A diplomamunkámban a magyarországi a sürgősségi betegellátó osztályok anomáliáinak egyik fontos oki tényezőjét vizsgáltam; a sürgősségi betegellátó osztályokhoz forduló betegek tájékozatlanságát. A sürgősségi osztályos gyakorlataim során diákként gyakran tapasztaltam, hogy az embereknek nehézséget okoz annak az eldöntése, hogy mikor és milyen orvoshoz forduljanak a fennálló egészségügyi panaszaikkal. A téma iránti érdeklődésem elsősorban Dr. Kullmann Tamás „Mikor forduljunk orvoshoz?” c. könyve hozta meg, majd hasonló irodalmak után kutatva az MSOTKE 2016-os évi „A hazai sürgősségi ellátás fejlesztésének programja” segített a kutatásom irányának meghatározásában. Mind két szakirodalom erélyesen bírálja a sürgősségi betegellátó rendszerét, rávilágít fontos hiányosságokra, veszélyekre és a rendszerben rejlő lehetőségekre egyaránt. Az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 „Debrecen Venture Catapult Program” pályázatára egy kutatást készítettem. A kutatás során saját készítésű kérdőívet alkalmaztam, amely a hipotézisalkotásban volt segítségemre, a pályázat által kinyert adatokat pedig felhasználtam dolgozatomban. A pályázati kutatásom 120 fős mintán végeztem, amely elemszám nem reprezentatív, de a kutatás elsősorban hipotézisalkotó és megerősítő jellegű volt (KOZÁK, 2020). A kutatásnak köszönhetően az alábbi hipotéziseket állítottam fel; „H1: A Sürgősségi Betegellátó Osztályokon megjelenő betegek legalább 50%-a T4, T5 triage besorolást kap az Magyar Sürgősségi Triage Rendszer alapján, ami azt mutatja, hogy nem a megfelelő ellátási formát veszik igénybe.” „H2: Azok, akik orvos javaslatára vagy beutalóval érkeznek a sürgősségi betegellátó osztályra, nagyobb arányban tartoznak sürgősen/azonnal ellátandó panaszú betegek közé (T1-T3), mint azok, akik önálló döntésük alapján/beutaló nélkül választották ezt az ellátási formát.” „H3: Az idősebb korosztály tagjai (60 év felettiek), nagyobb arányban tartoznak sürgősen/azonnal ellátandó panaszú betegek közé (T1-T3), mint a fiatalabbak (60 év alattiak).” „H3.17 A fiatalabbak (60 év alattiak) jobban edukáltak a betegutakat tekintve, mint az idősebbek.” A Semmelweis Egyetem Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Osztályára beérkező betegek adatait kikértem, így 10 hónapnyi betegadatból széleskörű adatbázis elemzést tudtam végezni. Ezen adatoknak köszönhetően lehetőségem nyílt a pályázati munkám során felállított hipotéziseimet egy nagyobb adatbázison tesztelni és összehasonlítani. Diplomamunkámban a kérdőíven és az adatbázis elemzésen kívül szakértői interjút készítettem két orvossal, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek a sürgősségi betegellátás tekintetében, így a kutatásom teljes értékűnek és reprezentatívnak tekinthető. A 120 fős kérdőívem révén azt tártam fel, hogy a sürgősségi osztályokra érkező esetek 45 százaléka nem volt sürgősen/azonnal ellátandó. A kérdőív során a válaszadók triage besorolását a triage nővér által megállapított, így validált besorolást jegyeztem fel (T1, T2, T3, T4 vagy T5), ezt utólag a változók kódolásakor vontam össze. T1–T3 kategóriák kerültek a sürgősen/azonnal ellátandó, T4–T5 kategóriák a nem sürgősen/nem azonnal ellátandó csoportba. Ezek az eredmények is megerősítettek abban, hogy a második hipotézisem, miszerint a sürgősségi betegellátó osztályokon megjelenő betegek legalább 50%-a T4, T5 triage besorolást kap az Magyar Sürgősségi Triage Rendszer alapján, érdemes nagyobb mintán tovább tesztelni és bontani. Az adatbázis elemzése során viszont arra jutottam, hogy az arányok még inkább eltolódnak a sürgős esetek felé, ugyanis több sürgős eset került bele a mintába. Az esetek több mint két harmada, azaz 68 százaléka T1-T3 triage kategóriába került, tehát az első hipotézisem megbukott. A 120 fős kérdőíves kutatásom másik eredménye az volt, hogy azon betegek 6 százalékának, akik azért jelentek meg a sürgősségi osztályon, mert úgy gondolták, hogy panaszaik alapján ez a legmegfelelőbb helyszín az ellátásukra, valóban sürgősen/azonnal ellátandó panasza volt, a betegek T1, T2, T3 triage kategóriába kerültek. Ennél érdekesebb viszont, hogy abban az esetben, amikor a házi/kezelőorvosa vagy szakorvos küldte, esetleg beutalta a beteget a sürgősségi osztályra, azon betegeknek csak 41 százaléka bizonyult sürgősen/azonnal ellátandónak. Ezek az adatok azért is figyelemre méltóak, mivel egészségügyi személyzet javaslatára történt a betegek továbbszállítása a sürgősségi betegellátó osztályokra. Az adatbázis elemzés adataiból pedig arra az eredményre jutottam, hogy amennyiben a beteg beutalóval érkezett, 73 százalékban T1-T3-as kategóriába tartozott az eset, és csak 28 százalékban kerültek T4-T5 kategóriába. A második hipotézisem a 120 fős mintám alapján alátámasztást nyert, viszont a nagy elemszámú adatbázis elemzésének eredményét tekintve elvethető. A harmadik hipotézisem jegyében született meg az eredmény, miszerint az „idősebb” korosztály (60 év felettiek) valóban gyakrabban, 60 százalékuk fordul sürgősen/azonnal ellátandó panasszal a sürgősségi betegellátó osztályokra, míg a „fiatalok” csupán 51 százaléka teszi ezt a 120 fős minta alapján. Az adatbázis elemzése pedig azt mutatta, hogy a 60 év felettiek 75 százaléka valóban T1, T2, vagy T3-as besorolást kap, míg a „fiatalok” (60 alattiak) körében ugyanez a szám 60 százalék. Mann-Whitney teszt megmutatta, hogy a „fiatalabb” korosztály vette gyakrabban igénybe nem sürgősen/nem azonnal ellátandó panasszal a sürgősségi osztályokat, tehát a harmadik hipotézisem is alátámasztást nyert. A kérdőívem eredményeinek alapján az „idősebb betegek 60 százaléka, míg a „fiatalabb” korosztály 54 százaléka nem tájékozódott a felől, hogy hol működik a lakhelyének megfelelően legközelebb háziorvosi ügyelet. A kérdőív során a betegek tájékozottságának a sürgősen/azonnal ellátandó panaszokkal kapcsolatos tudását felmértem 14 kérdéssel. A „fiatal” korosztály (60 év alattiak) átlagosan 11 kérdésre tudta a választ(78%), míg az „idős” korosztály (60 év felettiek) átlagosan 10 kérdésre tudta helyesen választ (71%). A szórás a „fiatalok” esetében kisebb volt (1,30), mint az „idősebb” korosztály esetében (1,73). Tehát a harmadik hipotézisem alhipotézise is alátámasztást nyert, miszerint a „fiatal” korosztály jobban edukált a betegutak tekintetében. Ezek az adatok azt is jelenthetik, hogy az „idős” korosztályba sorolt betegek nem feltétlen a jól tájékozottságuknak köszönhetően veszik igénybe a sürgősségi betegellátást nagyobb számban sürgősen/azonnal ellátandó problémával, hanem valószínűleg korukból fakadóan több a valóban sürgős eset köztük, mint a „fiatal” korosztály esetében. Az interjú alanyai hasonló véleménnyel rendelkeztek a sürgősségi osztályok anomáliáiról. Mindannyian a triage rendszer egységesítése mellett állnak. A sürgősségi ellátás problémáit mind a ketten más-más aspektusból világították meg, és adtak javaslatokat annak javítására, idő-, és költséghatékonyabbá tételére. Mind a két interjúalany egyetértett abban, hogy mind az orvosok, mind a betegek tájékozottságát növelni kellene a sürgősségi betegellátást illetően. A dolgozat korlátai közé sorolható, hogy az általam felhasznált adatbázis nem kutatási céllal került rögzítésre, nem teljes. Bizonyos esetekben a Semmelweis Egyetem Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Osztály munkatársainak nem jut elegendő idő arra, hogy a betegadatokat pontosan vezessék, így a kérdéses adatokat, amelyek pontatlanságról árulkodtak (például az érkezés ideje későbbre volt datálva, mint a távozás ideje) eltávolítottam az adatbázisból az adattisztítás során. Ha ebben a témában lehetne további lépéseket tenni, akkor mindenképpen felmérném a háziorvosok, egyéb szakorvosok véleményét a sürgősségi betegellátással kapcsolatosan, tudásukat felmérném a sürgősen/azonnal ellátandó panaszok, sürgősségi kórképek ellátásával kapcsolatban.