A sűrített levegőt előállító rendszer fejlesztése a Schaeffler Debrecen Kft-nél

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozatomban a Schaeffler Debrecen Kft. sűrített levegőt előállító rendszerének fejlesztésével foglalkoztam, mely biztosítja a gyár számára szükséges sűrített levegőt. Elsődlegesen felmérésre került a meglévő rendszer berendezései, amely adatokból kiderült, hogy a régi berendezések már nem képesek az előírt teljesítményt biztosítani. Ebből látszott, hogy többlet energiafelhasználást jelentett, így a felmérésből adódóan az energia megtakarítást tűztem ki célomnak. Az új gépekre felmértem milyen lehetőségek vannak, mely során kiválasztottam milyen típusú berendezéskere van szükség. A gépek választásánál figyelembe vettem, hogy régi gépekhez képest tudja ugyanazt a levegőmennyiséget biztosítani a termelés számára, azonban kisebb energiafelhasználás mellett. A gépek kiválasztása után elvégeztem a beruházáshoz szükséges számításokat, melyek között volt energiamegtakarítás számítás terhelt és üresjárati állapotban is. Az megelőző tervezési lépések során is és ezeket követően folyamatosan végeztem a hely kialakításának megtervezését így több layout terv is készült az új gépparkról. A rendszer megtervezését követően elkezdtem meghatározni a beruházás költségeinek megtérülését. Ezeket a megtérüléseket összegezve és elosztva a teljes beruházási költséggel, megkapjuk, hogy mennyi a beruházás megtérülésnek ideje.

Leírás
Kulcsszavak
gépészet, kompresszor
Forrás