A munkaerő-kölcsönzést a hagyományostól eltérő, atipikus foglalkoztatási formák közé sorolja a legtöbb munkajogi szakirodalom. Hagyományos vagy tipikus munkajogviszony alatt a határozatlan időre létesített, teljes munkaidős, kétszereplős munkajogviszonyokat értjük. Atipikus foglalkoztatási formák közé sorolják általában – nemzeti jogoktól és megközelítésektől függően – például a részmunkaidőre létesített munkajogviszonyt, a határozott idejű munkajogviszonyt, a bedolgozói jogviszonyt, a távmunka különböző formáit, az ún. önfoglalkoztatók kategóriáját, a munkaerő-kölcsönzést. A dolgozat központi kérdése, hogy a hagyományos munkaviszonyra alkotott szabályok és jogi fogalmak hogyan alkalmazhatók, ha alkalmazhatók e egyáltalán a munkaerő-kölcsönzés atipikus foglalkoztatási formájára. Olyan munkajogi alapelvek, mint az egyenlő bánásmód követelménye, az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség vagy a méltányos mérlegelés hogyan kerülnek alkalmazásra a munkaerő-kölcsönzés során.