Szakdolgozatom célja megvizsgálni a szociális munkás végzettséggel rendelkező szakemberek körében lezajló kiégés folyamatát, a burnout-ot. Elsőként fogalmi tisztázást teszek, majd kitérek arra, hogy milyen lehetőségekkel lehet leküzdeni ezt a jelenséget, illetve milyen eszközök szolgálhatnak segítségül. Betekintést teszek a munkahelyi segítségadáson túl, a magánéletibe is. Mindehhez segítségül felhasználtam azokat az adatokat, melyeket egy szemináriumi házi feladat révén készített interjúkból szereztem. Célcsoportunk kiválasztásában a sokszínűség játszott fontos szerepet. Az alanyok legtöbb százalékban nők, életkorúkat tekintve vegyes korosztály, ennek következtében van olyan, aki még most kezdte a munkát a szociális szférában, de interjúztam olyannal is, aki már több évtizede dolgozik ugyan abban a munkakörben. Azt mindenképp szeretném kijelenteni, hogy ez a módszer nem alkalmas statisztikai általánosításra, írásom nem ezt a célt szolgálja. Dolgozatom első felében szakirodalmak felhasználásával a kiégésről írok, magáról a jelenségről, hogy milyen tünetekkel jár, és ezeket hogyan lehet felismerni. Ezt követően az elkészített interjúkat elemzem. Munkám fő kérdése, hogy minden szociális munkás munkatörténetében megjelenik-e a kiégés, vagyis előbb vagy utóbb, de az emberekkel való foglalkozás a kiégést hozza-e magával. Illetve, ha ez így van, akkor melyek azok a lehetőségek, amik ténylegesen a segítést szolgálják.