A közösségi média az elmúlt évtizedben a digitális kultúra egyik meghatározó elemévé vált, amely alapvetően alakítja a kommunikációs mintázatokat és a kultúrafogyasztási szokásokat. A Kaplan-Haenlein által definiált social media platformok a felhasználók által generált tartalmak létrehozását és megosztását teszik lehetővé, miközben a Castells által leírt hálózati társadalom logikájában működnek. A zeneipar és a zenehallgatás szempontjából ezek a platformok nem csupán kommunikációs csatornák, hanem olyan strukturáló erők, amelyek algoritmusokon keresztül befolyásolják a láthatóságot, figyelmet és a kulturális preferenciákat. Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy a közösségi média milyen hatással van a zenehallgatási szokásokra, a zenei ízlés alakulására, valamint ezen keresztül a zeneipar működésére és trendjeire. A kutatás során három fő hipotézist fogalmaztam meg. Az első szerint a zenehallgatás és digitális környezetben egyre inkább háttértevékenységgé válik, amely összhangban van DeNora megállapításaival a zenei mindennapi életben betöltött funkcióról. A második hipotézis szerint az új zenék felfedezése nagyrészt a közösségi média platformokon keresztül történik, amelyet Baym és Morris-Powers kutatásai is alátámasztanak. A harmadik hipotézis arra irányult, hogy a social media jelentős mértékben befolyásolja a zenei ízlést, amely platformalapú kulturális fogyasztás és az algoritmus ajánlórendszerek működésével magyarázható. A dolgozat empirikus részében két módszert alkalmaztam: egyrészt egy online kérdőíves kutatást végeztem, amellyel közel 450 kitöltést sikerült elérnem, amely elsősorban zenehallgatási és közösségi média-használati szokásait vizsgálta. Másrészt két mélyinterjút készítettem zeneipari szakemberekkel – Süli Andrással és Hamvai Péter Lóránddal –, amelyek a zeneipari gyakorlat és szakmai tapasztalatok oldaláról egészítették ki a kutatást. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a zenehallgatás valóban gyakran háttértevékenységként jelenik meg és jellemzően közepes időintervallumokban történik, ami megerősíti az első hipotézist. A második hipotézis szinten igazolódott, mivel a válaszadók jelentős része a közösségi médián keresztül találkozik új zenékkel, különösen rövid videós platformok szerepe emelkedik ki ebben a folyamatban. A harmadik hipotézis ugyanakkor csak részben nyert megerősítést, hiszen, bár a social media hatással van a zenei ízlésre, ez a hatás inkább közepes mértékű és nem tekinthető determinisztikusnak. Ez összhangban áll Hesmondhalgh és Bonini megközelítésével, miszerint a platformok “soft power” jelleggel irányítják a figyelmet, de nem írják felül teljes mértékben az egyéni preferenciákat. A kutatás további fontos megállapítás, hogy a közösségi média és a streaming platformok együttesen egy komplex, többplatformos zenei ökoszisztémát hoznak létre, amelyben a zene felfedezése, fogyasztása és megosztása egymással összekapcsolódó folyamatokká válik. Ugyanakkor a digitális lehetőség nem minden esetben konvertálódik gazdasági sikeré, amit az interjúk alapvető ellentmondásra, amely szerint a figyelem és az elérés nem feltétlenül jár együtt tényleges bevétellel vagy könzönség-elköteleződéssel. Összességében a dolgozat arra a következtetésre jut, hogy a közösségi média jelentős, de nem kizárólagos szerepet játszik a zenehallgatási szokások és a zeneipar alakulásában. A platformok képesek strukturálni a figyelmet és orientálni a fogyasztást, ugyanakkor a felhasználók továbbra is aktív, szelektív szereplői maradnak a zenei ökoszisztémának. Ez a kettősség - az algoritmus befolyás és az egyéni döntéshozatal egyidejű jelenléte - a kortárs digitális zeneipar egyik legfontosabb sajátossága.