Fogászati implantátumok felületkezelési eljárásainak összehasonlító vizsgálata

Abstract

Napjainkban a leggyakrabban implantátum a fogászatban jelenik meg, ez lehet a fog egy részének, pl.: korona vagy a teljes fog pótlása. Manapság számos gyártó kínál a legkülönfélébb anyagokból és kialakítással készült implantátumokat. Ezeknek a pótlásoknak szigorú előírásoknak kell megfelelniük, az egyik legszigorúbb követelmény a felületi érdességre vonatkozik. Mivel a megfelelő csont- implantátum kapcsolat csak megfelelő felületi érdesség esetén következik be, így többféle módszerrel érik el a megfelelő értéket. Több kutatócsoport által elvégzett kísérletek eredményeit áttekintve azt a következtetést vontuk le, hogy a felületi érdesség, az implantátum rögzítő csavarjának alakja, menetének alakja és a menetemelkedés a kívánt érdesség eléréséhez alkalmazott felület módosító kezelés együttesen határozza meg a beépülés sikerét. Az osseointegrációhoz szükséges átlagos felületi érdesség 1-100 µm közötti érték esetén tekinthető optimálisnak. A kereskedelmi forgalomban kapható fogászati protézisek felületi érdessége a legtöbb esetben Ra 1-2 µm, azonban ez a különböző szemcsefúvási, savas maratási és polírozási eljárásokkal módosítható a felhasználási területekhez igazítva. Az érdesség csökkentésének egyik elterjedt technológiája a savas maratás, amely a fogászati pótlások anyagai (többnyire titán ötvözetek) esetén a legnagyobb mértékben képes csökkenteni a felületi érdességet, ezáltal a kívánt tartományba kerül az érdesség. A savas maratás eredményét befolyásolja a sav koncentrációja, a savas fürdő hőmérséklete és a savban eltöltött idő. Fontos a felület kezeléshez használt sav, amely a leggyakrabban a kénsav, sósav, illetve hidrogén-fluorid (HF), valamint ezek kombinációi. A tanulmányból kiderül, hogy optimális eredményt a HF esetén lehet elérni. A pótlások manapság nagyrészt additív gyártással készülnek, így biztosítható a személyre szabott pótlás, illetve a méretpontosság miatt kisebb az utómunkára fordított idő és költség, vagyis a felületkezeléssel a kívánt felületi érdesség és méret egyszerre biztosítható. Ezáltal egyre újabb anyagokból készült protézisek kerülnek klinikai alkalmazásba, így a felületkezelésnek minden anyag esetében alkalmazhatónak kell lennie. Erre optimális megoldás a szemcseszórás és savasmaratás kombinációja. Ezen technológiával a felületi érdesség minden anyag esetén az optimális 1-100 µm közötti értéket éri el, esetenként 1-2 µm, de polírozással ez tovább csökkenthető 1 µm alá. A tanulmány a felületi érdesség szerepét vizsgálja, a felületi érdességet csak egy bizonyos értékig érdemes csökkenteni, ez hozzávetőlegesen 0,5 µm, mivel a sima felület nem, vagy csak korlátozottan alkalmas az osseointegráció kialakulására.