Az utóbbi évtizedeben az Európai Unió intézmény rendszere jelentősen átalakult, a jenlegei szervezeti struktúra már nem teljesen feleltethető meg a Szerződések 13. cikkében meghatározottakkal. A korábbi években megfigyelhetővé vált egy fajta tendencia, amely során az uniós jogalkotó egyre nagyobb számban szervezett ki feladatokat uniós Ügynökségekre. Ezeknek a szerveknek jogi keretei ad hoc jelleggel, az adott feladatok mentén kerültek kialakításra, ennek köszönhetően jogi helyzetük rendezetlen, feladataik és hatásköreik sok esetben tisztázatlanok maradtak. Az uniós munkafolyamtokban betöltött szerepüket vizsgálva, jól tetten érhető egy fajta változás is, amely hatásköreik erősödésével, illetve koordinatív szerepből egy fajta szabályozói jelleg felé való elmozdulásként írható le. Dolgozatomban ezen Ügynökségek jelenlegi helyzetének átfogó bemutatására tettem kísérletet. Dogmatikai elemzés keretein belül felvázolásra került az Ügynökségek elterjedésének íve, rávilágítva azokra a kardinális hiányosságokra, amiket ez a fajta jogalkotási láz hagyott maga után. Ezek után a vonatozó bírósági eseteken keresztül hatásköreiket tettem vizsgálat tárgyává, amelyek tekintetében szintén tetten érhető egy fajta átalakulás. Ezek alapján pedig arra a következtetésre jutottam, hogy az Ügynökségek szerepe egyre kardinálisabb lett, az unió egyes területein meghatározó szereplőkké váltak annak ellenére, hogy jogi helyzetük továbbra is tisztázatlan, ami többek között jogbiztonság szempontjából is problémás.