Humán Tudományok Doktori Iskola

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

https://hdl.handle.net/2437/2307

Bölcsészettudományi Kar

Humán Tudományok Doktori Iskola
(vezető: Dr. Pusztai Gabriella)

Bölcsészettudományi doktori tanács

D48

tudományágak:
- filozófiai tudományok
- neveléstudományok
- pszichológiai tudományok
- szociológiai tudományok

Doktori programok:

Filozófia
(programvezető: Dr. Angyalosi Gergely)
Neveléstudomány
(programvezető: Dr. Pusztai Gabriella)
Pszichológia
(programvezető: Molnárné Prof. Dr. Kovács Judit)
Szociológia és társadalompolitika
(programvezető: Dr. Kovách Imre)

Böngészés

Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 324)

Szabadon hozzáférhető
Az észak-alföldi régió szakképző intézményeiben tanulók rekrutációs bázisa, intézmény- és szakmaválasztási motivációja, jövőtervei
(2025) Vályogos, Krisztina; Polónyi, István; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
Disszertációnk célja, hogy neveléstudományi, nevelésszociológiai aspektusból ráirányítsa a fókuszt a középfokú szakképzést- azon belül a technikumi és a szakképző iskolai programtípust- választó fiatalokra. A szakképzésben tanuló fiatalok megismerését 3 irányból közelítettük meg a családi háttér, az intézmény és a szakma kiválasztásának motivátorai és a jövőtervek felől. Hazai és nemzetközi kutatások által feltárt tendencia, hogy a szakképzés, különösen az érettségit nem adó programtípus, jellemzően az alacsony gazdasági-társadalmi státusú családok gyermekeinek továbbtanulási útja. Ezért kiemelten fontos, hogy ezen deprivált családi hátterű fiatalok az oktatás, a szakképzés által olyan piacképes szaktudás bírtokában hagyják el az intézményes oktatást, mely a társadalmi mobilitás eszköze lehet. Elméleti fejezeteinkben bemutattuk a hazai szakképzés történeti változásait, nemzetközi kitekintésünk során kerestük a szakképzés rekrutációs bázisában megjelenő tendenciákat, valamint a szakképzés lehetséges fejlődési irányait. Majd az Észak-Alföld gazdasági, társadalmi jellemzőit összevetettük a németországi Sachsen-Anhalt tartományéval. A németországi tartománnyal való összehasonlítás relevanciáját az adta, hogy a hazai szakképzési reform során a német duális modell adaptációja történt, emellett a vizsgált régiók hasonló adottságokkal rendelkeznek és hasonló gazdasági, társadalmi kihívásokkal küzdenek. A nemzetközi kitekintés után a hazai szakképzéskutatások eredményeinek tükrében bemutattuk a szakképzés tanulói összetételének sajátosságait, valamint a középfokú továbbtanulási döntés mögött meghúzódó tényezőket és a fiatalok jövőperspektíváit. Primer kutatásunk alapját a saját mintavételen alapuló VETanulOK 2023 adatbázis (N=973) adta, mely észak-alföldi ISCED 3c szintű szakképző iskolai (n=600) és ISCED 3a szintű technikumi (n=373) tanulók válaszait tartalmazta. Mintánk a 11. évfolyamos technikumi tanulók esetében régió szinten 19%-os, szakképző iskolai tanulók esetében 32,2%-os kitöltöttségű, ugyanakkor nem tekinthető reprezentatívnak. Az adatok feldolgozása IBM SPSS 26 programmal, leíróstatisztikai módszerek, egyszerű és összetett kereszttábla elemzés, klaszterelemzés, főkomponens elemzés, Kruskal-Wallis próba, binomiális logisztikus regresszió és Spearman féle rangkorreláció nemparaméteres statisztikai eljárás alkalmazásával történt. Beazonosítottuk a fiatalok Többszörös hátrányú (n=223), Szakmunkás (n=280) és Középosztályosodó (n=470) családból érkező csoportját. Eredményeink alapján a szakképző iskolai programtípusban magasabb a hátrányos helyzetű tanulók aránya, mint a technikumban, valamint kimutattuk a régió gazdasági fejlettségének tanulói kompozícióban megjelenő hatását. Tanulmányi eredményességi változók bevonásával a kitöltőink három csoportját azonosítottuk, a Felzárkóztatásra szoruló (n=222), a Közepes (n=379) és a Jó tanulókat (n=360). Elemzésünk alátámasztotta, hogy a családi háttér jelentősen befolyásolja az iskolai teljesítményt, valamint beazonosítottuk azon háttértényezőket, melyek növelik, illetve amelyek protektív faktorként hatnak a tanulmányi eredménytelenség kockázatára. Az továbbtanulási döntés során beazonosítottuk a fiatalok Jól tájékozott és motiváltak (n=302), Szakmára motiváltak (n=422), és a Kényszerválasztók (n=229) csoportját. Csak részben tudtuk alátámasztani azon feltételezésünket, miszerint minél hátrányosabb helyzetű a tanuló, annál inkább az intézményválasztás dominál a szakmaválasztáshoz képest. A tanulmányi eredményesség és a családi háttér továbbtanulási döntésre gyakorolt hatásának vizsgálata során mind a tanulmányi eredménytelenséggel jellemezhető, mind pedig a többszörös hátrányú családból érkező diákok intézmény- és szakmaválasztás során megjelenő kényszerdöntését mutattuk ki. Eredményeink alapján az intézményválasztásra hatnak az inter- és intragenerációs hatások, ugyanakkor a szakmaválasztás során csak a szakképző iskolai tanulók esetében tudtuk kimutatni a barátok, ismerősök tapasztalatainak hatását. Beazonosítottuk a fiatalok jövőperspektívája mentén elkülöníthető három csoportját a Tevékenyen optimistákat (n=195), a Szakmaérdekelteket (n=343) és az Enerváltakat (n=435). Eredményeink alátámasztották, hogy miszerint minél magasabb a tanuló családjának társadalmi státusa annál optimistább a jövőképe. Kimutattuk, hogy az intézményválasztás és a szakmaválasztás jelentős hatást gyakorol a fiatalok jövőképére. Kutatásunk újdonságértéke, hogy az új szakképzési programtípusban tanulókat vizsgálva olyan összefüggésekre és tendenciákra tudtunk rámutatni a családi hátteret, a továbbtanulási motivációt és a jövőterveket komplexen vizsgálva, melyek korábban nem kerültek látótérbe. Emellett feltártuk a középosztályosodó családok gyermekeinek továbbtanulás terén atipikusan viselkedő csoportját, illetve a transzgenerációs szakmaátörökítés negatív hatására bukkantunk. Rámutattunk arra, hogy a fiatalok egy nem elhanyagolható részének nincsennek jövőtervei.
Szabadon hozzáférhető
A sötétség megvílágitása: a személyiségjegyek, impulzivítás és a malevolens kreativitás közötti kapcsolat
(2025) Szabó, Enikő; Pataky, Nóra; Debreceni, Enikő; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Pszichológiai Intézet
A rosszindulatú kreativitás azon képességet jelenti, amely új ötletek generálására irányul mások ártása vagy rombolása céljából. Az elmúlt években a tudományos érdeklődés e jelenség iránt jelentősen megnövekedett, amely a témához kapcsolódó szakirodalom számottevő bővülését eredményezte. A jelen disszertáció célja a rosszindulatú kreativitással összefüggő pszichológiai tényezők vizsgálata. Ennek érdekében alapvető fontosságú mind a bűnelkövetői, mind a nem bűnelkövetői populációk jellemzőinek átfogó megértése, hogy előmozdítsuk a kutatást ezen a területen. A disszertáció két fő kutatást foglal magában. Az első, egy elővizsgálat, a rosszindulatú kreatív viselkedés és bizonyos személyiségvonások – nevezetesen a szubklinikai nárcizmus, a pszichopátia és a machiavellizmus (összefoglalóan Sötét Triád) –, valamint az énhatékonysággal és önértékeléssel kapcsolatos konstrukciók közötti összefüggéseket vizsgálja. A második, egyben fő vizsgálat kibővíti az előző elemzést azáltal, hogy az impulzivitás rosszindulatú kreativitásban betöltött szerepét is vizsgálja, túllépve a stabil személyiségvonások elemzésén, és figyelembe véve a dinamikus viselkedési tendenciákat. Különös hangsúlyt kapnak a három mintacsoport közötti eltérések: a szabadságvesztésüket töltő elítéltek (kísérleti csoport), az általános népesség tagjai és a büntetés-végrehajtási tisztek (kontrollcsoport). Az elővizsgálatban 130 férfi elítélt vett részt, akik különböző bűncselekmények miatt hónapoktól életfogytig terjedő szabadságvesztést töltöttek. A mintavételből fiatalkorúakat és nőket kizártunk. Az eredmények részlegesen alátámasztották azt a hipotézist, miszerint a bűnözői pálya korai kezdete (16–20 éves kor) előre jelezheti a magasabb szintű rosszindulatú kreativitást, különösen a mások bántása alskálán. Továbbá az eredmények megerősítették azt a feltételezést is, hogy a bűncselekmények számának növekedése együtt jár a mások bántására irányuló rosszindulatú kreatív viselkedés magasabb szintjével. Bár a Machiavellizmus előrejelző szerepét is feltételeztük, ezt az eredményeket kizárólag a hazugságra és mások bántására irányuló alskálák esetében támasztották alá. Az énhatékonyság statisztikailag szignifikáns prediktív kapcsolatot mutatott a hazugság alskálán elért eredményekkel. A fő vizsgálat összetettebb kutatási tervet alkalmazott, amely 368 résztvevőt foglalt magában: 140 szabadságvesztését töltő elítéltet, 122 büntetés-végrehajtási tisztet és 106 főt az általános népességből. Emellett a rosszindulatú kreativitás mérésére két különböző mérőeszközt alkalmaztunk: az önbevalláson alapuló Rosszindulatú Kreativitás Viselkedési Skálát, valamint a Rosszindulatú Kreativitás Tesztet, amely a rosszindulatú kreatív potenciált és a cselekvésre való hajlandóságot hivatott mérni. Az eredmények szerint a börtönpopuláció tagjai szignifikánsan magasabb pontszámokat értek el a Rosszindulatú Kreativitás Viselkedési Skála (MCBS) hazugság alskáláján, mint a büntetés-végrehajtási tisztek és az általános populáció tagjai. Ezzel szemben a fogvatartottak a Rosszindulatú Kreativitás Teszten (MCT) alacsonyabb rosszindulatú innovációs potenciált mutattak, azaz kevesebb bosszúálló ötletet generáltak, mint a büntetés-végrehajtási tisztek. A rosszindulatú kreatív gondolkodásban való részvételi hajlandóság tekintetében nem mutatkozott szignifikáns különbség a csoportok között. Összhangban a korábbi kutatásokkal, a büntetés-végrehajtási tisztek magasabb szintű Machiavellizmust mutattak az elítéltekhez képest. A pszichopátia tekintetében is csoportkülönbségek mutatkoztak: az általános népesség tagjai magasabb pszichopátia-pontszámokról számoltak be, mint a tisztek. Az impulzivitás szintje a fogvatartottak körében volt a legmagasabb a három csoport közül. A rosszindulatú kreatív viselkedés pozitív összefüggést mutatott a szabadságvesztés időtartamával, az ítéltek számával és a korábbi bűncselekmények mennyiségével. A korábbi eredményekkel ellentétben a jelen mintában a Machiavellizmus negatív korrelációt mutatott a rosszindulatú kreativitással. Fontos korlátot jelent, hogy a fogvatartottak a Rosszindulatú Kreativitás Teszten alacsonyabb rosszindulatú kreatív potenciált mutattak, amely összefügghet azzal, hogy tartottak a káros ötletek generálásának lehetséges következményeitől, illetve attól, hogy negatív megítélésben részesülnek esetleges válaszaik miatt.
Szabadon hozzáférhető
Külföldi munkavállalás a gyergyóremetei középkorú családok körében
(2025) Nagy-Menyhárt, Szidónia; Nagy, Terézia; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Politikatudományi és Szociológiai Intézet
Kutatásunkban a külföldi munkavállalás hatását vizsgáljuk a gyergyóremetei családok körében, különös tekintettel a migráció eredményeképpen létrejövő társadalmi és családszerkezeti átalakulásokra. A centrum–periféria viszonyrendszerében értelmezve Gyergyóremete egy periférikus, kibocsájtó település, ahol a külföldi munkavégzés mindig is domináns készpénzkereseti forma volt. Kutatásunk célja volt annak feltárása, hogy a gazdasági centrum irányába történő elvándorlás miként alakítja a helyi családok szerkezetét, mindennapjait és jövőképét. Kvalitatívmódszertant alkalmaztuk kutatásunkban, félig strukturált interjúkat készítettünk külföldön dolgozó férjekkel és feleségekkel, valamint otthon maradt házastársakkal. Az elemzés során kirajzolódott, hogy a kezdeti motiváció az anyagi biztonság volt, de a migrációs tapasztalatok hatására új motivációs mintázatok is megjelentek. Interjúalanyainkat három csoportba soroltuk: a „pénzkeresők” gazdasági célokat követnek, az „önmegvalósítók” személyes fejlődést keresnek, a „családegyesítők” pedig a családi integritás fenntartására törekszenek. Szakirodalmi háttérként a transznacionális migráció és család definícióját tekintettük át, mivel egyrészt a nők munkavállalása, másrészt pedig a fejlett kommunikációs eszközök életre hívták ezt az elméletet, amelybe illeszthető kutatási célcsoportunk. A transznacionális migráció pozitív hozadékait (anyagi biztonság, tapasztalatszerzés, elismerés) beárnyékolja annak (hosszú távon is érezhető) negatív következményei is. Utóbbiak főként az otthon maradt házastársak és a még mindig anyagi okok miatt munkát vállaló férfiak narrációiban jelentek meg: magány, felelősségérzet, gyermeknevelési nehézségek, közös élmények hiánya, lefokozott szülői szerepkör. A Covid–19 világjárvány megszakította kutatásunkat, de egyben új értelmezési keretet is kínált számunkra. A mobilitási korlátozások és a munkaerőpiaci bizonytalanság jelentős hatással voltak a munkavállalókra és családjaikra. Elemzésünkben a külföld – utazás – otthon szempontok szerint elemeztük a pandémia hatását. Kutatásunk arra mutat rá, hogy a külföldi munkavállalás nem csupán gazdasági jelenségként értelmezhető, hanem komplex társadalmi folyamatként, amely alapvetően átalakítja a közösség kulturális és családszerkezeti mintázatait.
Szabadon hozzáférhető
A SNI tanulók befogadó oktatását érintő egyenlőtlenségek értelmezéseinek különböző dimenziói
(2025) Szabó, Diána; Fónai, Mihály; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
Az inkluzív oktatás az elmúlt évtizedekben az oktatáspolitikai diskurzus egyik központi kérdésévé vált, amelynek alapelve az egyenlő esélyű hozzáférés és a legkevésbé korlátozó környezet biztosítása minden tanuló számára (Gooding, 2008; Papp, 2012; Mitchell & Sutherland, 2020; OECD, 2023; UNESCO, 2021). A fogyatékossággal élő és sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók integrált nevelése ugyanakkor nem pusztán pedagógiai, hanem szakpolitikai, társadalmi és emberjogi feltételeket egyaránt igényel (ENSZ CRPD, 2006; European Commission, 2020; Fejes & Szűcs, 2018). A kutatás középpontjában az a kérdés áll, hogy az inklúzió rendszerszintű feltételei miként alakítják át a gyógypedagógus tanári professzió tartalmát, szerepértelmezését és működését a Közép-Magyarország régióban, különös tekintettel az utazó gyógypedagógiai hálózat és az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények (EGYMI-k) működésére (Szabó, 2015b; Szabó, 2024b). Az értekezés elméleti kerete a professzióelmélet klasszikus és kritikai megközelítéseire épül (Etzioni, 1969; Parsons, 1954; Freidson, 1986, 2001; Abbott, 1988; Siegrist, 2021), amely alapján a gyógypedagógia félprofesszióként értelmezhető: erős tudás- és képzési háttérrel rendelkezik, ugyanakkor szakmai autonómiáját a fenntartói döntések, szervezeti hierarchiák és kötelező együttműködések korlátozzák. A kutatás transzdiszciplináris megközelítése abban ragadható meg, hogy a neveléstudomány, a szociológia, a jog, a szakpolitika és az emberi jogi diskurzus elméleti kereteit ötvözi, miközben integrálja az érintett szereplők – többségi pedagógusok, utazó gyógypedagógusok, szülők és fenntartók – gyakorlati tudását is. Ezáltal a vizsgálat nem csupán tudományos nézőpontokat egyesít, hanem a résztvevői tapasztalatokat is bevonja az értelmezésbe, lehetővé téve az inklúzió akadályainak és egyenlőtlenségeinek kontextusérzékeny, rendszerszintű értelmezését (Florian & Beaton, 2017; Meijer, 2020). A kutatás vegyes módszertant alkalmazott, módszertani, adatforrási és elméleti triangulációval. Négy részkutatás építette fel az elemzést: (1) összehasonlító dokumentumelemzés a nemzetközi és hazai szakpolitikai és jogszabályi keretekről (Szabó, 2024a; Ainscow, 1999, 2020; Meijer, 2020); (2) kérdőíves vizsgálat az SNI tanulókat oktató többségi pedagógusok körében (Szabó, 2016); (3) félig strukturált interjúk utazó gyógypedagógusokkal, befogadó pedagógusokkal és szülőkkel (Szabó, 2015b, 2015c); valamint (4) a Diplomás Pályakövetési Rendszer adatainak másodelemzése, amely a gyógypedagógusok társadalmi hátterét és pályakezdési sajátosságait tárta fel (Fónai & Szabó, 2024a, 2024b, 2024c). Az eredmények alapján öt fő tézis emelhető ki. T1: a hazai szakpolitikai és jogszabályi dokumentumok közötti koherenciahiány és fogalmi bizonytalanság rendszerszintű torzulásokat okoz az SNI tanulók ellátásában (Szabó, 2024a). T2: a pedagógusok befogadási hajlandóságát nemcsak attitűdök, hanem demográfiai és intézményi tényezők, illetve a szakmai énhatékonyság határozzák meg (Szabó, 2016; OECD, 2023). T3: az interjúk alapján az együttműködés hiányosságai és a gyógypedagógus-hiány rendszerszintű akadályokat képeznek (Hornby, 2015; Bacskai et al., 2023; Szabó, 2015c). T4: a gyógypedagógus tanári professzió félprofesszió jellege (korlátozott autonómia, külső kontroll, adminisztratív terhek) közvetlenül hat az inklúzió fenntarthatóságára (Abbott, 1988; Freidson, 2001; Fónai & Szabó, 2024a–c). T5: a fenntartható inklúzió megvalósítása csak a szakpolitikai, intézményi és szakmai szintek harmonizációja, valamint a támogató struktúrák megerősítése mellett lehetséges (UNESCO, 2020; Szabó, 2024b). Tudományos jelentőség: Az értekezés hiánypótló módon elemzi a gyógypedagógus tanári professzió félprofesszió jellegét az inkluzív nevelés kontextusában. A professzióelméleti és rendszerszintű keretek ötvözésével új tudományos értelmezési horizontot nyit, különösen az utazó gyógypedagógusi szerep elemzésében. Transzdiszciplinaritása révén nem csupán több tudományterület szintézisét valósítja meg, hanem a gyakorlati tapasztalatokat is beemeli a tudományos értelmezésbe, ezáltal újszerű összekapcsolást teremt elmélet és gyakorlat között. Gyakorlati jelentőség: Az eredmények konkrét szakpolitikai és intézményi javaslatok alapjául szolgálnak: szabályozási pontosítás, az együttműködési protokollok kialakítása, a pedagógusok szakmai énhatékonyságának erősítése és a regionális egyenlőtlenségek mérséklésére irányuló forrásallokáció. Mindezek elősegítik az inkluzív oktatás minőségének javítását és hosszú távú fenntarthatóságát Magyarországon.
Szabadon hozzáférhető
Párhuzamos társadalmak termelése. Az etnikumközi viszonyok építésének diszkurzív stratégiái a székelyföldi román és magyar nyelvű nyomtatott sajtóban
(2025) Bukovinszky-Csáki, Orsolya; Oláh, Szabolcs; Sarány, Orsolya; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Politikatudományi és Szociológiai Intézet
Doktori értekezésem vizsgálati tárgya a székelyföldi román és magyar nyelvű nyomtatott média szerepe a romániai román és magyar párhuzamos társadalmak kiépítésében. Értekezésem kulcsterminusa az etnikai párhuzamosság, amely fogalommal két dolgot jelöltem. Egyrészt az etnicitás szakaszos megélését ragadtam meg ezzel. Romániában a románok és a magyarok a román, illetve magyar intézmények által kijelölt román, illetve magyar világban élnek, egymásról a mindennapokban tudomást sem véve, tehát párhuzamosan. Azaz az etnicitásukat nem feltétlenül élik meg a mindennapokban, a világra nem tekintenek állandóan románként vagy magyarként. Másrészt a párhuzamosság fogalmával próbáltam megragadni az elkülönülés, határképzés folyamatait, amelyeknek a csoportképzésben van fontos szerepük. Így az értekezésben vizsgált párhuzam egy paradox párhuzam, amely lehetővé teszi az átjárást a két világ között, az egymásra való reflektálást. Pontosan az átjárás, a reflektálás lesz az, ami elkülönüléshez, szembenálláshoz vezet. Jelen dolgozatban a székelyföldi román és magyar nyelvű nyomtatott média szerepét vizsgáltam ebben a reflektálásban. Pontosabban a székelyföldi román és magyar nyelvű nyomtatott médiában megjelent szövegeket elemeztem, Van Dijk kritikai diskurzuselemzésének szempontjait követve és arra kerestem a választ, hogy: hogyan alkotnak meg a székelyföldi román és magyar nyelvű nyomtatott média diskurzusai egy román és egy magyar valóságértelmezést, azaz két párhuzamos valóságkonstrukciót avégett, hogy megerősítsék a román és a magyar csoportidentitásokat a határképzés egyszerre megkülönböztető és egymásra vonatkoztató szimbolikus stratégiájával? Egy olyan helyzetet vizsgáltam, az úzvölgyi katonatemetőben történt konfliktust, amikor az etnicitás megélése, az elkülönülés fontossá vált, s elindult mindkét oldalon, azaz román és magyar oldalon a világ románként, illetve magyarként való interpretálása és reprezentálása. Ez a konfliktus arra késztette a két oldal elitjeit – köztük a médiát –, hogy meghatározzák, pontosan milyen ez két világ, kik ennek a világnak a tagjai. Azaz meghatározzák, hogy kik vagyunk Mi és kik tartoznak Hozzánk. Ezt azonban úgy határozzák meg, hogy közben elkülönülnek, szembeállítják magukat a másik világgal. Azaz megmutatják, hogy kik alkotják a Mitőlünk megkülönböztetett másik csoportot, azaz számunkra kik Ők és kik tartoznak Őhozzájuk. Tehát a reflektálás, átjárás célja a csoportképzés: azáltal, hogy reflektálok a másik csoportra, meghatározom önmagamat is. Identitást építek, erősítik fel, majd szembeállítom egy másik identitással. Ennek a szembeállításnak a célja pedig leképezni, újraképezni, felerősíteni a két világot, a párhuzamos társadalmakat. Ahhoz, hogy tapinthatóvá tegyem miként járul hozzá a székelyföldi magyar és román nyelvű nyomtatott média az etnikumközi viszonyok itt felvázolt építéséhez, az értekezésem négy szinten bontakoztattam ki: a fogalmi háló elméletorientált szintje; a tág társadalmi, politikai környezet leírásának történetileg is reflektált szintje; a médiakörnyezet elemzésének tulajdonviszonyokat és használati módokat feltáró praktikus szintje; végül a konkrét médiadiskurzusok szintje. A fogalmi hálót Bourdieu, Luhmann, Brubaker és Van Dijk munkásságára építettem és arra éleztem ki, az eltérő valóságértelmezésekbe foglalt performatív megnyilvánulások miként építenek csoportokat, csoportidentitást. A tág társadalmi, politikai környezet leírásában a romániai románok és magyarok közti társadalmi egyenlőtlenségeket és hatalmi aszimmetriákat mutattam be, a figyelmet a párhuzamosan, mégis egyenlőtlenül épülő intézményrendszerre irányítottam. Arra a párhuzamos intézményrendszerre, amely erőforrásként működik, lehetővé teszi azt, hogy egyáltalán létezzenek román és magyar párhuzamos világok. A médiakörnyezet bemutatásában azt a makro- és mikrokörnyezetet írtam le, amelyben a székelyföldi magyar és román nyelvű nyomtatott média működik, amelyben az elemzésembe beválogatott médiaszövegek létrejönnek, létrejöhetnek. Végül a konkrét médiadiskurzusok szintjén azokat a médiaszövegeket értettem, amelyeken elvégezhető volt a párhuzamos valóságértelmezések kritikai vizsgálata, azon párhuzamos valóságábrázolásoké, amelyeknek célja az etnicitás kifejezése, a párhuzamos társadalmak leképezi. Ez a három dolog – intézmények mint erőforrás, csoportokat létrehozó performatív megnyilvánulások és a valóságábrázolások valóságot átrendező ereje – adja a dolgozatom lényegét.
Szabadon hozzáférhető
Állhatatosság és szeretetreméltóság: Az erény és boldogság kapcsolata Jane Austen regényeiben
(2025) Kunkli, Emese; Tánczos, Péter; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Filozófia Intézet
A disszertációmban Jane Austen regényeit elemeztem morálfilozófiai és esztétikai szempontból, a boldogság és erényesség problematikus kapcsolatára helyezve a hangsúlyt. Az írónő a műveiben hangot adott a társadalomról, a szépirodalmi alkotásokról, a történelemről, az emberi jellemről és a nevelésetikáról szóló kritikai véleményének. A vizsgálódásom kiindulópontja Alasdair MacIntyre Austen-elemzése volt, aki több markáns kijelentést tett az írónőről, melyek közül az volt a legrelevánsabb a vizsgálódásom szempontjából, hogy a szeretetreméltóság és az állhatatosság a két legalapvetőbb austeni erény. Az írónő regényeinek elemzésénél hangsúlyoztam, hogy én is úgy vélem, a kedvesség mint egyfajta pótlék jelenik meg a műveiben. A főhősei csak akkor mondhatják magukat igazán morálisnak, ha képesek átlátni azokon, akik nem erényesek, pusztán felszínes kedvességgel, bájjal próbálják ezt elfedni mások elől. Körüljártam azt is, hogy az Austen-regényekben milyen negatív következményei vannak annak, ha valaki egy nagyon is mérvadó döntésnél nem kellően állhatatos. Továbbá olyan toposzokat vizsgáltam, mint a boldogság, a kétely, az otthonkeresés, az önfejlesztés, az önismeret, az önbecsülés, az irónia, a megtévesztés, a nevelés, az ítélőképesség vagy épp az udvariasság fontossága az írónő műveiben. Amennyire a vizsgálódásomnál relevánsnak éreztem, érintettem az Austen-regények megformáltságát is: az írónőnek az ironikus hangját több esetben kiemeltem és elemeztem. Hangsúlyoztam, hogy Austen az első regényeiben olyan önreflektív narratív hangot ütött meg, mellyel a szentimentális és gótikus regényeket figurázta ki; valamint kiemeltem azt is, hogyan érhető tetten a regényeiben az auktoriális narratív struktúra és az indirekt beszédaktus; emellett a levélírás (főként a férfi főhősök leveleinek) fontosságára is kitértem. Elemzéskor a történetek megírásának az időrendi sorrendjét követtem, és így Austen módszereinek változását, fejlődését is olykor kihangsúlyoztam. Nem gondolom azt, hogy az írónő teljesen azonosult volna bármelyik filozófus nézeteivel, így a regényeinek elemzésekor saját filozófiai aspektusainak feltárásához, megértéséhez nyitottam analógiát a következő gondolkodókkal: Arisztotelész, Immanuel Kant, David Hume, Søren Kierkegaard, Mary Wollstonecraft, Jean-Jacques Rousseau, Lord Shaftesbury, Roland Barthes és Friedrich Schlegel. Arra a következtetésre jutottam, hogy Jane Austen a maga módján filozófus volt: filozófiai hozzáállása volt az élethez, filozófiai szempontból vizsgálta az emberek jellemét és viselkedését. Ő nem írt elméleti szövegeket, nem alkotott saját filozófiai rendszert, hanem az általa kitüntetett figyelmet kapó regényműfajt választotta közlési formaként.
Szabadon hozzáférhető
Fenntarthatósági értékek, szakmai felelősségérzet és hallgatói szocializáció a felsőoktatás neoliberális modelljében
(2025) Alter, Emese; Bocsi, Veronika; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A felsőoktatás STEM vagy magyar mozaikszóval MTMI (science, technology, engineering, and mathematics, vagyis matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai) képzései az utóbbi két évtizedben kiemelt figyelemhez jutottak mind a szakpolitikai szereplők, mind az oktatáskutatók körében. A szakirodalom és oktatáspolitikai jelentések többsége gazdasági érvek mentén támasztja alá a STEM kutatások jelentőségét, értekezésünkben azonban a fősodorba tartozó narratívától eltérő keretben, a kritikai megközelítésekhez kapcsolódva vizsgáltuk ezeket a diszciplínákat. Kutatásunk során a STEM és nem-STEM képzéseken tanuló hallgatók környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatósággal kapcsolatos értékeire, az egyes tanszékeken zajló diszciplináris szocializáció hatásaira, s ezek a felsőoktatás piacosodásával, s a STEM területek diszciplináris kultúrájának nemi aspektusaival való viszonyára vonatkozóan végeztünk elemzéseket. Empirikus kutatásunk során kvalitatív és kvantitatív módszereket egyaránt alkalmaztunk, s összesen kilenc kutatási kérdést, valamint hat hipotézist fogalmaztunk meg. Hipotéziseinkben azt feltételeztük, hogy a legkedvezőtlenebb fenntarthatósági attitűdök a műszaki és informatikai képzésterületek hallgatóit jellemzik, amely mind a hallgatók szak- és pályaválasztási motívumaiban, mind a diszciplináris szocializáció során közvetített fenntarthatósági értékekben, mind pedig a hallgatók fenntarthatósággal kapcsolatos szakmai felelősségérzetében megmutatkozik. Az állam- és jogtudományi, gazdaságtudományi, természettudományos, valamint orvos- és egészségtudományi képzések esetében a műszaki és informatikai képzéseknél kedvezőbb, a bölcsészet- és társadalomtudományi területek esetében pedig minden más képzéshez képest jelentősen kedvezőbb környezeti és társadalmi fenntarthatósági attitűdökre számítottunk. A nemi különbségek kapcsán azt feltételeztük, hogy a női hallgatókra mind a pályaválasztási motívumok, mind a szakmai felelősségérzet tekintetében erőteljesebb környezeti és társadalmi fenntarthatóság iránti elköteleződés jellemző, amely tendencia képzési területektől függetlenül érvényesül. Utolsó hipotézisünkben azt feltételeztük, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos szakmai felelősségérzetre a hallgatók szociodemográfiai jellemzői, képzési területe, szak- és pályaválasztási motívumai, valamint az őket érő diszciplináris szocializációs hatások egyaránt jelentős befolyással vannak. A kutatás kvalitatív szakaszában 12 fő STEM szakos hallgatóval vettünk fel félig strukturált interjúkat, s az adatok elemzése az Atlas.ti szoftver segítségével történt. Kvantitatív kutatásunk során öt hazai egyetemen végeztünk képzési területekre kvótás mintavételt, a teljes mintaelemszám 443 fő volt, s az adatokat az SPSS programmal elemeztük. Kvalitatív eredményeink összességében megerősítették a szakirodalomban foglaltakat, azonban a diszciplináris szocializáció hiányosságaira is rámutattak. Eredményeink szerint a résztvevők pályaválasztáskor meglévő értékeinek és motívumainak döntő jelentősége volt az interjúalanyok fenntarthatósággal kapcsolatos formálódó szakmai értékeinek és felelősségérzetének alakulásában, így a kezdeti fenntarthatósággal kapcsolatos értékorientáció jellemzően a diszciplináris szocializáció folyamatának egésze során fennmaradt, s az intézményi értékektől függően csak kis mértékben változott. Kvantitatív eredményeink a műszaki területek kivételével tükrözték az egyes képzésterületeken szerzett végzettséggel elérhető keresetek, valamint a diplomát szerzettek elhelyezkedésének jellemző szektora alapján várt tendenciákat. A legerősebb környezeti és társadalmi fenntarthatóság iránti elköteleződés a bölcsészet- és társadalomtudományok hallgatóit jellemezte, a jogi, orvostudományi és természettudományos területek hallgatói a középmezőnyben helyezkedtek el, a gazdaságtudományi, valamint informatikai területeken megjelent a képzések erőteljes piacosodottságának hatása, a műszaki területek hallgatóinak esetében azonban a szakirodalomban leírt tendenciákhoz, s a várható kereset és elhelyezkedés szektora alapján vártakhoz képest kedvezőbb értékeket kaptunk. A nemi különbségek vizsgálata során kapott eredmények igazolták a női hallgatók magasabb környezeti és társadalmi fenntarthatóság iránti elkötelezettségét. A hallgatók fenntarthatósági attitűdjei kapcsán elmondható, hogy a képzésterületi mintázatok többségében a nemek szerinti elemzés során is fennmaradtak, így feltételezhetjük, hogy a diszciplináris eltérések szerepe valamivel jelentősebb, s a képzésterületi különbségeket elsősorban az egyes képzések eltérő mértékű piacosodottsága magyarázhatja. Kutatásunk eredményei alkalmasak a további kutatási irányok kijelölésére, valamint a szakpolitikai döntéshozás, s intézményi szintű reformok támogatására is.
Szabadon hozzáférhető
Sajátos képzési igényű hallgatók a felsőoktatásban: rekrutáció, beágyazódás, inklúzióval kapcsolatos tapasztalatok és tanulmányi előrehaladás
(2025) Dorgainé Hrabéczy, Anett; Pusztai, Gabriella; Hrabéczy, Anett; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
Kutatásunk a fogyatékossággal élő hallgatókat vizsgálja nevelésszociológiai megközelítésből. Ennek aktualitását adja, hogy a felsőoktatási expanzió következtében az ezredforduló után nagyobb számban jelentek meg az egyetemeken, azonban Magyarországon jogszabályi szinten csak 2007 óta foglalkoznak jelenlétükkel (Polónyi 2008, Kiss 2016, Attewell et al. 2007, Harper és Quaye 2009, Lombardi et al. 2013, Pusztai és Szabó 2014, Pusztai 2015, Ndlovu 2019). A korábbi kutatások nemzetközi és hazai viszonylatban is vizsgálták az intézmények akadálymentességét és inkluzív gyakorlatait, azonban arról kevés információval rendelkezünk a sajátos nevelési igényű hallgatók rekrutációs sajátosságairól, kapcsolati tőkéjéről és felsőoktatási beágyazottságáról, valamint percepciójukról és tudásukról az intézmények inkluzív gyakorlatával kapcsolatban (Adams 2001, Gosper et al. 2008, Cooper 2015, Fehérvári et al. 2016). S a mai napig feltáratlan, hogy ezen tényezők milyen összefüggésben állnak a sajátos nevelési igényű hallgatók tanulmányi előrehaladásával. A korábbi, közel fél évszázados kutatási gyakorlat a sajátos nevelési igényű hallgatók csoportját egy homogén közegként értelmezi (Arató és Varga 2015, U.S. Government Accountability Office 2009, Madaus 2011). Kutatásunk egyediségét adja, hogy a jelenlegi hazai és nemzetközi gyakorlattól eltérően egymással összehasonlítva vizsgálja a fogyatékossággal élő, valamint a pszichés fejlődési zavarral, és autizmus spektrumzavarral élő hallgatók sajátosságait, megcélozva e két hallgatói csoport közötti különbségek feltárását, s azon hallgatókról is rendelkezik adatokkal, akik nem regisztrálták fogyatékosságukat a felsőoktatás adminisztratív rendszereiben. Kutatásunk limitációjaként említendő, hogy mintavételi keret hiányában nem volt lehetőségünk valószínűségi mintavételre, ezért hólabda módszerrel történt az adatgyűjtés, mely nem eredményez reprezentatív mintavételt. Feltételezzük, hogy a SEN-A csoportba tartozó hallgatók fogyatékosságukból fakadó nehézségeikből kifolyólag egy előzetes szelekciós folyamat következtében csak előnyösebb szocioökonómiai háttér megléte esetén lesz képes bekerülni a felsőoktatásba, mely hatása a kapcsolati tőke, az inkluzív gyakorlatról alkotott percepció és az eredményesség tekintetében is különbségeket eredményez a két vizsgált hallgatói csoport között. Kutatásunk ezért a sajátos nevelési igényű hallgatók rekrutációs sajátosságait, kapcsolati tőkéjét és tanulmányi előrehaladását vizsgálja kvantitatív kutatási módszerrel, a IncludED2020 és a PERSIST2019 adatbázisok statisztikai adatait elemezve. Az IncludED2020 adatbázis adatfelvétele hólabda módszerrel valósult meg 2020 tavaszán (N=331), a PERSIST2019 adatbázist a CHERD-Hungary kutatócsoport vezetője, Prof. Dr. Pusztai Gabriella bocsájtotta rendelkezésünkre. A két adattáblából az SPSS statisztikai program segítségével a merge eljáráson keresztül egy adatbázist hoztunk létre, melynek adatait az SPSS statisztikai program segítségével többváltozós elemzések segítségével dolgoztuk fel. Kutatásunk eredményei között említhető, hogy feltételezésünkkel ellentétben a szocioökonómiai háttér tekintetében nem tapasztalható szignifikáns eltérés a látható jeleket mutató (L-SKI) és a látható jeleket nem mutató sajátos képzési igényű (NL-SKI) csoportba tartozó hallgatók között. Eltérés tapasztalható azonban a kapcsolati tőke, az inkluzív gyakorlat percepciója és a tanulmányi előrehaladás tekintetében a két hallgatói csoport között. Az L-SKI hallgatókra erőteljesebb intergenerációs intézményi beágyazottság jellemző, magasabb mértékű bizalommal rendelkeznek a felsőoktatási intézményük felé, és nagyobb arányban ismerik és veszik igénybe az intézmények által nyújtható, esélyegyenlőséget biztosító szolgáltatásokat. Az NL-SKI csoportba tartozó hallgatók körében ezzel szemben felülreprezentált a társadalmi tőke szempontjából tőkehiányos válaszadók, alacsonyabb mértékben bíznak felsőoktatási intézményükben, s rend szerint nem ismerik, vagy igénylés ellenére nem kapják meg az intézmények által adható esélyegyenlőséget biztosító szolgáltatásokat. A markáns különbség a két hallgatói csoport között a tanulmányi előrehaladás, a perzisztencia és reziliencia esetében is megnyilvánul. Míg az L-SKI hallgatók átlag feletti mértékben bizonyulnak reziliensnek és perzisztensnek, az NL-SKI hallgatókat nagyobb mértékben fenyegeti a felsőoktatásból való lemorzsolódás rizikója.
Szabadon hozzáférhető
Mentorok és mentoráltak eredményessége
(2025) Godó, Katalin; Ceglédi, Tímea; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A mentorálással kapcsolatos kutatások egyre inkább elterjedtek az oktatás területén az utóbbi években, azonban hazai viszonylatban kevés nagymintán alapuló, átfogó elemzés született. Disszertációnkban a Tanítsunk Magyarországért mentorprogramban résztvevők eredményességét vizsgáljuk. Ehhez a program által 2021/22 tavaszi félévében végzett, teljeskörű lekérdezésen alapuló kvantitatív kutatásából összeállított adatbázisokon végeztünk másodelemzést. Két célcsoportot vizsgáltunk: mentorokat (N=253), valamint mentoráltakat (N=2127). Továbbá az Országos Kompetenciamérés telephelyi adatait is bevontuk az elemzésbe mint kontextuális változókat (70 intézmény), így összesen 3 adatbázisból dolgoztunk. A mentorok több felsőoktatási intézményben tanuló egyetemisták, míg a mentoráltak az egyetem vagy főiskola helyszínének közelében lévő kistelepülések általános iskolás diákjai voltak (jellemzően 5-6-7-8. osztályosok). Eredményeink alapján a mentorok esetében az elégedettséget leginkább a strukturális feltételek (mentoráltak száma, utazási idő, ösztöndíj) befolyásolták. Az eredményesség-percepciót főként az iskolai környezet és a személyes tapasztalatok alakították. A program folytatására való hajlandóság inkább a nehezebb körülmények között volt erősebb, ami a társadalmi felelősségvállalás jelentőségét mutatja. A nehezített körülmények között is inkább az elkötelezett mentorok maradnak a programban. A mentoráltaknál kimutatható, hogy céljaik gyakran rövid távú és anyagi jellegűek, míg a hosszabb távú tanulmányi célok háttérbe szorulnak. A sikerpreferenciák három faktor mentén rajzolódtak ki: materiális, iskolai és spirituális. A mentor szubjektív megítélése nemi különbségeket mutatott, a lányok pozitívabb visszajelzésekkel éltek. A mentorálás hatásai három fő területen jelentkeztek: iskolai-érzelmi, kapcsolati és érdeklődési dimenziókban. Az eredményesség-percepció legerősebben a mentorral töltött idővel és a programmal való elégedettséggel függött össze, regionális különbségekkel kiegészülve. Összességében úgy véljük, hogy a mentorálást holisztikusan kell értelmezni, figyelembe véve az iskolai környezetet és a program kereteit is, amelyek mind befolyásolják az eredményességet. A kutatás újdonsága, hogy nagymintán egyszerre vizsgálta a mentorok és mentoráltak tapasztalatait, feltárva az eredményesség többdimenziós természetét. A program hatása nemcsak az egyéni fejlődésben, hanem intézményi szinten is kimutatható. Bár a vizsgálat önkéntes részvételre épült, és keresztmetszeti jellege korlátozza az oksági következtetések levonását, mégis értékes alapot ad a mentorprogramok fejlesztéséhez és a döntéshozatali folyamatokhoz.
Szabadon hozzáférhető
Fogyatékkal élő gyermeket nevelő kisebbségi magyar családok és a nevelési szervezeti kultúrák viszonya
(2025) Dan, Beáta Andrea; Kovács, Karolina Eszter; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A fogyatékossággal élő tanulók inkluzív nevelésének kérdése kiemelt figyelmet kap a nemzetközi oktatáspolitikai diskurzusban, azonban a kisebbségi közösségekben élő sajátos nevelési igényű gyermekek és családjaik helyzete továbbra is alulreprezentált kutatási terület maradt. Jelen értekezés célja, hogy feltárja a romániai magyar kisebbség kontextusában a szülői bevonódás, az iskolai partnerség és a közösségi támogatás rendszerszintű összefüggéseit. A vizsgálat a család–iskola–közösség kapcsolati hálóját elemzi, különös tekintettel Bihar megye magyar nyelvű speciális oktatási intézményeire. A kutatás magyarázó szekvenciális vegyes módszertani megközelítésre épül, amelynek első szakaszában kvantitatív kérdőíves adatgyűjtést végeztünk (N=60), majd félig strukturált interjúkat készítettünk gyógypedagógusokkal (N=12) és fogyatékossággal élő tanulókat nevelő szülőkkel (N=11). A kvalitatív adatgyűjtést reflektív naplók (N=22) egészítették ki, amelyeket gyógy- és fejlesztő pedagógusok írtak. Az adatok elemzéséhez az SPSS és az Atlas.ti szoftvereket használtuk, emellett a fuzzy-set Qualitative Comparative Analysis (fsQCA) módszerrel azonosítottuk a szülői bevonódást segítő feltételkonfigurációkat. Eredményeink alapján a szülői bevonódás mértékét nem egyetlen tényező, hanem azok kombinációja – mint a nevelési stílus, kommunikációs mintázatok, intézményi támogatás és szociokulturális háttér – határozza meg. A kutatás rávilágított arra is, hogy a medikális fogyatékosságmodell dominanciája akadályozza az inkluzív szemlélet térnyerését, miközben a pedagógusok reflektív attitűdje és a közösségi hálózatok bevonása előmozdíthatja a társadalmi elfogadást. A kvalitatív adatok tanúsága szerint a gyógypedagógusok nem csupán oktatási, hanem érzelmi és szociális támogató szerepet is betöltenek, amely gyakran egyenetlen, ambivalens kapcsolati mintázatokat eredményez. A kutatás tudományos jelentősége abban áll, hogy empirikus adatokat szolgáltat egy kevéssé vizsgált célcsoportról – a romániai magyar kisebbség fogyatékossággal élő tanulóiról és családjaikról –, hozzájárulva az inkluzív oktatáspolitikai fejlesztésekhez, a pedagógusképzés és a családtámogatás szakmai diskurzusához. A kutatás interdiszciplináris szemlélettel ötvözi a gyógypedagógia, családszociológia és oktatásszociológia eredményeit, és olyan gyakorlati javaslatokat fogalmaz meg, amelyek elősegítik a szülői bevonódást, a közösségi részvételt és az intézményi nyitottságot.
Szabadon hozzáférhető
A láthatatlan segítőktől a szakmai közösségekig? Iskolai segítő szakemberek szakmai szocializációja és hivatásfelfogása
(2025) Csók, Cintia; Pusztai, Gabriella; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A nemzetközi szakirodalom egyre hangsúlyosabban rámutat, hogy megfelelő képzési és intézményi feltételek mellett a nevelő- és oktatómunkát támogató szakemberek jelenléte javítja a tanulói teljesítményt, mérsékli a pedagógusokra nehezedő terheket és erősíti a szülői elköteleződést. Továbbra is vita tárgya azonban, hogy az iskola szervezetébe integrált belső modell vagy a külső fenntartásban működő rendszer támogatja hatékonyabban a szakmai beágyazódást és az együttműködést. Ezt a kérdéskört vizsgálta a kutatás az iskolai szociális segítők, iskolapszichológusok és pedagógiai asszisztensek szakmai szocializációjának összehasonlító elemzésével, feltárva rekrutációs bázisukat, hivatásfelfogásukat, képzési tapasztalataikat, szakmai identitásukat és intézményi integrációjukat. A szekvenciális, kombinált kutatási paradigma keretében 2020–2022 között 99 félig strukturált interjú készült pedagógusokkal és segítő szakemberekkel, majd 2022-ben egy 416 fős országos kérdőíves adatfelvétel követte. Az interjúkat hermeneutikai megközelítéssel, deduktív és induktív kódolással, a kérdőíves adatokat leíró és többváltozós statisztikai eljárásokkal dolgoztuk fel. Az eredmények jelezték, hogy az iskolai segítő szakmák eltérő társadalmi pozíciókhoz és életciklus-szakaszokhoz kapcsolódtak, formálva a társadalmi mobilitás és az élethelyzeti alkalmazkodás lehetséges útjait. A pályaválasztásban a posztmateriális értékek és az intrinszik motivációk központi szerepet kaptak, de eltérő hangsúlyokkal: a pedagógiai asszisztenseknél a biztonság és a családi élet harmóniája, az iskolai szociális segítőknél a társadalmi igazságosság iránti elköteleződés, az iskolapszichológusoknál az önfejlesztés és a szakmai autonómia került előtérbe. A formális képzés mélysége jelentősen befolyásolta a szakmai önbizalmat és a szerepidentitás koherenciáját, a képzési hiányosságok viszont szerepbizonytalanságot és a kompetenciahatárok elmosódását eredményezték. Az intézményi integrációban a belső működési modell bizonyult kedvezőbbnek, az iskolába ágyazott szakemberek szélesebb szakmai együttműködéseket alakítottak ki, erősebb bizalmat és nagyobb elismertséget élveztek, míg a külső fenntartású szereplők partnerségi kapcsolatai korlátozottabbak maradtak. A feladatmegosztás differenciált volt, de a gyakori szerepátfedések a szakmai minőség romlásának kockázatát hordozták. Az interjúk alapján három szülőtípus (kollaboratív érdeklődők, csodavárók, közömbös elutasítók), négy pedagógustípus (kooperatív befogadók, intoleráns idealisták, öntevékeny individuális cselekvők, távolságtartó szkeptikusok) és három funkciómodell (szituatív–individuális, miliőformáló, tripartit) rajzolódott ki, valamint a szakmai énkép három szintje (reflektálatlan azonosulás, interpretatív értelmezés, önreflexív–performatív megközelítés) is meghatározhatóvá vált. Limitációt jelentett a mintavételi eljárás és az eredmények korlátozott általánosíthatósága. A kutatás újdonságát az adta, hogy Magyarországon elsőként hasonlította össze a három szakmacsoport szakmai szerepét, intézményi beágyazódását és a nevelési partnerekkel való együttműködését, illetve új tipológiákat dolgozott ki a pedagógus-, szülő- és segítői attitűdök rendszerezésére. Az eredmények alapján a segítő szakemberek létszámának bővítése, a munkamegosztás világosabb szabályozása és az interprofesszionális teammunka képzési integrációja elengedhetetlen ahhoz, hogy az iskolai kultúrában a partneri szemlélet rendszerszerűen meggyökeresedjen, és hosszú távon erősítse a tanulók, a pedagógusok és a családok jóllétét.
Szabadon hozzáférhető
Nevelési értékharmónia a szülők és pedagógusok kapcsolattartásának tükrében
(2025) Lember-Major, Enikő; Engler, Ágnes; Major, Enikő; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A doktori értekezés az iskolai és családi nevelésben megmutatkozó értékek átfogó vizsgálatára vállalkozik, mégpedig a pedagógusok és a szülők nevelési céljainak feltárásával és azok összevetésével, az iskola és a család kapcsolattartását mint a nevelési és oktatási célok egyeztetésének effektív metódusát fókuszba állítva. A dolgozatban nem kívánunk állást foglalni az egyházi iskolák körüli társadalmi és ideológiai vitákban; a szülői bevonódás otthoni és iskolai környezetben történő megvalósulásának bemutatására törekszünk, elsősorban a pedagógusok szemszögéből. A doktori értekezés elméleti keretét a neveléstudomány szempontjából releváns alapfogalmak – úgymint a család, az iskola, az értékek és a szülői bevonódás – rendszerbe foglalása révén kívántuk előkészíteni az empirikus elemzéseket. E fogalmak együttes, interdependens vizsgálata lehetővé tette annak feltárását, miként járul hozzá a család és az iskola egymást kiegészítő, illetve egymással összefonódó szerepe a gyermekek szocializációs folyamatához és személyiségfejlődéséhez. A disszertáció kvantitatív kutatása a szakirodalmi háttérre és a konceptualizált fogalmakra építve a szülő–pedagógus kommunikáció, az iskolai nevelési tudatosság, a vallási háttér és az iskolatípus, valamint az értékközvetítés összefüggéseit vizsgálja. A kutatási kérdések és hipotézisek vizsgálatának célja e tényezők közötti kapcsolatok feltárása, tekintettel az állami és a református iskolák közötti különbségekre. A kvalitatív kutatás a szülő–pedagógus kapcsolattartás, a családok szocioökonómiai helyzete, a Covid19-világjárvány hatásai, valamint az iskolafenntartói különbségek összefüggéseit vizsgálja az otthoni nevelés és tanulástámogatás kontextusában. Az empirikus kutatás alapját az Értékteremtő gyermeknevelés című, reprezentatív kérdőíves országos nagymintás kutatás (KINCS, 2020), valamint egy ehhez kapcsolódó egyéni kérdőíves kutatás, az Értékteremtő gyermeknevelés a felekezeti iskolákban elnevezésű nem reprezentatív vizsgálat képezi, az adatok feldolgozása az SPSS programmal készült. A kvantitatív módszer mellett kvalitatív módszert alkalmaztunk a MTA–Családok és Tanárok Kooperációja felméréséhez kapcsolódva, ahol összesen 37 félig strukturált, általános iskolában tanító pedagógusokkal készült interjú, az adatelemzés kézi és szoftveres (Atlas.ti23) kódolással történt. A kutatás főbb kérdései közé tartozott, hogy a pedagógusok és szülők közötti kapcsolattartás gyakorisága és minősége miként befolyásolja az iskolai együttműködés kommunikációs hatékonyságát, illetve hogy a kommunikáció fejlesztése milyen hatással van a gyermeknevelési tudatosságra. Vizsgálta továbbá a szülők vallásossága és az iskolatípus (állami vagy református) közötti összefüggéseket a nevelési értékrendben, valamint azt is, hogy az iskola fenntartója hatással van-e a pedagógusok által közvetített értékekre. A megfogalmazott hipotézisek részben igazolódtak. Összességében elmondható, hogy kvantitatív kutatásunk eredményei szerint a rendszeres, tartalmas pedagógus–szülő kommunikáció javítja az együttműködést, bár a kezdeményezés felelősségét eltérően látják. A vallásos önbesorolás szoros kapcsolatban áll a preferált nevelési értékekkel, és a vallásos családokra jellemzőbb – mind az állami, mind a református iskolákban – a minőségi együtt töltött idő. Kvalitatív kutatásunk főbb eredményei szerint a pedagógus–szülő kommunikációt elsősorban a kapcsolattartás gyakorisága, a családok szocioökonómiai helyzete és a pandémia hatásai befolyásolják. A hátrányos helyzetű családoknál az alacsony végzettség és anyagi nehézségek akadályozzák az együttműködést és az otthoni tanulás támogatását, fenntartótól függetlenül. A pedagógusok szerint a családlátogatások, közösségi kapcsolatok és szakemberek bevonása kulcsfontosságú lenne a fejlődéshez. A disszertáció újdonsága a pedagógusok és szülők értékpreferenciáinak és kapcsolattartási szokásainak részletes feltárása a Tiszántúli Református Egyházkerület területén lévő állami és református iskolákban, kvantitatív és kvalitatív módszerek együttes alkalmazásával. Fontos, újszerű eredményünk, hogy a pedagógus–szülő kapcsolat formális vagy informális jellege, valamint a kezdeményezésért vállalt felelősség erősen kötődik az iskola fenntartójához: az állami iskolákban a pedagógusok inkább strukturált, formális kapcsolattartást kezdeményeznek, míg az egyházi iskolákban az informális, közösségi kapcsolatok dominálnak, gyakran közös értékrendre építve. Eredményeink rámutatnak továbbá arra az eltérésre, hogy habár a szülők vallásos önbesorolása fontos szerepet játszik a gyermekeik iskolaválasztásában és a nevelési elvek pedagógusokkal való összehangolásában, a pedagógusok mégis nagyobb eltéréseket észlelnek a szülőkhöz képest, ami a nevelési célok és a szülői önreflexió különbözőségére vezethető vissza. Szektorközi összehasonlításunk másik lényeges eredménye szerint a református iskolákban hangsúlyosabbak a közösségi és erkölcsi értékek, míg az állami iskolák szülei inkább a gyakorlati, egyéni készségek fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, ami a szülők értékválasztásait és a formális tanterven túli nevelési célokat tükrözi. A disszertáció újszerű eredménye arra mutat rá, hogy a református iskolákba nem csak vallásos szülők íratják gyermekeiket: egy olyan szülői csoport is jelen van, akik nem vallásosnak vallják magukat, de mégis egyházi iskolát választanak, elsősorban az általuk fontosnak tartott erkölcsi és társadalmi értékek miatt, s mindez erősen befolyásolja a szülők és pedagógusok együttműködését. A disszertáció további újdonságát két saját kidolgozású, elméleti és empirikus eredményeken alapuló interpretációs keretrendszer adja: az egyik a szülői bevonódás fogalmi meghatározásainak hazai és nemzetközi értelmezéseit rendszerezi, a másik pedig a szülői attitűdök klasszikus és modern típusait foglalja össze az otthoni és iskolai bevonódás hátterében, elősegítve a nevelési gyakorlatok átfogóbb megértését. Az eredmények új nevelési modellek fejlesztését támogatják, és javasolják a képzések bővítését pedagógusok, szülők és hallgatók számára. A kutatás limitációi közé tartozik, hogy egyrészt a pedagógusok dupla szűrője nem mindig ad teljes képet, másrészt befolyásolhatja az eredményeket az iskola fenntartói múltja. A kutatás mérvadó akadálya, hogy a Tiszántúli Egyházkerület területén található református iskolákat vizsgáltuk, így az eredmények kizárólag erre a körre érvényesek a pedagógus–szülő kapcsolattartás, otthoni nevelés és értékpreferenciák terén.
Szabadon hozzáférhető
Összhang és disszonancia a zeneelmélet-oktatásban
(2025) Mike, Ádám; Sárosi-Szabó, Márta; Buda, András; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A 20. század közepén új középfokú iskolatípus jelent meg Magyarországon. Az 1952-es zeneoktatási reform következtében az 1840-es évek óta Zenede néven működő zeneoktatási intézmények szervezeti struktúrája átalakult, s egy új, európai szinten is egyedülálló közoktatási intézménytípus jött létre (Kertész 2015, Hegyi 1996, S. Szabó 2019). A zeneművészeti szakiskolákban – a mai szakgimnáziumukban – a tanulóknak lehetőségük nyílt egy intézmény keretein belül elsajátítani a közismereti tárgyak mellett a zenei elméleti ismereteket, valamint a hangszeres játék és az éneklés művészetét is (Szűcs 2018, S. Szabó 2015). A sajátos iskolatípus sajátos zenei elméleti képzést kívánt meg, valamint az annak megfelelő, új tankönyvi háttér kialakítását. Igaz, már a 20. század elején is találhatunk rá példát, azonban a strukturális átalakítást követő időszakban sorra jelentek meg a hazai, magyar nyelvű harmóniatani, illetve formatani könyvek, háttérbe szorítva az eddigi, német tankönyveket. A jelenkor szakgimnáziumi zeneelmélet-tanárai hat tankönyvet használnak, amelyek a következők: Kesztler Lőrinc: Összhangzattan; Ligeti György: Klasszikus összhangzattan és A klasszikus harmóniarend; Frank Oszkár: Hangzó zeneelmélet; Győrffy István – Beischer-Matyó Tamás – Keresztes Nóra: Klasszikus összhangzattan; Gárdonyi Zsolt – Hubert Nordhoff: Összhang és tonalitás; Legánÿné Hegyi Erzsébet: Összhangzattan. A magyarországi középfokú zeneművészeti képzés feltérképezetlen terület éppúgy neveléstörténeti, mint zenepedagógiai szempontból, mind hazai, mind nemzetközi kutatások tekintetében. Kutatásunk aktualitását, valamint társadalmi és tudományos relevanciáját tehát az adja, hogy a magyarországi zeneművészeti középfokú képzés történetéről, strukturális átalakításairól, az azt formáló társadalmi, politikai és kulturális folyamatokról, valamint a képzés különböző oktatási rendszerekben kiadott tankönyveinek bemutatásáról néhány tanulmányon kívül eddig nem jelent meg átfogó munka. Jelentős a szakirodalmi hiány a zeneelmélet-oktatáshoz kapcsolódó, jelenleg használt tankönyvek elemzését, összehasonlítását illetően is. A magyarországi zeneművészeti képzés európai szinten is egyedülálló intézményrendszerének, valamint a zenei elméleti tárgyak oktatása történetének bemutatását követően kvantitatív és kvalitatív vizsgálatokat végeztünk. Saját szerkesztésű kérdőívet állítottunk össze, melynek segítségével feltérképeztük az ország zeneelmélet-tanárainak tankönyvhasználati szokásait. A tankönyvválasztási és -használati szokások mélyebb megértéséhez szükségesnek láttuk egy fókuszcsoportos interjú elkészítését is. Végezetül kialakítottunk egy, a zeneelmélet-tankönyvek összehasonlítására alkalmas szempontrendszert Dárdai (2002) korábbi kutatásait alapul véve, amely segítségével a fent említett tankönyvek makro- és mikrostrukturális összehasonlító elemzésére vállalkoztunk. Kérdőíves vizsgálatunk során az érintett tanári populáció 80%-át sikerült elérni. Az adatok kiértékelése után beigazolódott a feltételezés, miszerint hazánkban a fent említett hat zeneelmélet-tankönyv van jelen az iskolai gyakorlatban. Megállapítottuk, hogy Frank Oszkár munkája a leggyakrabban használt tankönyv, az előzetesen gyakorinak vélt Kesztler-könyvet a harmadik helyre szorította Győrffy tankönyve. Bizonyítást nyert, hogy az 50 év feletti tanárok leginkább Kesztler és Frank könyveit preferálja, továbbá az is, hogy leginkább a szakmai szempontok befolyásolják a tanárok tankönyvválasztását. Ugyanis a tankönyvválasztás során döntő szerepet játszik a korszerű tananyag, a megfelelő tartalom, a zenei szemelvények és gyakorlópéldák mennyisége és milyensége. Fókuszcsoportos vizsgálatunk nyomán kirajzolódott, hogy a megszokás, a praktikusság, a didaktikai szemlélet és az elérhetőség is kiemelten fontos szempont a zeneelmélet-tanárok tankönyvválasztása kapcsán, továbbá az is, hogy jóllehet van némi összefüggés a válaszadók felsőfokú oklevelét kibocsátó intézmény és a választott tankönyv között, azonban a kismintás vizsgálat alapján nem lehetséges az általánosítás. Tankönyvelemző munkák első – makrostrukturális – fázisában a tankönyvek felépítését, valamint nagyobb tematikus egységeit vizsgáltuk. Az általános terjedelemvizsgálatot követően, az egyes szakaszok mélyebb megismerésének érdekében tartalomelemzést is végeztünk, kimutatva az egyes tankönyvek erősségeit, esetleges gyenge pontjait. Mikrostrukturális elemzésünk előkészítése gyanánt kiválasztottuk a mellékdomináns akkordok családját mint mikrostrukturális tematikai egységet. Ezt követően került sor az adott tematikai egységek felépítésének, struktúraelemeinek, didaktikai apparátusának bemutatására és összevetésére. Vizsgáltuk még a tartalmi súlypontok kifejtettségét és a hozzájuk tartozó illusztrációk megjelenését is. Összehasonlító munkánk alapján megállapítható, hogy a ma használt középiskolai zeneelmélet-tankönyvek két, szemléletében markáns eltéréseket hordozó csoportja különböztethető meg. Az első az összhangzattant nem élő zenei közegben megközelítő, mechanikus gyakoroltatás alapú könyvek halmaza, erős német hatással. A másik csoport pedig a harmóniai ismeretek valós zenei közegben történő ismertetésére törekszik, többnyire ügyelve a harmóniai fordulatok előfordulásának sorrendjére és gyakoriságára is. Kutatásunk elsődleges célja, hogy munkák – elősorban a tankönyvek részletes ismertetése, felépítésük, tartalmuk bemutatása és összehasonlítása – eredményezze a tanárok körültekintő tankönyvválasztását, tankönyvhasználatának esetleges módosulását.
Szabadon hozzáférhető
A családi- és munkahelyi szerepek összeegyeztetésének kihívásai a gyermekes nők életében
(2025) Sztányi-Szekér, Barbara; Szemán-Nagy, Anita; Hőgye-Nagy, Ágnes; Szekér, Barbara; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Pszichológiai Intézet
Háttér és célkitűzések A családi/partneri kapcsolatok, interakciók minősége kulcsfontosságú a mentális egészség alakulásának tekintetében is (Buehler, 2020; Umberson és Thomeer, 2020). A mai modern családmodellek összetett és változékony kapcsolati struktúrákat eredményeznek (Sassler és Lichter, 2020), mely változások hatással vannak a családi szerepekre, munkamegosztásra, illetve a munkavállalásra (Geszler, 2014; Haupt és Gelbgiser, 2024). A társadalmi-gazdasági változások következtében a munka-magánélet egyensúlyának megteremtése és fenntartása központi jelentőségűvé vált. A két életszféra összehangolása a mindkét irányból érkező - sok esetben, egy időben - igények és elvárások miatt azonban komoly kihívást jelent (Makra és mtsai., 2012). Ez a fajta „kettős teher” leginkább a dolgozó, gyermeket/gyermekeket nevelő nőket terheli, munkaerőpiaci szerepük növekedését nem feltétlenül követi a családi életen belüli munkamegosztás kiegyenlítődése (Engler és mtsai., 2021). A disszertáció központi célkitűzése az volt, hogy feltárja, hogyan befolyásolják a magánélet különféle dimenziói a munkahelyi szerepkörhöz kapcsolódó tényezőket, továbbá, hogy ezek a hatások a munkahelyi szféra irányából a családi élet irányába is megmutatkoznak-e, befolyásolva ezáltal a családi rendszer dinamikáját és a gyermekes nők által megélt egyensúlyi állapot fenntartását. Módszer A kutatás során a jól-lét érzet, párkapcsolattal-, élettel való elégedettség, a munka-család konfliktus, valamint a családi struktúra közötti összefüggéseket vizsgáltuk a kérdőívek kitöltésének időpontjában aktívan dolgozó, gyermeket/gyermekeket nevelő édesanyák körében (N=522). A vizsgálatok során felhasznált kérdőívek papír alapon- és online felületen is elérhetőek voltak a résztvevők számára. Az önbevalláson alapuló kérdőívcsomag tartalmazott két saját készítésű kérdéssort, melyek közül az első, a demográfiai adatokra vonatkozott, a másik pedig a munkavégzés jellemzőivel kapcsolatos kérdéseket foglalt magában. Kutatásunkban magyar nyelven adaptált és validált kérdőíveket is alkalmaztunk: Kapcsolati Elégedettség Skála (RAS), Munka-család konfliktus kérdőív, WHO Jól-lét kérdőív (WBI-5), és az Olson-féle Családteszt (FACES-IV). Eredmények A gyermekek száma, valamint a legfiatalabb gyermek életkora, vagyis az, hogyha több és kisebb gyermekek vannak a családban, nem befolyásolja negatívan a párkapcsolati elégedettség szintjét. Kiegészítő eredményként az élettel való elégedettség és a legfiatalabb gyermek életkora között negatív szignifikáns kapcsolatot azonosítottunk. A munkából származó család konfliktusnál sem a gyermekek száma, sem pedig a legfiatalabb gyermek életkora tekintetében nem volt szignifikáns kapcsolat, míg a családból származó munka konfliktus és a legfiatalabb gyermek életkora esetében negatív kapcsolat mutatkozott meg. A munkahelyi- és családi szerepekből eredő konfliktusok kölcsönösen erősítik egymást, a munkába- és a családba való bevonódás között pedig negatív kapcsolat jelent meg. A családba való bevonódás mértéke összefügg a párkapcsolati elégedettség magasabb szintjével, ugyanakkor nem volt szignifikáns kapcsolat a gyermekek száma, a legfiatalabb gyermek életkora és a családba való bevonódás között. A munkával való elégedettség, jól-lét érzet, élettel- és párkapcsolattal való elégedettség között feltételezett kölcsönös pozitív kapcsolat igazolódott. Az élettel való elégedettség legjelentősebb pozitív prediktorai a családdal-, párkapcsolattal való elégedettség, a családba való bevonódás, a munkával való elégedettség, valamint a pszichés jól-lét mutatói-, míg a párkapcsolati elégedettség legerősebb előrejelzője az élettel való elégedettség, valamint a családi kommunikáció minősége volt. Azok a családok kiegyensúlyozottabbak, ahol támogató belső légkör és optimális kommunikáció jellemzi a kapcsolatokat, jobban bevonják a tagokat a családi folyamatokba, és összetartóbbak. A családon belüli megfelelő működésmód hozzájárul a magasabb szintű élettel-, párkapcsolattal való elégedettséghez és jól-lét érzethez. Következtetések Nem csupán a kívülről érkező igények és elvárások kezelése-, hanem a belső családi működési mintázatok is jelentős szerepet játszanak az élettel-, munkával-, párkapcsolattal való elégedettség és a pszichoszociális jól-lét fenntartásában. A kiegyensúlyozott, jól funkcionáló családi egység továbbá kulcsfontosságú szerepet játszik a munka-család konfliktus csökkentésében is, valamint jelentős hatással van az egyensúly megteremtésére irányuló törekvések sikerességére. Az eredmények kiemelik a családi rendszer komplex megközelítésének jelentőségét, amely a gyakorlati intervenciók tervezése és megvalósítása szempontjából is nélkülözhetetlen. A disszertáció limitációihoz sorolható, hogy a kutatás korrelációs jellegéből adódóan nem vonhatók le egyértelmű ok-okozati következtetések, ezáltal az eredmények nem általánosíthatók a teljes populációra. A kérdéskör mélyebb megértése érdekében, a jövőben indokolt lenne egy nagyobb, reprezentatív mintán végzett, komplexebb vizsgálat megvalósítása.
Szabadon hozzáférhető
Diagnosis or Social Construct? Perspectives of Parents, Teachers, and School Psychologists on Students with ADHD in Bihor County, Romania
(2025) Drugas, Ioana Florica; Hatos, Adrian; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
act Attention-Deficit/Hyperactivity Disorder (ADHD) is one of the most commonly identified childhood disorders worldwide, yet it remains a subject of intense debate. While the dominant clinical model defines ADHD as a neurobiological disorder characterized by persistent patterns of inattention and hyperactivity-impulsivity (American Psychiatric Association, 2022), an alternative sociological perspective questions its validity as a purely medical condition. Scholars such as Hacking (2000), Timimi (2015), and Jutel (2009) argue that ADHD may function more accurately as a social construct, influenced by institutional expectations, cultural norms, and stakeholder perceptions rather than objective biological criteria. This dissertation explores these divergent viewpoints through an empirical investigation of parents, teachers, and school psychologists’ perspectives on students with ADHD and the diagnosis practices in Bihor County, Romania. The research is grounded in a social constructivist framework (Wedge, 2015) and employs ethnomethodology (Macbeth, 2010) as its primary methodological approach. Drawing from medical records and stakeholder` questionnaires, this study examines how ADHD is defined, interpreted, and operationalized in Romanian educational and medical settings. The dissertation aims to reveal how diagnostic practices reflect broader social dynamics, including institutional pressures, pharmaceutical influences, and subjective interpretations of student behavior. The study responds to a significant gap in Romanian ADHD research. Despite the growing global and national prevalence—rising from 6.77% in 2010 to 8.8% in 2013 (Dobrescu, 2010; Rad et al., 2017)—systematic analyses of ADHD diagnosis in Romania remain sparse. A review of international academic databases uncovered very limited literature on ADHD in Romania, highlighting the need for localized, evidence-based research. The diagnostic process in Romanian schools is often inconsistent, relying heavily on subjective evaluations by teachers and parents, rather than standardized neuropsychological assessments (Iancu, 2007; Drugaș, 2015). The research is divided into three interrelated studies. The first study investigates the profile of 196 students diagnosed with ADHD in Bihor County, focusing on demographic trends and potential disproportionalities related to gender, symptom type, and socio-economic context. Preliminary results show a significant overrepresentation of boys and the predominance of hyperactivity and aggression in reported symptoms, aligning with international patterns (Reeves, 2022; Rucklidge, 2008). The second study analyzes the clinical criteria and terminology used by psychiatrists in diagnosing ADHD. Through semantic network analysis of medical files, the research identifies the most frequently cited symptoms and diagnostic patterns. Findings reveal inconsistencies in the application of diagnostic standards and a reliance on subjective descriptors shaped by parent and teacher reports, rather than neurobiological evidence. The third study explores the perceptions of teachers, parents, and psychologists—key stakeholders in the referral and diagnostic process. The study finds that teachers often interpret behavioral challenges, such as impulsivity or defiance, as medical symptoms, potentially leading to misdiagnosis. Teachers’ limited training and prevalent misconceptions contribute to labeling normal behavioral variance as pathological. Moreover, many educators prefer to exclude students with ADHD from mainstream classrooms rather than adapt instructional methods (Drugaș, 2015; Gherguț, 2020), further reinforcing exclusionary practices. Overall, the research highlights multiple disproportionalities in ADHD diagnosis— across gender, geography, and professional domains—supporting the argument that ADHD in Bihor County, Romania is shaped as much by social representations as by clinical realities. The study confirms international concerns regarding the influence of pharmaceutical marketing (Timimi & Timimi, 2015; Wedge, 2015), the variability of diagnosis across cultural contexts (Graham, 2010), and the problematic medicalization of behavioral traits that may reflect environmental or pedagogical misalignment rather than pathology. By bridging medical, sociological, and educational perspectives, this dissertation contributes to a more nuanced understanding of ADHD as a diagnostic category. It emphasizes the importance of context and stakeholders in interpreting behavioral symptoms and calls for a more balanced, interdisciplinary approach to ADHD diagnosis in Romania. The findings urge policymakers, educators, and clinicians to develop equitable, evidence-based interventions that account for both clinical symptoms and the socio-cultural environments in which they are expressed.
Szabadon hozzáférhető
A megoldásközpontú brief coaching pszichológiai intervenció hatékonyságának empirikus alapú, longitudinális vizsgálata – munkahelyi kontextusban
(2025) Gerhát, Réka; Münnich, Ákos; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Pszichológiai Intézet
Jelen doktori értekezés célja a megoldásközpontú brief coaching (Solution-Focused Brief Coaching, SFBC) pszichológiai intervenció hatékonyságának empirikus alapú, longitudinális vizsgálata munkahelyi kontextusban. A kutatás központi kérdése, hogy az SFBC – mint rövid, erősségalapú, jövőorientált, cél- és eredményfókuszú módszer – milyen mértékben járul hozzá a munkavállalók szubjektív jóllétének, énhatékonyságának és teljesítményének növekedéséhez. Az elméleti áttekintés kiemeli a coaching pszichológia interdiszciplináris természetét, s figyelmet fordít a szakmai közösségek és kompetenciák körvonalazására, a coaching hatékonyságát alátámasztó modellek ismertetésére, valamint a coaching pszichológia, a coaching és más segítő intervenciók közti különbségek bemutatására. Az SFBC módszertanát a dolgozat önálló fejezetben tárgyalja, kiemelve a megoldásközpontú brief terápiás modellből eredő erőforrás-orientált kérdezéstechnikát, a célkitűzés jelentőségét, valamint a megoldásépítés folyamatát. A kutatás egy magyarországi multinacionális informatikai-kommunikációs (IKT) vállalatnál zajlott. A vizsgálatban 25–40 év közti, fehérgalléros, nem vezető beosztású munkavállalók vettek részt. A résztvevőket (összesen 84 coachee) egy randomizált, kontrollált vizsgálat keretében két csoportba soroltuk: 43 fő került a kísérleti csoportba, míg 41 fő várólistás kontrollcsoportként szolgált. A kísérleti csoport tagjai a kérdőívek kitöltése mellett három, egyenként 60 perces coachingülésen vettek részt, míg a kontrollcsoport tagjai csak a teljes vizsgálat végeztével részesültek a coachingban. Ez a kutatásmódszertani megközelítés lehetővé tette a coaching pszichológiai intervenció rövid- és középtávú hatékonyságának feltérképezését. A hatásvizsgálat során önbevallásos kérdőívek, 360 fokos teljesítményértékelések (melyekbe vezetők és közvetlen munkatársak is bevonásra kerültek) és félig strukturált interjúk segítségével tártuk fel a coaching hatásosságát. A kvantitatív adatgyűjtéshez néhány standardizált mérőeszköz (Big Five Kérdőív, Pozitív és Negatív Affektivitás Skála, Schwarzer-féle Énhatékonyság Kérdőív, WHO Jól-lét Skála) és egy különböző kompetenciaterületeket (pl. döntéshozatal, kommunikáció, csapatmunka) vizsgáló, saját fejlesztésű, 360 fokos értékelés szolgált. A kvalitatív elemzéshez félig strukturált interjúkat alkalmaztunk, amelyek a coachee coachingfolyamattal kapcsolatos szubjektív megéléseire és a coach kompetenciáira fókuszáltak. A vizsgálati csoportban szignifikáns pozitív változások voltak megfigyelhetők: nőtt a pozitív affektivitás és az énhatékonyság-érzet, csökkent a negatív affektivitás, javult a szubjektív jóllét, valamint a munkateljesítmény is. Ezzel szemben a kontrollcsoport esetében a vizsgálati időszak alatt nem volt kimutatható pozitív változás: a legtöbb mutató mentén stagnálás vagy esetenként enyhe romlás volt megfigyelhető. A kutatás egyik további eredménye, hogy a coaching hatékonyságát jelentősen befolyásolják a coachee személyiségjegyei (lelkiismeretesség, érzelmi stabilitás, nyitottság, extraverzió, barátságosság), a coachingot megelőző önismereti munka, a cselekvési terv részletessége, valamint a coach–coachee kapcsolat minősége. Azok a vizsgálati személyek, akik korábban részt vettek önismereti folyamatban, illetve magasabb pontszámot értek el a vizsgált személyiségdimenziókban, minden pszichológiai változó mentén nagyobb fejlődést mutattak. Ez azt jelzi, hogy a coaching eredményességét nem kizárólag a módszertan, hanem a résztvevők személyes jellemzői is befolyásolják. A disszertáció végkövetkeztetése, hogy a megoldásközpontú brief coaching pszichológiai intervenció tudományosan alátámasztható, hatékony módszer lehet az egyéni és szervezeti fejlesztésben. Az SFBC komplex módon támogatja a pszichológiai jóllét, az énhatékonyság és a teljesítmény növekedését, ezáltal hozzájárul a munkahelyi eredményesség és a társadalmi-gazdasági fejlődés erősítéséhez. A kutatás jelentős mérföldkő a coaching pszichológia hazai empirikus megalapozásában, és fontos lépést jelent a terület nemzetközi tudományos diskurzusába való bekapcsolódás felé.
Szabadon hozzáférhető
A felnőttkori közösségi zenetanulás empirikus vizsgálata a hazai fúvószenekarok tükrében
(2025) Radócz, József Miklós; Váradi, Judit; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A tanulás, a gyakorlás, vagy akár a fejlődés szavakat hallva még napjainkban is hajlamosak lehetünk a fiatalabb, még iskoláskorú korosztályra asszociálni, pedig mára aligha van olyan terület, ahol ne lenne szükség a folyamatos önképzésre, a szüntelen megújulásra. Mindazonáltal a tanulás alatt nem csak a szorosan vett szakmai megújulást érthetjük, hiszen mára tudományos kutatások igazolják, hogy a különböző minőségi szabadidős tevékenységek összességében hozzájárulnak az egyén általános életminőségének javulásához is (Coffman & Adamek, 1999; Cohen, Bailey & Nilsson, 2002; Coffman, 2009; Williamson & Bonshor, 2019). Ezen gondolatmenet tekinthető a felnőttkori zenetanulás különböző elemeit vizsgáló kutatások vezérfonalának, amely nemzetközi tekintetben ugyan kiterjedt szakirodalmi háttérrel rendelkezik (Coffman, 2002), de hazai viszonylatban összességében még korai szakaszban jár. Jelen kutatás újdonság ereje abban rejlik, hogy hazai tekintetben még nem készült olyan kutatás, amely a fúvószenekarok szerepét neveléstudományi aspektusból vizsgálja. Ugyan maga a fúvószene világa hazánkban is régóta ismert, mind a tradicionális hivatásos „egyenruhás” zenekarok, mind az amatőr fúvószenei mozgalom oldaláról (Hollós, 1980; Marosi 1994), azonban kijelenthető, hogy a hazai fúvószenekari réteget érintve kifejezetten hiányos szakirodalommal és dokumentáltsággal találkozhatunk. Mindemellett ezen írások túlnyomó többsége főként a fúvós együttesek hagyományos történeti vonatkozásaira koncentrál, zenei életben betöltött zene- és kultúraközvetítő szerepük csak kevésbé rajzolódik ki általuk. Az előbbiek tükrében kettős célt fogalmaztunk kutatásunkat illetően. Dolgozatunkban a felnőttkori zenetanulás lehetőségeit kívánjuk tanulmányozni a közösségi muzsikálás vonatkozásában, mindezt a hazai fúvószenekari szcéna megismerésén és feltérképezésén keresztül. Munkánkkal szeretnénk rávilágítani a közösségi zenélés jelentőségére, az amatőr zenetanulás és fúvószenekari tagság iránti egyéni motivációkra, ezáltal az élethosszon át tartó zenetanulás, a felnőttkori közösségi zenélés és aktív zenei tevékenység előnyeire és esetleges hátrányaira, nehézségeire. Kutatásunk első lépéseként két különböző típusú, és eltérő életkori összetételű fúvószenekar öt-öt felnőttkorú tagjával készítettünk félig strukturált interjúkat, górcső alá véve a fúvószenélés iránti belső indíttatásaikat, valamint a hosszútávú zenekari tevékenységet befolyásoló esetleges tényezőket. Ezen tapasztalatokra építve ezt követően újabb félig strukturált interjúkat készítettünk, amelynek során a hét magyar régióból hét fúvószenekari karnagyot szólaltattunk meg. A karnagyi interjúk kódolását és tartalomelemzését MAXQDA Analytics Pro 2020 kvalitatív adatelemző szoftver segítségével végeztük, amely által rálátást nyertünk a hazai amatőr fúvószenekarok számos specifikumára. A kvalitatív elemek értelmezését követően hozzáláttunk egy országos fúvószenekari adatbázis felállításához. Dokumentumelemzés és hólabda módszer segítségével végül egy 171 amatőr fúvószenekart tartalmazó adatbázist hoztunk létre (FUZEKA2023 adatbázis), amely a további kutatómunkák alapjául szolgált. Az adatbázis véglegesítésével két külön kérdőívet szerkesztettünk zenekarvezetők és felnőttkorú zenekari tagok számára, mindkét kérdőívet EvaSys online kérdőívszerkesztő programmal hoztuk létre, amelyeket online formában juttattunk el az összes együtteshez. A válaszok során generálódott kvantitatív adatokat mindkét esetben SPSS adatelemző szoftverrel analizáltuk. A zenekarvezetők válaszai (n=109) által a hazai fúvószenei világ számadatainak megismeréséhez jutottunk közelebb, míg a fúvószenészek válaszai (n=463) nyomán a hazai fúvós világ eddig nem dokumentált karakterisztikái láttak napvilágot. Klaszterelemzés segítségével kirajzolódott, hogy a válaszadók alapvetően két nagyobb csoportra, Zenekarközpontúakra (n=291) és Mérsékelten visszafogottakra (n=171) osztható. Mindez lényegében azt jelöli, hogy a kutatásban résztvevő fúvószenészek számára egyaránt fontos a zenei aktivitás, illetve a fúvószenekari közösség, differencia mindössze az elköteleződés mértékében található. Kutatásunk során folyamatos megerősítést nyert, hogy a felnőttkori zenei aktivitás és a fúvószenekari tagság iránti elköteleződés hátterében alapvetően három motivációs faktor, a zenei-, a szociális- és a rekreációs tényezők játszanak meghatározó szerepet. Ezek közül is kiemelkedő fontossággal bírnak a különböző szociális elemek, legyen az a közösséghez való tartozás érzése, vagy akár a közösen átélt élmények jelentősége. Kutatásunk rávilágított, hogy a felnőtt zenészek jelentős része gyermek- vagy serdülőkori zenei tapasztalatokból építkezett. Különösen látványos, hogy a válaszadók több mint fele arról számolt be, hogy tanulmányai egy pontján komolyan fontolóra vette, hogy a zenei pályát hivatásszerűen végezze. Reményeink szerint kutatómunkánkkal sikerült egy olyan hiánypótló munkát elvégezni, amely mind a vizsgált fúvószenei közösség, mind pedig a hazai fúvószenei életet kevésbé ismerő réteg számára közelebbi megvilágításba helyezi ezen együttesek zenei életben betöltött, eddig méltatlanul keveset taglalt értékes szerepét.
Szabadon hozzáférhető
Az abszolút hallás, az abszolút tonalitás és a zenei kifinomultság transzponáló és nem transzponáló hangszeren játszók zenészek körében
(2025) Herceg, Attila; Szabó, Pál; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Pszichológiai Intézet
Háttér Az abszolút hallással (AH) rendelkező személyek képesek egy izolált hang magasságát azonosítani vagy a hangot reprodukálni külső viszonyítási pont nélkül (Bachem, 1937; Herceg és Szabó, 2022; Herceg és Szabó, 2023; Miyazaki, 2004; Takeuchi és Hulse, 1993; Weisman, Balkwill, Hoeschele, Moscicki és Sturdy, 2012; Ziv és Radin, 2014). Az AH több típusát – pl. valódi-, kvázi- és pszeudo-AH-t (Bachem, 1937) – valamint két formáját különböztetjük meg: a passzív és az aktív AH-t (Kelemen, 2019; Kerek, 1974; Locsmándi, 2016; Párducz, 2016; Tarnóczy, 1947). Passzív AH esetén a hangmagasságok azonosítása szolmizációs hangnevek segítségével történik, míg aktív AH esetén a hangmagasságok reprodukciója történik énekléssel, fütyüléssel, dúdolással vagy egy hangszer segítségével (Abraham, 1901; Herceg és Szabó, 2022; Parncutt és Levitin, 2001; Steblin, 1984; Takeuchi és Hulse, 1993). A tonalitás az a zenei elv, ami az egyes, illetve az összetett hangmagasságokat (akkordokat) egy központi hangmagasság vagy akkord köré szervezi (Jackendoff és Lerdahl, 2006). A passzív abszolút tonalitás (AT) révén egy személy képes megítélni, hogy egy általa ismert zenemű az eredeti vagy más (transzponált) hangnemben szólal-e meg, míg az aktív AT révén képes egy általa ismert zeneművet annak eredeti hangnemében elénekelni vagy hangszeren megszólaltatni (Parncutt és Levitin, 2001). A zenei kifinomultság a zenei képességek, tapasztalatok és ismeretek különböző aspektusait foglalja magában, beleértve az explicit és implicit zenei tudást is (Müllensiefen, Gingras, Musil és Stewart, 2014). A Goldsmiths Zenei Kifinomultság Kérdőív (Goldsmiths Musical Sophistication Index [Gold-MSI] – Müllensiefen és mtsai, 2014) olyan különböző, egymástól többnyire független képességeket és teljesítményeket mér, mint például a zenei észlelés, a zenei képzettség, az emlékezet, a kreativitás, valamint a zenehallgatási és zenealkotási szokások. Célkitűzések Az AH, az AT és a zenei kifinomultság kapcsán rendelkezésre álló adatok ellentmondásosak. 3 vizsgálatot terveztem, hogy feltárjam, milyen kapcsolat van a transzponáló hangszeren történő játék és (1) az AH, (2) az AT, valamint (3) a zenei kifinomultság között. Transzponáló hangszerek esetén a kottában leírt és a valóságban megszólaló hangmagasságok nem egyeznek. Módszerek, eszközök és vizsgálati minták Mindegyik vizsgálat online módon zajlott, összehasonlítva a transzponáló és a nem transzponáló hangszeren játszók csoportjait. Az AH-t saját fejlesztésű teszttel vizsgáltam, három esetben izolált, egy esetben komplex zenei helyzetben – utóbbinál a vizsgálati személyek két, egyszerre megszólaló hangmagasságot hallottak. A komplex zenei helyzetű AH teszt során a felső, magasabb hang magasságát kellett azonosítani. Az AT-t szintén saját fejlesztésű teszttel vizsgáltam, amelyben két ütemből álló, új, a vizsgálati személyek számára ismeretlen, a vizsgálat számára készült zenei részletek hangzottak el különböző hangszereken, miközben látható volt az adott részlet kottaképe. A vizsgálati személyeknek meg kellett ítélniük, hogy az elhangzó részletek és azok kottaképei azonos vagy eltérő hangneműek-e. A zenei kifinomultságot a Gold-MSI általunk magyar nyelvre fordított változatával vizsgáltam. Az első vizsgálatban 87, a második és a harmadik vizsgálatban 71-71 fő vett részt, többségük valamely hivatásos kórus/zenekar tagja és/vagy zenepedagógus. A vizsgálati mintákban jellemzően több nem transzponáló hangszeren játszó személy volt, mint transzponáló hangszeren játszó. Eredmények Az első és a második vizsgálatban a transzponáló hangszeren játszók kevesebb hangot találtak el (p = 0,061 [one-tailed], illetve p = 0,068 [one-tailed]), valamint kevesebb pontot értek el az AH teszteken, mint a nem transzponáló hangszeren játszók (p = 0,002 [one-tailed], illetve p = 0,058 [one-tailed]). A második vizsgálatban komplex zenei helyzetű AH teszteken a transzponáló hangszeren játszók kevesebb hangot találtak el, mint a nem transzponáló hangszeren játszók (p = 0,090 [one-tailed]). A második vizsgálatban a nem transzponáló hangszeren játszók több hangot találtak el az izolált, mint a komplex zenei helyzetű AH teszteken (p < 0,001 [one-tailed]), míg a transzponáló hangszeren játszók esetében nem igazolódott különbség az izolált és a komplex zenei helyzetű AH teszteken eltalált hangok között (p = 0,133 [one-tailed]). A második vizsgálatban az AT teszten a nem transzponáló hangszeren játszók jobb eredményt értek el, mint a transzponáló hangszeren játszók (p = 0,001 [one-tailed]). A Gold-MSI-n a transzponáló hangszeren játszók minden alskálán magasabb pontszámot értek el az Észlelési képességek (p = 0,030 [one-tailed]), az Érzelmek (p = 0,018 [one-tailed]), az Aktív elkötelezettség (p = 0,092 [one-tailed]), a Zenei képzettség (p = 0,056 [one-tailed]), valamint az Éneklési képességek alskálán (p = 0,063 [one-tailed]), mint a nem transzponáló hangszeren játszók. Következtetések A transzponáló hangszereken játszók rosszabb teljesítményét okozhatja, hogy a kottában leírt hangmagasságot nem a valóságban megszólaló hangmagassággal kapcsolják össze, ez ún. hangszerspecifikus AH-hoz vezethet. A hangszerspecifikus AH-sal rendelkezők pontosabban azonosítják a számukra ismerős hangszínen megszólaló hangokat, ám ez a képesség nem kedvez a valódi AH, illetve az AT kialakulásának. Az eredmények közötti ellentmondások és a limitáló tényezők miatt további vizsgálatok szükségesek.
Szabadon hozzáférhető
Fókuszban az árnyékoktatás
(2025) Hegedűs, Gabriella; Csépes, Ildikó; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
A többnyelvűség, a multikulturális oktatás és a tanulás a 21. századi globalizáció folyamatának alapvető feltételei annak érdekében, hogy a tanulók megszerezzék azokat a készségeket, melyek a munkaerőpiacra való belépéshez szükségesek. Ezek a készségek és képességek, mint a nyitottság és a kritikai gondolkodás a nyelvi órákon kiválóan fejleszthetőek, ugyanis miközben a tanulók különböző kommunikációs helyzetekben osztják meg egymással gondolataikat, és fejezik ki véleményüket, társas kompetenciáik is fejlődnek. Ennek megvalósításához paradigmaváltás szükséges az idegennyelv-oktatásban, mely felváltja a korábban használt humboldti nyelvtanfordítós módszert. Azonban Einhorn (2015) szerint ez a paradigmaváltás elmaradt, és Chrappán és Bence (2020) is úgy vélik, hogy csak tantervi szinten valósult meg a reform. Ebből következően Magyarországon az idegennyelv-oktatás elmarad az európai eredményességtől (Szabó et al., 2021), melyet nemzetközi eredmények is alátámasztanak (Eurobarometer, 2012, 2018). A továbbtanulásnál pluszpontot jelentő nyelvvizsga bizonyítvány és a megnövekedett számú (emelt szintű) nyelvi érettségire való felkészítés, Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása, az OECD által meghatározott kulcskompetenciák elsajátíttatása a tanulókkal, az idegen nyelvtanításban meghatározott Közös Európai Referenciakeret mind olyan kihívások elé állítják az iskolarendszert és a nyelvtanárokat Magyarországon, melyre úgy tűnik, nincsenek még felkészülve, és talán ezzel magyarázható, hogy egyre több nyelvtanuló vesz részt kiegészítő idegen nyelvi magánoktatásban. Míg a bray-i (Bray, 1999; Zhang & Bray, 2020) értelemben vett árnyékoktatással – azaz (1) az oktatás tandíj ellenében történik, (2) iskolai tantervet kiegészítő, és (3) továbbtanuláshoz szükséges tantárgyakra vonatkozik – kapcsolatban viszonylag gazdag nemzetközi szakirodalom áll rendelkezésünkre, és Magyarországon is olvashatóak erre vonatkozó kutatások, hazai viszonylatban hiátus tapasztalható a kiegészítő angol nyelvi magán nyelvoktatás, azaz angol nyelvi árnyékoktatás vonatkozásában. Jelen disszertáció célul tűzi ki, hogy kvantitatív kutatás formájában (N=1010), Dörnyei és Ottó (1998) nyelvtanulási motiváció folyamatmodelljére és Kuhl (1984) önszabályozó elméletére épülő, saját szerkesztésű kérdőív felhasználásával rávilágítson az árnyékoktatás azon aspektusaira, melyeket a szakirodalmi elemzés, valamint az ezen alapuló feltáró jellegű kvalitatív (N=10) kutatás során hiátusként fogalmaztunk meg. Ezen aspektusok elsősorban a nyelvtanulók családjának szocioökonómiai hátterére, az angol nyelvi árnyékoktatásban való részvételi motivációjára, az árnyékoktatás eredményességére – mely a nyelvvizsga bizonyítvány arányában mérhető – vonatkoznak. Továbbá a vizsgált kérdéskört az oktatás színtere, azaz felekezeti és állami fenntartású gimnáziumok, valamint szintje, azaz középiskola és egyetem vonatkozásában értelmezzük. Eredményeink hangsúlyosan hívják fel a figyelmet az anya legmagasabb iskolai végzettségének pozitív korrelációja és az árnyékoktatásban való részvételi arány, illetve a nyelvtanulói eredményesség összefüggéseire. Míg mind szektorközi összehasonlításban, mind az oktatás szintjét illetően az eltérő iskolai végzettséggel rendelkező anyák gyermekei hasonló arányban voltak jelen az angol nyelvi árnyékoktatásban, a tanulmányi eredményesség vonatkozásában felülreprezentáltan jelentek meg a vármegyeszékhelyen élő, állami iskolába járó, felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező anyák gyermekei. A felekezeti gimnáziumokban az alacsonyabb szülői végzettséggel rendelkező, kistelepülésen élő diákok aránya magasabb volt, mint az állami fenntartású gimnáziumokban, aminek eredményeként az egyházi gimnáziumokban tanulók kevésbé voltak eredményesek a nyelvvizsga letétele terén. Ugyanakkor nagyobb mértékű támogatásra számíthattak mind nyelvtanáruktól, mind osztálytársaiktól és családjaiktól, azaz a társas támogatás kompenzáló erővel bírt tanulmányi életútjukon. Kutatásunk újdonságértéke abban rejlik, hogy korábban Magyarországon eddig nem végeztek vizsgálatokat a nyelvtanulók szocioökonómiai hátteréről az angol nyelvi árnyékoktatás területén. Kutatásunk limitációkkal rendelkezik, ugyanis a nem reprezentatív minta nem teszi lehetővé általánosítások megfogalmazását, azonban reményeink szerint hozzájárul ahhoz, hogy bővebb ismereteket szerezzünk az árnyékoktatás jelenségéről.
Szabadon hozzáférhető
Factors influencing university students' interests and objectives in their studies and careers with particular focus on gender stereotypes
(2024) Saleh, Sanaa Taher; Dusa, Ágnes; Kovács , Karolina; Humán tudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet
This research explores gender disparities in academic specialisations and the factors influencing university students' academic interests and career goals. It highlights how gender stereotypes and societal norms often deter women from pursuing various academic fields due to their lack of self-confidence. Effective role models and family support can counter these stereotypes, encouraging women to take more risks academically and professionally. The study also underscores the significant role of academic institutions, considering factors like teaching quality, English language programs, reputation, and location. The research utilised quantitative methodology and surveyed 327 higher education students from various regions, revealing sociodemographic differences. The questionnaire included five blocks of questions referring to the sociodemographic background, factors influencing academic specialisation, satisfaction with the current studies, Bem Sex Role Inventory and perception of gender stereotyping determining students' academic choice. Regarding the sample, male students were predominantly from Africa, while females were more represented in Europe and America. Far Eastern Asian students predominantly enrolled in medical and public health majors, while African students were more likely in PhD studies. Family background also varied, with Far Eastern Asian students having parents with higher educational attainment compared to African students' parents. The research analysed factors influencing university choice, noting that institutional factors were most important for Far Eastern Asian students, while geographical factors were more important for European and American students. Family involvement and tradition were more significant for Middle Eastern students. Comparing students at the University of Debrecen and Salahaddin University, Hungarian students showed a higher level of professional orientation. In contrast, Iraqi students were more job-oriented, influenced by family, financial, and geographical factors. The research explores the influence of sociodemographic variables on university choice and finds that age, settlement type, and academic years significantly influence university choice. International students at Debrecen University weaken the relevance of geographical factors. The role of financing form weakens reputation and ranking. Factors influencing further education, such as professional orientation, family background, and job orientation, positively influence institutional climate. However, professional orientation is negative, while job orientation has a positive effect. Geographical factors also positively affect social mobility, communication, and family background factors. People influencing academic choice significantly positively affect higher educational and high school environments, highlighting the importance of institutional climate. Geographical factors also play a significant role in these environments. The research identified three student clusters known as experienced coping, inexperienced optimism, and inexperienced denying groups. Key findings include gender-based differences, with experienced coping students underrepresented in agriculture and overrepresented in social sciences. Students with tertiary-educated mothers are more likely to be experienced copers. International students at the University of Debrecen are mostly inexperienced optimists. Factors influencing further education are primarily profession-oriented, with the inexperienced optimistic group valuing this the most. University choice is influenced by geographical factors for inexperienced deniers and reputation and ranking for inexperienced optimists. Overall, this research examines gender stereotypes in academic choice, highlighting the interconnectedness of sociodemographic, geographic, and institutional factors. It advocates for societal attitudes and policies to promote diverse career opportunities and understand students' experiences, ultimately improving educational outcomes.

Böngészés

legfrissebb feltöltések