9630768267

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A XIX. század végén százötvennyolc felszabadított rabszolga elindult nyugatra Mississippiből és Louisianából, hogy otthont találjon magának. De mert a bőrük színe túlságosan sötét volt, a feketék egyik újonnan épülő városban sem fogadták be őket. Oklahomában telepedtek le végül, és létrehozták előbb Havent, majd Rubyt, ahol még az 1970-es évek közepén is paradicsomi állapotok uralkodtak. A város önellátó, senki sem éhezik, mert háromszázhatvanra gyarapodott lakosa feltétel nélkül és nagylelkűen segíti egymást. Nincs börtön és nincs rendőrség, az eltévelyedőket maga a közösség tartja kordában. De minden hiába - a '60-as évek lázadó hangulata már Rubyt is megérinti, a fiatalok megkérdőjelezik apáik fojtogató fanatizmusát és anakronisztikus világnézetét. A regény főszereplője a kisváros maga, alapításától egy megrázó lincselésig tartó története az emberi természetről, a fekete amerikaiak hányatott sorsáról mesél. Morrison 1993-ban irodalmi Nobel-díjat kapott, azóta írta legjobb művének tartott regényét, A Paradicsom-ot. Morrison 1993-ban irodalmi Nobel-díjat kapott, azóta írta legjobb művének tartott regényét, A Paradicsom-ot.

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények