Az illegális fakitermeléssel érintett erdőterületek természetvédelmi

Dátum
2010-01-18T11:38:53Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom témája a falopással érintett erdők természetvédelmi problémái. Vizsgálatom során két erdőrészletet hasonlítottam össze. Az egyiken tervszerű erdőgazdálkodást folytatnak az erdőtulajdonosok, a másik erdőterület a falopások során károsodott. Vizsgálatom elsősorban a faállományra, az aljnövényzetre, és az itt élő állatokra terjedt ki. Megállapítottam, hogy az illegális fakitermeléssel sújtott erdőkben megszűnik a fák uralkodó szerepe, helyüket átveszik a cserjék és a gyomtársulások. A falopással egy időben egyes növény és állatfajok élettere beszűkül, esetleg ezáltal veszélyeztetetté válhatnak, a biológiai sokféleség is sérülhet. A lopással károsított erdők nem töltik be funkciójukat, mivel kevés a lombkorona, így nem termelnek elég oxigént, nem kötnek meg szennyezőanyagot, nem javítják a klímát, talajvédelmi szerepük csekély, a zaj elleni védelmet nem biztosítják.

Leírás
Kulcsszavak
erdőgazdálkodás, fakitermelés, természetvédelme
Forrás