Az orvosi képalkotás során számos módszert alkalmaznak a pontosabb diagnózis felállítása érdekében. Az egyik leggyakrabban alkalmazott eljárás a mágneses magrezonanciás képalkotás (MRI), amely az egészséges és kóros szövetekben jelenlévő vízmolekulák eltérő relaxációs idején alapszik. Az eljárás kontrasztosságának növelése érdekében gyakran alkalmaznak úgynevezett kontrasztanyagokat, amellyel csökkenthető a protonok relaxációs ideje. A gyakorlatban általában a 7 párosítatlan elektront tartalmazó Gd(III)-ion komplexeit alkalmazzák, azonban felmerült egy olyan probléma, hogy sok eseteben Gd(III)-ionok felhalmozódtak a szervezetben, ezáltal komoly egészségügyi betegséget, a nefrogén szisztémás fibrózist okozva. Az előbb említett probléma megoldása érdekében számos kutatás folyik olyan új kontrasztanyagok előállítására és vizsgálatára, amelyek vagy a Gd(III)-iontól eltérő ionokat tartalmaznak vagy stabilabb szerkezettel rendelkeznek, ezáltal minimalizálva a bomlás esélyét. A kutatócsoport által korábban előállított OPMMA ligandum továbbgondolásaként egy új ligandum, az OPDMA ligandum szintézise és Gd(III)-komplexének koordinációs kémiai vizsgálata volt a fő cél. A vizsgálatok és mérések alapján elmondható, hogy a [Gd(OPDMA)]-komplex akár alkalmas lehet in vivo felhasználásra.