Debrecen és vonzáskörzetében keletkező kiemelt hulladékáramok kezelésének áttekintése

Dátum
2009-03-12T10:11:40Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A hulladékokra való odafigyelés, belőlük a hasznos anyagok kinyerése és azok felhasználása nem új keletű feladat, voltaképpen mindennek hosszú időre visszanyúló hagyományai vannak. A hulladékkérdés mégis napjaink egyik égető problémájává vált, olyannyira, hogy egyesek korszakunkat – a hulladékok századának nevezik.

Mint arra a fogalmi áttekintésnél rávilágítottam, a hulladék egy gyűjtőfogalom, meghatározására számos változat létezik, de a lényege mindegyiknek ugyanaz: az ember közvetlen környezetéből valamilyen ok miatt eltávolításra szánt anyagokat egy gyűjtőnéven próbálja összefoglalni. A csoportosításukra szintúgy többféle lehetőség adott, a leggyakoribb az eredet, halmazállapot és környezeti hatás szerinti csoportosítás.

Az A.K.S.D. Kft-nél elvégzett kutatásom eredményei is alátámasztják azt a tényt, hogy a veszélyes hulladékok mennyiségében csökkenés figyelhető meg, ami a technológia javulásából, és hazánkban a veszélyes hulladékot termelő iparágak megszűnéséből adódik. Mennyiségét, veszélyességét tovább mérsékli az, hogy ma már a jogszabályok a gyártók és a forgalmazók részére egyre több termék esetében visszavételi kötelezettséget és az összegyűjtött hulladék újrahasznosítását írják elő. Sőt, egyre nagyobb mennyiségben kerülnek újrafelhasználásra (recycling, reuse).

Leírás
Kulcsszavak
hulladéggazdálkodás, hulladék hasznosítása, hulladék analizis, veszélyes hulladékok
Forrás