Makay Ida versei szinte monomániásan ugyanazt a költői világot írják évek óta. A magyar költészeti tradícióban szinte érinthetetlen, klasszikus képi elemekből építi még a korábbiaknál is szűkszavúbb, egymásra zárt verseit. S talán az ismerősség okán még könnyen napirendre is térhetnénk felettük, csakhogy nem tehetjük. Mert a kis híján száz költemény félrehallhatatlanul idézi meg újra és újra azt a másik, prózai, esendőségünkben nehéz órát, a véget. Ahol se fény, se kegyelem - mint a kötet címe mondja.