Vörös István legújabb verseit egy átfogó szerkezetbe illesztette. Ezt a szemléleti keretet a kötet fő metaforája: Heidegger (és Hölderlin, és Hannah Arendt...), és "történései": a filozófus életrajzának kiemelt részletei, illetve híres tételei és gondolatmenetei képezik. Az így örökölt bölcseleti nézeteket a szerző metaforaként alkalmazza, váratlan-szürrealisztikus képekkel társítja, hogy aztuán e láncolatot tovább retorizálja: szétírva egységesítse sajátos, ironikusan lírai-(ál)bölcseleti képére. Az elbeszélő szerkezet sikeres felállításának köszönhetően a könyv a versek folyamával, a tizenöt - ahogy a költő fogalmaz - "énekkel" valóban képes megjeleníteni ezt az eredeti alapállást.