkat végeztünk, amik a résztvevők TCR-ekkel kapcsolatos laikus vélekedéseit, és a TCR-ek hatásmechanizmusára vonatkozó tudatosságukat vizsgálta. Majd kérdőíves módszerrel vizsgáltuk a társadalmi problémák megítélését a viselkedési szándékokkal összefüggésben úgy, hogy a személyek szociálisprobléma-megoldó képességeit is figyelembe vettük. Végül egy átfogó kérdőíves vizsgálatban a korábban alkalmazott 12 TCR felhasználásával tanulmányoztuk a reklámüzenetek megítélését az érzelemkeltés, a személyek szociálisprobléma-megoldó képessége és a reklámhatékonyság függvényében. Eredmények. A félelemkeltés nem minden esetben célravezető, hatását befolyásolhatja, hogy mi félelmet keltő a befogadó számára, és az üzenet ténylegesen milyen érzelmet vált ki belőle. A társadalmi problémák megoldásának viselkedési szándékai szempontjából a befogadók énhatékonysági észleletei nagy hatást gyakorolnak. A TCR-ek feldolgozását a szociálisprobléma-orientáció és problémamegoldási jellemzőik is befolyásolják, főként olyan problémák esetén, ahol a megoldásért közvetlenül ők maguk felelősek. A befogadók képesek beszámolni a TCR-ekhez fűződő érzéseikről és gondolataikról, és az értékelésben fontos a társadalmi probléma természetének megkülönböztetése. Következtetések. Az érzelem- és félelemkeltés vizsgálatában az érzelmi valencia és a diszkrét érzelmek megközelítése egyaránt fontos, és a kutatásokat érdemes objektív, fiziológiai mérőmódszerekkel kiegészíteni. A TCR-ek vizsgálatában a kérdőíves lekérdezés megbízható eredményekkel szolgálhat, azonban a kutatásoknak érdemes egyetlen társadalmi probléma vizsgálatára fókuszálnia, figyelembevéve a probléma természetét. A szociálisprobléma-megoldás konstruktuma kutatásra érdemes a társadalmi problémák megoldási szándékai vonatkozásában is. Az eredmények általánosíthatóságának fő limitációját a mintavétel specifikussága adja. Érdemes lehet az összefüggések vizsgálatát más korosztályokra, más végzettségűekre és más kultúrákra kiterjeszteni.
Szabadon hozzáférhető
Kelet-magyarországi középiskolások idegennyelv-tanulási eredményességét befolyásoló intézményi és társadalmi tényezők
(2024) Novák, Ildikó Ágnes; Fónai, Mihály; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A magyar fiatalok idegennyelv-tanulási eredményességének kérdése az elmúlt harminc év során a kutatások középpontjába került a globalizáció és a nemzetköziesedés miatt. A rendszerváltás után egyértelmű javuló tendencia volt megfigyelhető a fiatalok idegennyelv-tudásában, azonban az egyes tanulók között nagy különbségek mutatkoznak az eredményességben, így a magyar lakosság és a magyar fiatalok idegennyelv-tudásával még nem lehetünk elégedettek. Az idegennyelv-tanulást vizsgáló hazai kutatások egyik kulcskérdése, hogy miért nem elég hatékony a középiskolai nyelvoktatás (Öveges & Csizér, 2018) és mit kell tenni ahhoz, hogy eredményesebbek legyenek a tanulók és lelkesen tanuljanak idegen nyelveket (Einhorn, 2015). A nyelvtanulók között mutatkozó különbségekre különféle tudományágak irányából keresik a kutatók a választ (pszichológia, nyelvészet, pszicholingvisztika, szociológia), melyek közül a szociológiai megközelítés kevésbé markáns iránya az idegennyelv-tanulási eredményességi kutatásoknak. Ugyanakkor más irányzathoz tartozó kutatások is rávilágítanak arra, hogy az idegennyelv-tanulás eredményessége összefüggésbe hozható társadalmi jellemzőkkel. Egyes kognitív készségeket vizsgáló pszichológiai kutatások szerint az idegennyelv-tanulási sikerek tekintetében meghatározó a szülők iskolázottsága, mert a kognitív készségek erősségét befolyásolja, hogy a tanulók korai éveikben mennyi írott szöveggel és szókincsmennyiséggel találkoznak anyanyelvükön, ami majd további nyelvek elsajátításában segíti őket (Sparks, 2012). A kognitív készségekben mutatkozó különbségek tehát társadalmi különbségekre is visszavezethetők. Kutatásunk célja volt megvizsgálni az idegennyelv-tanulási eredményességben mutatkozó egyéni különbségek okait, a tanulók idegennyelv-tudását meghatározó tényezőként vizsgálni a szülőket, az iskolát, és a települést, ahol a tanuló él, vagy tanul. Saját kérdőíves, 566 fő válaszait elemző kvantitatív kutatást végeztünk két kelet-magyarországi vármegye gimnáziumaiban és technikumaiban többlépcsős csoportos mintavétellel. Az elemzés során kereszttábla, varianciaanalízis, lineáris regresszió és bináris logisztikus regresszió eljárásokat alkalmaztunk. A kutatás során feltérképeztük a vizsgált tanulók idegennyelv-tanulási eredményességét és annak kapcsolatát egyéni és egyéb iskolán kívüli, valamint iskolai háttértényezőikkel. Megvizsgáltuk, hogy a szülők iskolai végzettsége, a lakóhely településtípusa, az anyagi helyzet, a kulturális tőke és az árnyékoktatásban való részvétel, az iskolatípus és az iskola székhelyének településtípusa milyen összefüggést mutat az idegennyelv-tanulási eredményességgel, valamint azt, hogy milyen iskolán kívüli tevékenységek segítik a tanulók idegennyelv-tanulását. A hipotéziseket két szempont köré csoportosítottuk: a tanulók szocioökonómiai státuszával és egyéb iskolán kívüli tényezővel kapcsolatos feltételezések, valamint az iskolai jellemzőkre vonatkozó feltételezések. Az egyéni és egyéb iskolán kívüli tényezők tekintetében eredményeink szerint eredményesebb nyelvtanulók a magasabban képzett szülők gyermekei, a települési hierarchián magasabban lévő település lakosai, a magasabb kulturális tőkével rendelkező tanulók és az árnyékoktatásban részt vevők. A jobb anyagi helyzet nem bizonyult idegennyelv-tanulási eredményességet növelő tényezőnek. Az iskolai tényezők tekintetében a gimnáziumban és a vármegyeszékhelyen működő oktatási intézményben tanulók bizonyultak eredményesebbnek. Kutatásunk legfontosabb eredményei szerint az általunk vizsgált középiskolai tanulók idegennyelv-tanulási eredményességét legerősebben három tényező befolyásolta: az édesapa iskolai végzettsége, a középiskola típusa és az árnyékoktatásban való részvétel. Ezek közül ugyan az iskolatípusnak van a legerősebb esélynövelő hatása, de véleményünk szerint az iskolatípus és az árnyékoktatás mögött is a szülők jelentős befolyását sejtjük. Eredményeink megerősítik számos korábbi tanulmányhoz hasonlóan, hogy az idegennyelv-tanulási eredményességben tapasztalható tanulói előnyök legmeghatározóbb tényezői a szülők. Eredményeink szerint a fiatalok körében a leggyakoribb idegen nyelven folytatott tevékenységek a filmnézés és az olvasás voltak, melyek népszerűek az idegennyelv-tanulás szempontjából kevésbé előnyös helyzetű tanulók körében is. Regresszió elemzésünk eredményei szerint az árnyékoktatásban való részvétel négyszeres esélynövelő hatással bír, az idegen nyelven történő filmnézés kétszeres esélyt nyújt a tanulóknak a magas idegennyelv-tanulási eredményességre. Ebből arra következtethetünk, hogy a járulékos tanulás lehetőségeinek, valamint az árnyékoktatást pótló alkalmaknak iskolai idegennyelv-tanításba való integrálásával a kevésbé sikeres nyelvtanulók motivációja is megragadható. Az értekezés újdonság értékét az adja, hogy az idegennyelv-tanulási eredményességet oktatásszociológiai megközelítéssel vizsgálja, területi, települési jellemzőket is vizsgál, rávilágít az árnyékoktatás szerepére a középiskolai idegennyelv-tanulási sikerek hátterében, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy a közoktatásban folyó idegennyelv-oktatás erősen szelektív. Értekezésünkben arra a következtetésre jutottunk, hogy az idegennyelv-tanulási eredményességben a tanulók között mutatkozó nagy különbségek erősen magyarázhatók társadalmi háttérbeli különbségekkel, ezért fontos lenne a közoktatásban folyó idegennyelv-oktatást a nyelvtanulás során nehézségekkel küzdő tanulók igényei köré szervezni, az iskola keretében szervezett árnyékoktartást pótló alkalmakat nyújtani és támogatni a tanulókat a járulékos tanulási módszerek elsajátításában.
Szabadon hozzáférhető
Másnak-mutatás a nők reprezentációjában
(2024) Moklovsky, Réka; Tánczos, Péter; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Filozófia Intézet
Másnak-mutatás a nők reprezentációjában című doktori disszertációm a női identitás komplexitása köré szerveződik; az elfojtás, elrejtés, leplezés, álcázás, tettetés, szerepjátszás, maszkviselés, alakoskodás, vagyis az általam összegzően másnak-mutatásnak nevezett mechanizmusok narratív reprezentációit vizsgálja a késő modernitás korában. Az elemzésre választott XIX. századi férfi szerzők elméleti szövegeit, Arthur Schopenhauer (A szerelem metafizikája), Søren Kierkegaard (A csábító naplója) és Sigmund Freud teóriáit a nőiségről, a nők szellemi képességeiről, képzési és nevelési lehetőségeiről, szexualitásáról, illetve a XX. századi női szerzők, Virginia Woolf (Mrs. Dalloway, Orlando, Saját szoba, Három adomány), Elfriede Jelinek (A zongoratanárnő) és Mary Gaitskill (Titkárnő) szépirodalmi alkotásaiban és esszéiben, illetve Gaitskill művének Steven Shainberg rendezte filmes adaptációjában megjelenő női karakterek, szerepek ábrázolását összekötik az esztétikai problémafelvetés mentén megnyíló analógiák. Mindazokhoz, amelyek jellegzetesen női tulajdonságokként, jellemvonásokként, sajátos női viselkedésmintákként jelennek meg – kiemelten a disszertációm középpontjában álló jelenséghez, mely során a nők gyakran azért mutatnak valamit, hogy mást elrejtsenek –, hozzáadódnak a női és férfi nem egymáshoz való viszonyulásának, egymást kiegészítő vagy éppen ellentétbe állító jellegének, továbbá az androgünitás jelenségének, motívumának értelmezései. Kiindulok az úgymond hagyományos, a késő modernitást meghatározó nőfelfogásokból, és modernista koncepciókon át eljutok a XX. század végéig, hogy esettanulmányi jelleggel megvizsgáljam, hogyan változik a nőkép, a női identitás ábrázolása egyes művekben, hogyan birkóznak meg férfi szerzők eszmetörténeti örökségével női szerzők. Nem teljes korszakokat, életműveket próbálok meg feldolgozni, a célkitűzésem a Friedrich Nietzsche Verstellung-koncepciója ihlette másnak-mutatás motívumainak szerzőkön és műveken átívelő megjelenésének megfigyelése.
Szabadon hozzáférhető
Pályakép és életvezetési kompetenciák ének-zene tanárszakos hallgatók körében
(2024) Kerekes, Rita; Váradi, Judit; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A közismereti művészeti neveléshez tartozó ének-zene órák, illetve az ének-zene tanárok helyzete évtizedek óta a zenepedagógiai kutatások középpontjában áll (Johansen, 2010; Janurik & Józsa, 2018). Annak ellenére, hogy az ének-zene tanítás speciális területe a közoktatásnak, mégis elválaszthatatlan a tanári hivatás és a tanárképzés általános kihívásaitól (Ross, 1995). Kutatásunk célkitűzése az ének-zene tanárszakos hallgatók típusainak megismerése volt, amely kiterjedt a nevelésszociológiai háttér, a tanulmányi út, a tanárképzésről és a pályaképről alkotott nézetekre is. Vizsgálatunk nóvuma, hogy a tanárjelöltek pályakép-klasztereire jellemző tulajdonságok mögött feltárta az életvezetéshez kapcsolódó attitűdök összefüggéseit, amelyek a képzés számára megmutathatják a fejlesztésre szoruló területeket. Kutatásunk elméleti alapját két fő pólus képezi. Egyrészt a pedagógushivatást övező általános problémák, különösen a tanári hivatás humánerőforrás-hiányával kapcsolatos nehézségei, amelyek nemzetközi és hazai szinten is jelentkeznek (Stromquist, 2018). E tényezők közvetlenül befolyásolják a tanári pályára jelentkezők számát (Thompson, 2021) és a kiválasztási mechanizmusokat (Falus, 2011), amelyek meghatározzák a tanárképzés és az oktatás minőségét (Venter & Bauer, 1996). Másrészt a tanárjelöltek és pályakezdő tanárok tapasztalatainak és nézeteinek feltárása egyre fontosabbá válik a pedagógusképzés területén (Szivák, 2003; Fodor, 2018; Ballantyne & Canham, 2023) különösen a tanárképzési reformok gyakorlatközpontú megközelítésében. Az egyetemi hallgatók sokfélesége kihívást jelent a felsőoktatás számára, ezért nemzetközi és hazai színtéren is több kutatás irányult a fiatalok mélyebb megismerésére. Az időtényezők (Dombi, 2018; Jámbori et al, 2019), a motiváció és az életvezetési készségek fontosak a hallgatói csoportok megértéséhez (Kiss 2009). A képző intézményeknek alkalmazkodnia kell a hallgatói populáció sokszínűségéhez, metódusokat kell keresnie a tanárjelöltek személyiségben és képességekben eltérő szélesebb spektrumára. Különös tekintettel arra, hogy a leendő tanárok osztálytermi hatékonysága, közvetítő ereje személyiségük függvénye. Kutatásunk elméleti megközelítésének másik szegmensét a művészeti és zenei aspektusok jelentik, hiszen a művészeti tantárgyakat tanító tanárok és tanárjelöltek közvetítési hatékonyságát tapasztalataik, bevonódásuk intenzitása határozza meg. A közoktatás zenei nevelését ért kritikák miatt kiemelten fontos a magasan képzett, inspiráló közvetítő erővel, karizmával rendelkező tanárok képzése, mert a legnagyobb hatást maga a tanári személyiség gyakorolja a tanulókra (Ross, 1995). Az ének-zene tanárjelöltek hatékonyabb felkészítése érdekében törekedtünk a hallgatók mélyebb megismerése is, kutatásunk fókuszában az ének-zene tanárszakos hallgatók típusainak és sajátosságainak feltárása áll. Empirikus kutatásunkban az ének-zene tanárszakos hallgatók holisztikus megismerése érdekében vegyes módszert használtunk, kvantitatív és kvalitatív vizsgálatot is alkalmaztunk. Vizsgálatunk célja az ének-zene tanárszakos hallgatók nevelésszociológiai hátterének, tanulmányi útjának, a képzéssel és pályával kapcsolatos nézeteinek feltérképezése volt. Szerettük volna megtudni, kik választják ezt a pályát, milyen attitűdökkel rendelkeznek. A tanárjelöltek szociodemográfiai hátterén, tanulmányi útján kívül a pályaelképzeléseiket szerettük volna megismerni. A hallgatói klasztereket a Kiss István (2009) által kifejlesztett életvezetési kompetenciával összefüggésben vizsgáltuk. Kutatásunk újdonság értékét az ének-zene szakos hallgatók tipológiájának megalkotása adja. Az előzetesen fókuszcsoportos interjúra épülő saját fejlesztésű pályakép-kérdőívünk alapján létrejött adatbázisunk (N=145) az ÉZETAK (Ének-ZEne-TAnárjelöltek-Kutatása) nevet kapta, adatainkat SPSS szoftver segítségével elemeztük. Elemzésünk során a leíró statisztikai módszerek mellett kereszttábla elemzést, faktor- és klaszterelemzést, valamint az előfeltételek kritériumainak függvényében független mintás próbákat (ANOVA, Welch, Kruskal-Wallis) alkalmaztunk. Kutatásunk kvalitatív részéhez a tartalomelemzés módszerét használtuk. Félig strukturált interjús vizsgálatunkban négy felsőoktatási intézmény 11 hallgatóját, négy módszertan oktatót, nyolc gyakorlatvezető tanárt kérdeztünk meg. Kutatásunk legfőbb célja az volt, hogy az ének-zene tanárszakos egyetemisták sajátosságait úgy tárjuk fel, hogy pontosan meg tudjuk fogalmazni a jellegzetességeiket, feltételezve azt, hogy különböző viselkedési mintázatok, attitűdök húzódnak meg adataink hátterében. Vizsgálatunk nóvuma, hogy a tanárjelöltek pályakép-klasztereire jellemző tulajdonságok mögött feltárta az életvezetéshez kapcsolódó attitűdök összefüggéseit, amelyek a képzés számára megmutathatják a fejlesztésre szoruló területeket. Elemzésünk során kiemelt figyelmet fordítottunk az elhelyezkedési szándék különböző aspektusaira, felmértük ezek munkavállalásra gyakorolt hatását. A hallgatók pályaelképzelései alapján különböző hallgatói attitűdöket tártunk fel, majd megvizsgáltuk az egyes tulajdonságcsoportok mögött meghúzódó fiatalok jellegzetességeit. Eredményeink alapján öt hallgatói profilt azonosítottunk. Az egyes hallgatói profilok egyéni sajátosságait bemutatva rámutattunk, hogy az ének-zene tanárképzés esetében is a pedagógiai és pszichológiai moduloknak diszciplínákkal lényegesen szorosabb összefüggésben, attól elválaszthatatlanul van helye már a pályaszocializációs szakaszban is. Eredményeink azt is jelzik, hogy az egyes hallgatói típusoknál a szaktárgyi tudáson kívül az életvezetési dimenziók fejlesztésére van leginkább szükség ahhoz, hogy növeljük a tanárjelöltek énektanári hivatásnak való elköteleződésének esélyeit. . Eredményeink összhangban állnak azokkal a kutatásokkal is, amelyek szintén kiemelik a gyermekekkel való gyakoribb találkozás fontosságát (Schon, 1987) és a pedagógiai képességek és készségek, fejlesztését a szakmai kompetenciáknál is dominánsabbnak tekintik a tanárok képzésében (Ballantyne & Canham, 2023). Kutatásunkban a kombinált vizsgálati módszer által az ének-zene szakos tanárjelöltek sajátosságainak részletes és alapos feltárására került sor, amelynek legfőbb értéke, hogy rámutat a hallgatók az életvezetési jellemzői nem elválaszthatók a képzésüktől.
Szabadon hozzáférhető
Ellentmondások a társadalmi javak elosztása terén
(2024) Tóth, Eszter; Csoba, Judit; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Politikatudományi és Szociológiai Intézet
A társadalmi javak elosztásának lehetőségei a tudományos és hétköznapi diskurzus egyik jelentős témáját alkotja, hiszen a kérdéskör az egyének mindennapjait meghatározó társadalmi intézményeket érinti, mint a piaci elosztás és az állami redisztribúció. A feltétel nélküli alapjövedelem koncepciója ennek a diskurzusnak az egyik legvitatottabb témája, amelyet mélyen áthatnak a társadalmi igazságosságról és méltányosságról folytatott viták. Az alapjövedelem egyszerre hordoz normatív és pragmatikus dimenziókat, amelyek egymással összefonódva befolyásolják a róla kialakított közvéleményt és megvalósíthatóságát is. A kutatás során ezeket a dimenziókat a munkaszociológia elméleti kereteibe ágyazva, valamint a szociálpolitika redisztributív viszonyainak kontextusában vizsgáltuk. A kutatás a kvantitatív számítógépes szövegelemzés módszertanára épül, kvalitatív sajátosságokkal kiegészítve, melynek során az interneten rendelkezésre álló strukturálatlan szöveges adatok (3560 darab internetes hozzászólás) befolyásmentes elemzésére törekedtünk. A feltétel nélküli alapjövedelem egyfajta prizmaként működött a kutatás során, hiszen ezzel az elosztási formával kapcsolatos fogalmi percepciók, elutasításának szintje és domináns témaköreinek elemzése lehetőséget adnak a jelenlegi elosztási elvekkel kapcsolatos preferenciák és az azokban megjelenő ellentmondások vizsgálatára is. Az általunk vizsgált kommentek elutasítják az alapjövedelem feltétel nélküliségét és univerzalitását, mert ezek a tulajdonságok szembe kerülnek a teljesítményelv hagyományosan elfogadott társadalmi normáival. Kutatásunk rámutatott arra, hogy a hozzászólások szerint az alapjövedelem sértheti a munkavégzésen alapuló erkölcsi normákat. A materiális értékek és a munka dominanciájának hangsúlyozása megjelenik a biztonság iránti igények, a konformitásnak és tradícióknak való megfelelés, és az elismerés utáni vágy megfogalmazásában. Vizsgálatunk alapján láthatóvá vált az alapjövedelem negatív megítélése, ami szorosan összefügg a társadalmi normák, gazdasági racionalitás és politikai érdekek közötti konfliktusokkal. Miközben az alapjövedelem koncepciója jelentős potenciállal bír, a gyakorlati megvalósítás kihívásai továbbra is megosztják a közvéleményt és akadályozzák az elfogadását. A kutatás hozzájárulhat a laikusok véleményének és attitűdjeinek megértéséhez a feltétel nélküli alapjövedelemmel kapcsolatban, ez egyrészről segít modellezni a jelenlegi tendenciákat, szubjektív beállítódásokat az elosztási elvekkel kapcsolatban, másrészről megmutatja a választ a jóléti állam jövője szempontjából fontos kérdésre, hogy egy alapjövedelem típusú modell milyen társadalmi támogatottságot élvezne.
Szabadon hozzáférhető
Parental role in child learning process among displaced and non-displaced people in Iraqi Kurdistan
(2024) Mohammed, Peshawa Jalal Mohammed; Engler, Ágnes; Erdei, Gábor; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
The role of parental involvement in children's education has been widely studied and recognised as crucial to academic success. However, the ways in which parents can be involved and the impact of their involvement can depend on various factors, such as cultural background and socioeconomic status. Parental involvement takes a different form and is more complex when it comes to displaced people, as they often face additional challenges and barriers to accessing education and parental involvement. This quantitative study examined the role of parents in their children's education, with a particular focus on the influence of socioeconomic status. The data was collected from displaced parents, host community parents, and teachers in the Kurdistan Region of Iraq. Data was collected through surveys of parents and teachers of eighth and ninth graders in public schools in three provinces in the region, including their camps. A total of 569 parents and 130 teachers were involved in the study. The data was collected in the 2021–2022 academic year. The study aimed to examine parental involvement characteristics within two groups of parents by understanding the perspectives of both parents and teachers. The exploration of these characteristics and perspectives was conducted to gain insights and facilitate a thorough comparison. Descriptive statistics and multinomial logistic regression were applied to analyse the collected data and determine any significant factors influencing parents involvement and their role in shaping involvement. The results showed that socioeconomic factors, such as time, income, and the number of children, had a significant impact on the level of parents' involvement and their role in shaping it. It was also found that parents take more responsibility when it comes to values and moral development than academic knowledge. It also showed that parents need more knowledge and understanding of their role to be more effective in supporting their children's overall development. Teacher-parent communication channels were not varied or effective enough to address the concerns. The significance of the availability of various ways for engagement and gender roles in influencing parental involvement in their children's education was also revealed.
Szabadon hozzáférhető
Falvak vonzásában
(2024) Loncsák, Noémi; Czibere, Ibolya; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Politikatudományi és Szociológiai Intézet
A falvak világa napjainkra alapvetően megváltozott, a következmények között észlelhető jelenség, hogy a kisebb települések egyre gyakrabban válnak a belső vándorlások célterületeivé. Ezzel párhuzamosan a falvak között kialakulnak kedveltebb és kevésbé népszerű típusok. A vidékfejlesztések egy fontos célkitűzésévé vált a falvak népességének megtartása, az odavándorlások ösztönzése. A kutatás a városoktól távol eső dezurbán kisfalvak vizsgálatát tűzte ki célul, amelyeket az Észak-Alföld régióban alapvetően az elmaradottság és a marginalizálódás jellemez. A doktori disszertációban azokat a motivációkat kívánjuk feltárni, ami alapján diplomás fiatalok egy ilyen észak-alföldi kistelepülést választanak lakóhelyül. Az emberek mozgásának más és más kiváltó okai lehetnek, a mozgás magyarázatára a legadekvátabb eszköztárat a migráció elméleti apparátusa szolgáltatja. A migrációelméletek áttekintésének célja, minden olyan irányzat megragadása és bemutatása, amely magyarázattal szolgálhat a diplomás fiatalok községekbe történő vándorlásához, hozzájárulhat döntési mechanizmusaik megértéséhez. A migrációelméletek kiegészülnek olyan további elméletekkel, amelyek a doktori kutatás hipotéziseként, képesek lehetnek hozzájárulni a városból a falvakba érkező fiatalok migrációs döntéseinek megértéséhez, olyan tényezőket azonosítva, amelyek a kutatás célcsoportját a diplomaszerzés után a leginkább arra ösztönözhetik, hogy egy kistelepülést válasszanak lakóhelyül. Ennek érdekében a kutatás kiemelten foglalkozik a fiatalok értékorientációival, életmódjával és élettempójával. A kutatás kvalitatív módszereket ötvözve, az Észak-Alföld régió 2500 fő lakosságszám alatti kisfalvaiban készült, összesen 45 félig strukturált interjú felvétele történt, 40 év alatti diplomás fiatalok részvételével. A fiatalok vándorlási döntésének pontosabb megértése érdekében a módszertani folyamatban több alternatív, kvalitatív kutatási eszközt is alkalmaztunk (értékasszociáció, metaforikus képtársítás). Az elemzés alapján megerősítésre került, hogy a migrációelméletek önmagukban nem magyarázzák a vizsgált fiatalok által véghezvitt vándorlási folyamatot. A kistelepülési lakóhely kiválasztásában meghatározó szerepe van a vágyott életvitelnek, a kialakítani kívánt életmódnak és a fiatalok értékorientációinak. Továbbá elvégeztük a falvakat választó diplomás fiatalok vándorlási motivációik mentén történő tipizálását. Multidimenzionális megközelítéssel négy típust különböztettünk meg. Kutatási kérdésünk volt továbbá, hogy mi az a tényező, amiben a falvakat választó diplomás fiatalok egységesen vélekednek, hogyan gondolkodnak a kistelepülésekről, mit kapcsolnak hozzá, ami miatt számukra vonzóbbá válik, mint egy városi élet. Az egyes típusok mentén eltérőnek mutatkoztak a fiatalok az egyes vizsgálati dimenziókban, azonban az a narratíva, amely szerint a falusi élet lassabb, és a lassú életmód egy vágyott cél, abban valamennyi fiatal, típustól függetlenül megegyezett. A lassúság és a lassú élettempó és életmód vizsgálata, azon túl, hogy új hazai kutatási területet nyit meg, lehetőséget teremt a falvak jövőjének új keretben történő értelmezésére. A kutatás továbbá hozzá kíván járulni napjaink falu- és vidékkutatási diskurzusaihoz is, olyan elemek integrálásával, amelyekre korábban nem volt példa a hazai szakirodalmakban.
Szabadon hozzáférhető
Az állattartás egészségszociológiája
(2024) Virginás, Zolna; Kiss, János; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Politikatudományi és Szociológiai Intézet
Elöregedő társadalmunk számára kihívása az idősek fenntartható társadalmi integrációja, továbbá az alternatív lehetőségek felkutatása és a válaszok megtalálása ezen problémás helyzetre. Az ember egy komplex lény: biológiai, pszichikai és társadalmi tényezők ötvözete. Életünket jelentős mértékben befolyásolják az egész világra kiterjedő társadalmi hatások és kommunikációs hálózatok. Az egészséghez harmónia és összhang szükséges a természettel, önmagunkkal, embertársainkkal és a természetfelettivel. Rurális környezetben ösztönösen érezzük, hogy az állatok kincset jelentenek. Ez az intuitív tudás, tudományos háttérrel rendelkezik. Az állat-asszisztált terápiát (AAT), mint módszert Boris Levinson amerikai pszichológus dolgozta ki az 1960-as években. Bevezetése a pszichiátriában és pszichológiában Heiman (1967); Corson, Corson, Gwznne és Arnold (1977); Rynearson (1978); Brickel (1979) és Katcher, Friedmann (1980) munkásságához köthető. Egyes külföldi vizsgálatok már az 1980-1990-es években vizsgálni kezdték a társállatokkal való kapcsolat hatásait az emberekre nézve. (Jenkins, 1986; Beck, 1986; Stammbach, Turner, 1999; Sátory, 2007 alapján). Napjainkra e vizsgálatok igazolták, hogy az állat asszisztált foglalkozások hatására endorfinok szabadulnak fel, normalizálódik a vérnyomás, oldódik a magány és a szomorúságérzés. Az ember - állat kapcsolat legfontosabb színtere: az állattenyésztés. Az állattartás nem csupán egy életforma, hanem naponta ismétlődő társadalmi rítus, szimbolikus értékekkel, társas interakciókkal. A kutatás tárgyát képezi az állatoknak és az állattartásnak terápiás célból kiaknázható, szervezhető – szociális - mentális hatásainak feltérképezése. A disszertációban ezzel próbálkozunk, átmenteni egy, a Székelyföldön még meglevő hagyományos értéket (háztáji gazdálkodás), megmutatni a benne rejlő potenciált a Jövőnek, a tevékeny időskor (Active Aging) biztosítása érdekében. Vizsgálatunkban résztvevő, állattal rendelkező személyek, az idős generációt képviselik. 2018-2022 közötti időszakban készült el, 49 egyéni interjú és 234 kérdőív rögzítésével. Végkövetkeztetésként megállapíthattuk, hogy az állatok a gazdálkodók számára többszörös tőkét jelentenek: gazdaságit, kulturálisat, társadalmit, szimbolikust, olyan rurális értéket, amely a felgyorsult, globális társadalmunkban egy kihalófélben levő életformát, világot képvisel. Az állatok egészségtőkék javítják az idősek egészségi állapotát, csökkentik az orvoslátogatások számát, az egészségügyi problémákra jótékonyan hatnak, a betegségek gyakoriságát gyérítik, javítják a túlélési esélyeket és a mentális közérzetet. A gazdálkodás felemeli a lelket és az emelkedett lélek természete az, hogy kiárad. Az öregedő társadalmunkban a gazdálkodás innovatív mód az idősek társadalmi elszigeteltségének a leküzdésére.
Szabadon hozzáférhető
Kisebbségi tanterv és didaktikai tudatosság: Kovászna és Hargita megye magyar tannyelvű elemi osztályaiban történő zenei nevelés vizsgálata
(2024) Bartalis, Izabella; Duffek, Mihály; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A társadalom a művészeti nevelést a kurrikuláris keretek között, az iskolai rendszerben megszerezhető műveltséggel azonosítja. Ezért olyan zenei készségek és képességek fejlesztése szükséges, amelyek hatással vannak a személyiség harmonikus fejlődésére, a szociális képességek kialakulására, valamint az esztétikai nevelés kompetenciájának kibontakoztatására (Dohány, 2010). A kutatók egy része úgy látja, hogy a kognitív képességeket, képzelőerőt, érzelmi intelligenciát, kreativitást fejlesztő művészeti diszciplínák egyre inkább az oktatási rendszer perifériájára kerülnek, nem hagyva teret ezeknek a tantárgyaknak az iskolai rendszer kurrikuláris felületein (Janurik, 2009; Szűcs, 2018). Értekezésünkben arra szeretnénk választ kapni, hogy a Kovászna és Hargita megyei elemi osztályokban tanító pedagógusok milyen mértékben tulajdonítanak fontosságot a zenei nevelésnek, élnek-e a formális és nonformális oktatás keretein belül a zene által nyújtott lehetőségekkel, és ha igen, akkor milyen innovatív módszereket használnak az iskolai oktatás alsó tagozatában, hogy a ma gyermekei számára az értékes zenét érthetővé tegyék. A hiányosságok megfogalmazása kiindulópontot jelenthet a zenei nevelés előrelendítésében, ugyanakkor a tanítók által alkalmazott zenepedagógiai módszerek, feltérképezése segítséget nyújthat a tankönyvet író, szerkesztő munkacsoportoknak. Kutatásunkat egy kvalitatív előkutatással indítottuk 2018 őszén azzal a céllal, hogy meghatározzuk annak irányvonalát, megvalósítási lehetőségét. Ezt követően egy saját készítésű kérdőívet, küldtünk ki a Hargita és Kovászna megye iskoláiba, amelyben a tanítók teljeskörű lekérdezésére törekedtünk. Az adatfelvétel 2020. január és 2021. február között történt. A 2020 tavaszán a COVID-19 következtében kérdőívünket a virtuális térben, google forms dokumentumként jutattuk el a célcsoporthoz. A pandémiás állapotnak köszönhetően az oktatás áthelyeződött az online térbe, amely annyira leterhelte a tanítókat, hogy többszöri felhívás következtében, egy évvel a kiküldés után is mindössze 141 kitöltött választ kaptunk. A kérdőívre adott válaszokat KovHarZen elnevezésű adatbázisba rendeztük és az SPSS programot használva feldolgoztuk. Eredményeink rávilágítanak arra, hogy az elemi osztályokban a tanítók rendelkezésére állnak a jól strukturált, szakszerű Zene és mozgás tantervek, ha még hiányosan is, az Oktatási Minisztérium által biztosítottak a Zene és mozgás tankönyvek, amelyeket a tanítók az általuk alkalmazott szolmizációs módszer függvényében választhatnak ki tanulóiknak. A Kovászna és Hargita megyei tanítók, a magyar zenei anyanyelvünknek köszönhetően a magyarországi Kodály-koncepciót, amely a relatív szolmizáció általi hallásfejlesztés módszerén alapul, és a romániai román nyelvű Zene és mozgás Tanterv által előirányozott Dalcroze-módszert, amely az újlatin és kelet szláv eredetű abszolút szolmizációt alkalmazza, az Orff-módszerrel ötvözi, amely a tanítóra bízva, egyaránt teret enged az abszolút és relatív szolmizáció használatának, alkalmazzák a zenei nevelési folyamatban. Vizsgálatunk eredménye alapján ugyanis a válaszadó tanítók 44,7%-a az abszolút, míg a 12,8%-a a relatív szolmizációt és 25,5%-a mind a relatív, mind az abszolút szolmizációt tanítja tanulóinak, viszont kutatási eredményeink alapján, mégis találunk olyan fiatal pedagógusokat, akik nem tanítanak tankönyvből, valójában egyik módszert sem alkalmazzák a zenei nevelés folyamatában. Feltételezésünk, miszerint a tanítók élnek az integrált oktatás elvével és alkalmazzák a zenét más tantárgyak keretében, beigazolódott. Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy műveltségterületeként, és azon belül tantárgyanként változik a zene integrálásának minőségi szintje, alkalmazásának célja, vagyis az, hogy a tanítók a tanítási órák színesebbé tétele érdekében, ismeretbővítés céljából vagy háttérzeneként alkalmazzák a zenei tevékenységeket. Megfigyelhettük, hogy a válaszadó tanítók osztályaiban tanuló diákok az iskola keretében történő extrakurrikuláris tevékenységek közül, ahogyan feltételeztük, a néptáncfoglalkozásokat részesítik előnyben, valamint a pedagógusok nagyon kevés aránya vállalja a zenei foglalkozások tartását. Mindennek okaként a tanítók zenei kompetenciáinak hiányosságát feltételezzük, amely a tanítóképzésben történő zene és zenemódszertani órák jelentős csökkenésének köszönhető, és amelyeket zenemódszertani továbbképzésekkel lehet pótolni. Kutatási eredményeink alapján is láthatjuk, hogy a kurrikuláris zenei nevelés céljainak sikeres eléréséhez olyan pedagógusokra van szükség, akik jó pedagógiai, valamint jó zenei kompetenciákkal rendelkeznek (Taebel,1980; Temmerman, N., 1997). A sikeres zene és mozgás óra megtartása feltételezi a pedagógiai kompetenciák mellett, a tanítók magas szintű zenei készségeit, a zenei alapismereteit, valamint megfelelő zenemódszertani ismeretek birtoklását (Kertész, 2015; Georgii-Hemming & Westvall, 2010a). A zenei nevelés pozitív, fejlesztő hatására számos zenepedagógiai szakirodalmi forrás utal (Kiss, 2010; Mark, 2002; Shouldice, 2013; Szűcs, 2017; Váradi, 2017), mindezt hangsúlyozni kell, szükséges megteremteni annak lehetőségét, hogy a tanítók a megfelelő tantervek és tankönyvek mellett elsajátíthassák a zene tanításához szükséges alapismereteket, kompetenciákat és zenemódszertani képzettséget, hogy a megfelelő felkészültséggel magabiztosan zeneértő, zeneérző és zenebefogadó generációt nevelhessenek.
Szabadon hozzáférhető
Az ifjúkori kultúrafogyasztás és művészeti tevékenységek zenei vonatkozásának gyermekkori gyökerei
(2024) Kiss, Julianna; Váradi, Judit; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
Kutatásunkban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóinak kultúrához fűződő viszonyát vizsgáltuk gyermekkori művészeti tevékenységeik tükrében, figyelembe véve a családi háttér hatásait. Számos kutatás fókuszában megjelenik a gyermekkori művészeti nevelés és művészeti fogyasztás vizsgálata, mások az ifjúkori kultúráfogyasztással foglalkoztak, a kulturális tőke szerepe a művészetfogyasztásban szintén visszatérő kutatási terület. Ezek a kutatások azonban egy idősíkban vizsgálják a jelenségeket, míg mi a múlt és a jelen összefüggéseire koncentrálunk. A Kárpát-medencei ifjúságkutatások ugyan vizsgálták a kárpátaljai ifjúság szabadidő-eltöltési szokásait (Székely, 2018; Domokos, Kántor, Pillók, & Székely, 2020), ezek összefüggése a gyermekkori extrakurrikuláris művészeti tevékenységekkel viszont eddig viszonylag feltáratlan terület. Az Arts Council England 2005-2006 folyamán végzett átfogó kutatása (Oskala és mtsai, 2009) az egyetlen tudomásunk szerinti kutatás, amely a felnőttek kultúrafogyasztását a gyermekkori művészeti tevékenységekben való részvétel fényében tanulmányozta. Ehhez a kutatási irányhoz csatlakozik a „Gyermekkori extrakurrikuláris művészeti tevékenységek és ifjúkori kultúrafogyasztás” című kutatás, amelynek nóvumát a gyermekkori művészeti extrakurrikulum hatásának vizsgálata mellett újszerű földrajzi fókusza is jelenti. Kutatásunk célja a válaszadók kultúrához, elsősorban a zenéhez való viszonyának feltérképezése volt. Kvantitatív vizsgálatunk magját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói képezik, mintánk az összehasonlítás érdekében kiegészül a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóival. Az adatgyűjtés 2022 januárja  2023. áprilisa között folyt online kitölthető, valamint papír alapú kérdőív segítségével; összesen 272 kitöltés érkezett be. Az adatok elemzésére az SPSS statisztikai adatelemző programot használtuk. A leíró statisztikai mutatók vizsgálata mellett kereszttábla elemzéseket, faktoranalízist, klaszterelemzést végeztünk, korrelációt vizsgáltunk, majd további összefüggéseket kerestünk paraméteres és nemparaméteres vizsgálatok segítségével. Kutatásunk eredményei azt mutatják, hogy a gyermekkori művészeti nevelés hatása megmutatkozik az ifjúkori művészetfogyasztásban. Kutatásunk egyik fontos eredményét, amely szerint az egyes gyermekkori művészeti tevékenységek elsősorban a velük rokon művészeti ágakat érintő kulturális helyszínek és események látogatását befolyásolják pozitívan, mind a családok, mind az iskolák, és a kérdésben döntéshozó erővel bíró politikai szervek figyelmébe ajánljuk. Eredményeink alátámasztják, hogy a gyermekkori művészeti nevelés, a gyermekkori művészeti fogyasztás jelentősen befolyásolja a későbbi kulturális és művészeti fogyasztás természetét. A kultúrafogyasztás olyan kompetenciákat, szokásrendszereket alakít ki, amelyek később mind az egyén, mind a társadalom hasznára válnak. Eredményeink megerősítik, hogy a felnőttkori értékes kultúra fogyasztásához szükséges szokások megalapozását gyermekkorban kell megkezdeni, és ennek az extrakurrikulum mellett a kurrikulumban is helyet kellene biztosítani. Törekednünk kell tehát arra, hogy a művészeti tevékenységek minél szélesebb palettáját mutassuk meg a gyermekeknek, több lehetséges „kulcsot” adva így a későbbi kultúrafogyasztás ajtóihoz.

Böngészés

legfrissebb feltöltések