A precíziós gazdálkodás nyújtotta lehetőségek hasznosítása a fejlődő családi gazdaságban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2023-as Agrárium előzetes adatai szerint, az ország területének, több, mint a felét, azaz 55%-át a mezőgazdasági terület teszi ki. A terület szerkezetét tekintve az elmúlt évek során nem következett be érdemi változás, 82%-a továbbra is a szántó (4,2 millió hektár), 16%-a pedig gyep (793 ezer hektár) művelési ágba tartozik, amely felület méretét tekintve lassú emelkedést mutat az elmúlt évekre nézve. Hazánk mezőgazdasága számos kihívás előtt áll. A megfelelő élelmiszerellátás zavartalan működése komoly feladatot jelent a gyors népességnövekedés és a klímaváltozás miatt. Nehézséget jelent továbbá a felmelegedés, a szélsőséges időjárási viszonyok, továbbá az új és már meglévő kártevők és kórokozók megjelenése, elszaporodása, amelyek nap mint nap küzdelmet jelentenek a gazdálkodók számára. A helyzetet a gazdasági, politikai és a jelenlegi háborús körülmények is tovább nehezítik. Ahhoz, hogy termelési eredményességünket meg tudjuk tartani, valamint gazdálkodásunk színvonalát növelni tudjuk, a lehető leghatékonyabb módon és szakszerűen szükséges reagálni korszerű döntéstámogató gazdálkodási rendszerek bevezetésével.

Leírás
Kulcsszavak
precíziós mezőgazdaság, digitális átállás, differenciálás
Forrás