9630780925

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Quintus Horatius Flaccus (Kr. e. 65-8) a római Aranykor költője: ekkor és nem utolsósorban épp benne, Horatiusban ér a tetőpontjára a latin kultúra, s ad azután mintát az egymásra következő koroknak. Sok költőt egyetlen erős vonása éltet, Horatius ellenben olyan sokszínű és változatos, hogy a legellentétesebb korok ízlése is megtalálta benne a magának valót: csiszolt udvaronc volt, de józan, mértékletes és független polgár is, vérbeli urbánus, de a vidéki elvonultság örömeinek hirdetője is, az ódák magasában szárnyaló vátesz, az isten megszállottja, de episztoláiban és szatíráiban az élőbeszéd közvetlenségével cseveg és pletykálkodik. Mindegyik hangnemében és műfajában egyformán tökéletes ura és művésze a nyelvnek és annak a gazdag formakincsnek, amelyet a görög költészetből plántált át a latinba. Sok magyar költőnek volt egyik fő forrása és példaképe, Berzsenyitől Babitson át Vas Istvánig, sőt Petri Györgyig. Tömérdek fordítása közül kötetünkben azokat igyekeztünk összegyűjteni, amelyekben a legkevésbé érződik pusztán tananyagnak és a tisztelet távoli tárgyának, ellenkezőleg: elevenebb és szerethetőbb, mint nem egy kortársunk.Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket összeállította Várady Szabolcs

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények