A kötet a traumákon és válságokon keresztül megvalósuló egyéni fejlődésről szól. Ez a fejlődés természetesen szociális tényezők függvénye. Feltétele - értelmezésünk szerint - egy különleges "előre programozott" erő, az összetartási szükséglet és az ebből eredő, korábban (koragyermekkorban) és későbbi traumahelyzetekben megélt társas támogatás pozitív tapasztalata. A poszttraumás fejlődés a bölcsességhez vezető út. Tágabb perspektíva felvételének, az önközpontúság meghaladásának képességét jelenti, amely által megtanuljuk elfogadni az emberi kapacitás korlátjait és az élet végső kérdéseivel való szembenézés művészetét.