A sikerhez vezető út női szemmel, női vezetők az NI Hungary Kft.-nél

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom célja rávilágítani arra, hogy hogyan lehet egy nő egyszerre sikeres a karrierjében amellett, hogy helytáll, mint szerető feleség és gondoskodó családanya. Elsőként a nők elnyomott helyzetének kialakulását, valamint ennek okait vizsgáltam, beleértve a nemek közötti bérkülönbségeket is. Ezután a női és férfi vezetők vezetési stílusait vetettem össze, és elemeztem a nők jelenlegi munkaerőpiaci helyzetét. A kutatásom során, szakmai gyakorlati helyemen, az NI Hungary Kft.-nél néhány általam választott, vezető beosztásban lévő nővel interjút készítettem, melyben kitértem arra, hogy hogyan érte el az adott pozíciót, milyen akadályokkal, illetve nehézségekkel kellett szembenéznie, érte-e megkülönböztetés amiatt, hogy nőként került vezető pozícióba, illetve saját vezetési stílusának jellemzésére kértem, és legfőképpen arra voltam kíváncsi, hogy milyen javaslata, tanácsa lenne a jelenleg vezetői pozíció iránt érdeklődő, fiatal pályakezdő nők számára.

Leírás
Kulcsszavak
nők munkaerőpiaci helyzete, család és karrier, nemek közötti egyenlőtlenség, vezetői stílusok, női vezetők, interjúk vezető nőkkel, fiatal pályakezdő nők
Forrás