Gyöngyösi István utolsó nagy műve, az 1700-ban Lőcsén megjelent Új életre hozatott Chariclia a régi magyar irodalom egyedülálló "textológiai" kísérlete: egy töredékben fennmaradt 17. század eleji versfordítás befejezése - anélkül, hogy a fordítás alapjául szolgáló eredeti szöveget a költő ismerte volna. Nem egyébről van szó, mint a minden bizonnyal Czobor Mihálytól származó Theagenes és Chariclia című fordítástöredékéről, amely Héliodórosz Aithiopika című szerelmes kalandregényére megy vissza. Gyöngyösi István vállalkozott "a ritka példájú és az olvasásra kedvet adó" históriának "némely régi versek rongyábúl és azoknak sok fogyatkozásaibúl újabb és jobb rendbe" való vételre. Vagy Czobor szövegének átírására-stilizálására, s a nyolcéneknyi töredék befejezésére: öt énekkel közel 3600 sorral való megbővítésére, hogy a korabeli olvasó örülhessen az elszakított szerelmesek rendkívüli kalandok, szétválások és vágyakozások, rettegések és szenvedések utáni egymásra találásának. Nem egyébről van szó, mint a minden bizonnyal Czobor Mihálytól származó Theagenes és Chariclia című fordítástöredékéről, amely Héliodórosz Aithiopika című szerelmes kalandregényére megy vissza. Gyöngyösi István vállalkozott "a ritka példájú és az olvasásra kedvet adó" históriának "némely régi versek rongyábúl és azoknak sok fogyatkozásaibúl újabb és jobb rendbe" való vételre. Vagy Czobor szövegének átírására-stilizálására, s a nyolcéneknyi töredék befejezésére: öt énekkel közel 3600 sorral való megbővítésére, hogy a korabeli olvasó örülhessen az elszakított szerelmesek rendkívüli kalandok, szétválások és vágyakozások, rettegések és szenvedések utáni egymásra találásának.