Míg a XIX. század modern ipari társadalmaiban a gyermekkort az iskoláztatás és az általános tankötelezettség határozta meg, addig a felnőttkort a kereső munka. Napjainkra ezek megváltoztak, a határ homályossá vált, egymásra tolódtak a hozzájuk tartozó tevékenységek. (Somlai 2007) Fedheti egymást a tanulás és a munka, különösen igaz ez a felsőfokú tanulmányokat folytatókra, de a főállású munkát végzők is újra iskolapadba ülhetnek. Az erre vonatkozó adatok azonban nem túl bíztatóak. A Magyar Ifjúság 2012 felmérés adatai szerint 2012-ben a főtevékenységként dolgozó 15-29 évesek mindössze 4 százaléka tanult munkája mellett (2008-ban ez az arány még 10 százalék volt). A munka mellett tanulók 57 százaléka felsőfokú tanulmányokat végzett. A főtevékenységként tanulóknak, pedig csupán a 2 százaléka végzett munkát ugyanebben az évben. Ennek a csoportnak kétharmada felsőfokú képzésben vett részt. (Gazsó 2013) Az alacsony munkaerő-piaci részvételre magyarázatul szolgálhat Jürgen Zinnecker tipológiája az ifjúsági korszakváltásra. Szerinte két korszakról beszélhetünk az ifjúsággal kapcsolatban: az indusztriális társadalom átmeneti ifjúsági és a posztindusztriális társadalom iskolai ifjúsági korszakáról. Az átmeneti korszakban egy korlátozott ifjúkorról van szó. Az ifjúsági életszakasz a szakma megszerzésére korlátozódik, amelyet a korai munkába állás és családalapítás követ. A posztindusztriális társadalmakban ezzel szemben az ifjúkor egyre inkább kitolódik, ami összefügg az iskolai idő hosszabbodásával. (Gábor 2009)