Egyre pontosabban kezdjük megismerni az ivari dimorfizmus kialakulásában szerepet játszó ultimális hatásokat (például természetes és szexuális szelekció), de ezek proximális hatását alig ismerjük. Vizsgálatunk ezért az ivari dimorfizmus kialakulásában szerepet játszó endokrin rendszerek közötti interakciót vizsgálta. A növekedésre és a sejtek differenciálódására pozitív hatással van az inzulinszerű növekedési faktor-1 (IGF-1), emellett a növekedést befolyásolják a különböző nemi hormonok is. Több rendszertani csoportnál kapcsolatot találtak a nemi hormonok, leginkább az androgének és a növekedést szabályozó mechanizmusok (főként az IGF-1 szintje) között, ám madarak esetében kevés vizsgálatot végeztek ezzel kapcsolatban. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a barkóscinegék esetében a nemi hormonok jelenléte befolyásolja-e az IGF-1 szintet, majd ezáltal a fiókák növekedését és az ivari dimorfizmus kialakulását. Hipotézisünk az volt, hogy a fiókakori tesztoszteron serkentő hatást fejt ki az IGF-1 szint termelődésére, és ezáltal hozzájárul a hímek intenzívebb növekedéséhez. A kapott eredmények kiértékelését követően azt találtuk, hogy bár a hím fiókák testtömege gyorsabban gyarapodott, mint a nőstényeké, a tesztoszteron kezelés nem volt hatással sem a hím, sem a nőstény fiókák növekedésére, ezen felül az IGF-1 szintjük változására sem. Ugyanakkor felfedeztünk egy komplex kapcsolatot a kezelés és az IGF-1 szint változása között. A kezelt fiókák plazma IGF-1 szintje a kezelés végére nagyobb ütemben csökkent, mint a kontroll kezelést kapott fiókák esetében. Ebből kifolyólag a vizsgálatunk nem igazolta a felvetésünket, miszerint a az androgén hormonoknak közvetlen hatása van a barkóscinegék testméretbeli ivari dimorfizmusának kialakítására. Az eredmények azonban felvetik annak a lehetőségét, hogy az androgének egy ivar-specifikus módon befolyásolják az IGF-1 szekrécióját, és ezáltal hosszabb távon fejthetik ki hatásukat.