A szexuális erőszak jogdogmatikai kérdései
Absztrakt
Szakdolgozatom témájaként a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények körén belül a szexuális erőszak tényállását választottam. Dolgozatomat történeti áttekintéssel kezdem, egészen az Árpád-házi királyok korától mutatom be a szexuális jellegű bűncselekmények büntetőjogi szabályozását, hiszen véleményem szerint a jelenkori szabályozás jogpolitikai indokai nem érthetőek meg a történeti fejlődés ismerete nélkül. Ezután kitérek a témámhoz szorosan kapcsolódó nemzetközi és Európai Uniós dokumentumokra, melyek tulajdonképpen a változás alapjait adták, melyekhez a magyar jogalkotónak idomulnia kellett az újraszabályozás kapcsán. A hatályos joganyaggal kapcsolatosan a szexuális erőszak tényállását elemzem minden tényállási elemre tekintettel. Különös figyelmet fordítok a jogi tárgy újrafogalmazáshoz fűződő érdekekre, valamint a közösülés és a fajtalanság fogalmát felváltó szexuális cselekmény definíciójának részletes magyarázatára, melynek segítségével a jogdogmatikai problémákra is rávilágítok. A dolgozatomat a szexuális erőszak elkövetésére vonatkozó elméletekkel, valamint a nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények nyomozásának, felderítésének néhány kérdésével zárom.