Egyedi, kis teherbírású daru tervezése utánfutóra

Fájlok
Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozatomban egy egyedi darut terveztem, aminek segítségével rakodni tudjuk a méh kaptárokat. Volt néhány szempont, amiket már a tervezés elején számításba kellett vennem. A legfontosabb, legfőbb feltétel az volt, hogy olcsóbban meg tudjam csinálni, mint amennyibe egy gyári méhészeti daru kerül. A második fontos pont az volt, hogy az utóbbi időben fellépő emberhiány miatt, egy személy is könnyedén tudja kezelni a szerkezetet szükség esetén. A méheket egy dupla tengelyes 4m hosszóságú utánfutón szállítjuk, ezért a következő kitétel pedig, hogy a darut az utánfutó platójára lehessen erősíteni, illetve onnan könnyedén le lehessen bontani. A platón úgy helyeztem el, hogy azt rakodás közben a lehető legkevesebbszer kelljen áttelepíteni. Az utánfutó tengelyterhelése miatt figyelembe kellett vennem, hogy a lehető legkevesebb legyen a szerkezet tömege. A szakdolgozat első felében ismertettem, hogy milyen darutípusok fordulnak elő az iparban, ezeket jellemeztem és csoportosítottam. A dolgozat szempontjából a legrelevánsabb mind közül az autó daru volt. Kifejtettem továbbá, hogy milyen teherfelvevő elemek vannak, és azok tulajdonágai is megemlítésre kerültek. Néhány a kereskedelemben is kapható, platóra szerelhető daru típus is helyet kapott a dolgozatban, illetve egy méhészeti kaptárdarut is bemutattam. Mivel a dolgozat egy teher emelésére szolgáló eszköz tervezéséről szól, ezért elengedhetetlen feltüntetni a daru tervezéséhez szükséges szabványokat, előírásokat is. A további részben kidolgozásra került három különböző daru koncepció vázlat, amik lehetséges megoldást nyújthatnak a problémára. A vázlatokat 3D-s CAD szoftverben terveztem meg az előzetes kézi rajzok segítségével. Az első lehetőség egy keret daru volt, ami ponyvatartóként is üzemelt volna. A második koncepció az utánfutó sarkára rögzíthető sarokdaru. A harmadik terv pedig, a plató szélén ugyan, de középen elhelyezkedő daru. Mind a három tervet kidolgoztam és bemutattam. Különböző szempontok alapján összehasonlítottam őket: az alapanyag ára szerint, a szerkezet tömege szerint, a kivitelezés kompaktsága szerint, valamit végeselem szimulációt is végeztem rajtuk. Szükség esetén korrigáltam a végeselem szimulációkat, hogy megfeleljenek az általam megadott előírásnak. Az eredmények alapján kiválasztottam a legalkalmasabb koncepciót, a sarokdarut. A dolgozat végéhez közeledve bemutattam a daru használatához, ellenőrzéséhez és karbantartásához szükséges előírásokat, szabályokat. Azért, hogy megfelelően tudjuk üzembe helyezni majd utána üzemeltetni, készítettem egy összerakás– felépítés útmutatót is. Zárásként elkészítettem a szerkezet karbantartási utasítását.

Leírás
Kulcsszavak
Gépészet, Tervezés, Daru
Forrás