A halálhoz való viszonyulásunk poétikus jellege

Abstract

Dolgozatom témája a heideggeri halálfelfogás meghatározásával igyekszik eljutni a poézis témaköréhez. Fő céljaim a dolgozatban bemutatni a Heidegger előtti halálfelfogásokat Platón Phaidón című művén, illetve a kereszténység témakörén keresztül. Igyekszem elemezni a fontos különbségeket ezek között és átkapcsolni a témát a modernebb felfogásokra, illetve ezeknek az átmenetével bizonyítani elméletemet, miszerint az ember a végességének tudatosítása során elköteleződik a poézis aktusa mellett. Próbálom bizonyítani azt, hogy Heidegger gondolatai visznek minket közelebb a halálhoz való viszonyulásunk poétikus jellegéhez. Gondolataim bizonyításaként megemlítek különböző művészeti alkotásokat, amelyek megpróbálták az ábrázolhatatlan halál képét megragadni. Ezután a filozófiához tartozó legnagyobb művészetre terelem a szót, vagyis a költészetre. Babits Mihály Haláltánc című költeményét elemzem röviden, majd Hölderlin költészetét, azon belül a Mnémoszüné című művét emelem be a diskurzusomba. Heidegger véghez-viszonyuló-lét fogalmát a Lét és idő című műve segítségével használom fel és mutatom be mint a létünk egyetlen alapját, ahogy ezt Heidegger is tette. Illetve szó lesz a félelmeinkről a témával kapcsolatban: a szorongás és az idegennel való találkozás fog minket végül elvezetni a horror témájához, ami jelentős inspirációként használja fel a halálfélelem kérdéskörét. Végezetül szeretném elérni azt, hogy a halálról való gondolkodás ne merüljön ki egy negatív értelem hozzákapcsolásában. Meg kell látnunk a végére, hogy az elfogadás által előrébb léphetünk az életünkben és az alkotásra késztethetjük magunkat, ezáltal teremthetünk és teljesíthetjük be a létünk egészét.