A katonai alapismeretek, mint választható tantárgy bevezetése a civil középiskolákban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban egy választható, közismereti érettségi tantárgy, a katonai alapismeretek bevezetésével kapcsolatos feladatokat, vezetői döntéseket, vezetői magatartást vizsgálom. Témám aktualitását egyrészt a Nat-ban kiemelt nevelési-oktatási célként megjelenő honvédelmi nevelés fontossága, másrészt a tantárgy – az elmúlt 11 évben megmutatkozó – egyre emelkedő népszerűsége adja. Munkám első részében a tantárgy történetét, a honvédelmi nevelés jelentőségét fejtem ki. A második részben a tantervi implementációval és a katonai alapismeretek tantárgy bevezetésével kapcsolatos szakirodalmat, valamint a hatályos jogi szabályozást tekintem át. Dolgozatom harmadik részében saját kvalitatív kutatásomat mutatom be, amelyet az Észak-alföldi régió katonai alapismereteket tanító iskoláiban végeztem el. Kevert (félig strukturált) interjú módszerrel dolgoztam, a régió érintett iskoláinak 10/12-ed részét értem el. A beszélgetéseket 9 esetben vezetővel, 2 esetben szaktanárral, 1 alkalommal az iskola korábbi – a tantárgy bevezetésekor dolgozó – igazgatójával rögzítettem. A kutatás során a katonai alapismeretek, mint választható tantárgy bevezetésével kapcsolatos intézményi, vezetői tevékenységet vizsgáltam: mi a célja a választható tantárgy bevezetésével az iskolának; milyen lépések előzik meg, és hogyan történik a bevezetés, végül a bevezetést követően mi alapján ítélik meg a tantárgy hasznosságát, szükségességét. Azt tapasztaltam, hogy az iskolák mindegyike a szolgáltató intézmény koncepcióját szem előtt tartva, a külső és/vagy a belső környezet igényének, elvárásának megfelelve döntött a tantárgy bevezetése mellett. A bevezetés lépései minden iskolában az általam elképzelt elvi sémával megegyeztek. Kutatásom során sikerült választ kapnom kérdéseimre, így a gyakorlati példákon keresztül is tapasztalatot szerezhettem arról, hogy milyen feladatok jelentkeznek egy tantárgy, tantárgyi program (orientáció) bevezetése során.

Leírás
Kulcsszavak
katonai alapismeretek, honvédelmi nevelés, választható tantárgy bevezetése, tantervi implementáció, iskolamarketing
Forrás