„Hogy alakul majd az életem?” – Tehetséggondozásban részt vevő egyetemisták jövőképének vizsgálata az imposztorjelenség tükrében

Abstract

A tehetséggondozásban részt vevő egyetemisták pszichológiai helyzete több szempontból is sajátos. Egyfelől ezek a programok olyan támogató közeget biztosítanak, amely elősegítheti a tehetség kibontakozását, a szakmai identitás fejlődését és a hosszú távú célok tudatosabb szervezését, követését. Másfelől azonban a magas elvárások és a gyakoribb teljesítményhelyzetek fokozhatják a belső bizonytalanságot és kedvezőtlenül hathatnak az önértékelésre. Ebben a közegben az imposztorélmény különösen gyakori lehet, ezért fontos foglalkozni ennek releváns összefüggéseivel, hiszen a tehetséggondozásban részt vevő hallgatók támogatása akkor lehet igazán célzott és hatékony, ha minél jobban értjük ezeket is. Vizsgálatom célja ezért annak feltárása, hogy az imposztor-érzések miképpen rendeződnek át jövőre vonatkozó tervekbe és elvárásokba, hiszen a jövőkép közvetlenül kapcsolódik a pályatervezéshez és a tanulmányi kitartáshoz is, amelyek elengedhetetlen szerepet játszanak a tehetség kibontakoztatásában. Jelen kutatásban a jövőkép többdimenziós konstruktumként jelenik meg. Nem kizárólag azt értem alatta, hogy az egyének mennyire optimisták vagy pesszimisták a jövőjüket illetően, hanem azt is, hogy milyen hosszú távú célokat fogalmaznak meg, mennyire tartják ezeket fontosnak és megvalósíthatónak, mennyire rendelkeznek konkrét tervekkel a célok elérésére vonatkozóan, mennyire hajlandóak tenni ezek megvalósításáért, illetve mennyire észlelnek szociális (iskolai és szülői) támogatást e célok megvalósításához. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a jövőhöz való viszonyt átfogó attitűdként, illetve személyes célreprezentációk és -értékelések mentén is értékelni tudjuk, így pedig rendszerként értelmezhessük.