Az óvodapedagógus személyisége – szerepvállalásai – Milyen a jó pedagógus?

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom középpontjában az óvodapedagógus személyisége és szerepvállalásai állnak, illetve az, hogy a szülők – mint külső szemlélők – szerint milyennek kell lennie egy jó pedagógusnak. Azért esett a választásom éppen erre a témára, hiszen én is óvodapedagógus leszek, ezért is fontos számomra, hogy elmélyítsem a tudásomat a témával kapcsolatban. Továbbá az is motivált, hogy ebben a tág témakörben rengeteg tanulmányt és szakirodalmat olvassak, hiszen ezáltal rengeteg kérdésemre kaphatok választ a hivatásommal kapcsolatosan, illetve megannyi prevenciós lehetőségre lelhetek rá a szakirodalmak kutatása során. A témaválasztásban a szakmai kíváncsiság is vezetett, hiszen mint leendő óvodapedagógus, fontos tisztában lennem a kötelezettségeimmel, a saját személyiségemmel, illetve azzal, hogy milyen nevelési stílusok a legmegfelelőbbek egy gyermekközpontú –óvodapedagógus által végzett – nevelés során, melyet alkalmazni kívánok a munkám során. Fontosnak tartom, hogy egy óvodapedagógus tisztában legyen az elé táruló szerep kihívásokkal, hogy fel tudja ismerni azokat, illetve, hogy megfelelő módon kezelje azokat, mindezt az önismeret és önfejlesztés jegyében. Ezért is célom bemutatni az óvodapedagógus sokrétű személyiségét, s mindazt a mintát és elvárásokat, melyek fel vannak állítva velük szemben.

Leírás
Kulcsszavak
óvodapedagógus, kompetenciák, óvodapedagógus személyisége, szerepvállalás
Forrás