A világjárvány okozta HR folyamatok átalakulásának vizsgálata a borsodi régióban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban igyekeztem a mindennapjainkat és mindenkit érintő Covid-19 világjárvány hatására kialakult helyzetet HR szemszögből megvizsgálni és bemutatni. A szakirodalmi feldolgozás rész nagyban segített a szakma mélyebb megismerésében, melyet később gyakorlati helyemen sikerrel tudtam alkalmazni a való életben is. Szőllősi Andrea cégvezető asszony - aki egyben a külső konzulensem is - elmondása alapján aktuális munkaerő-piaci tapasztalat, hogy azon vállalatok, amelyek megkérdezték munkavállalóikat, arról számoltak be, hogy a kollégák nagy százaléka szívesen fogadna olyan szakértői támogatást, amely lehetővé teszi, hogy pénzügyi, jogi kérdéseiket, egészségügyi félelmeiket megvitathassák, lelki kihívásaikat pedig megosszák és segítséget kapjanak a megoldásban. A módszertani részben a saját kérdőíves kutatásom alkalmával három fő kérdést vizsgáltam: Elsőként a problémafelvetésre adott válaszok alapján elmondható, hogy a dolgozat feltevése igazolást nyert, hisz a válaszadók 72 %-a szerint valóban nehézségek adódtak a járvány hatására a cégek folyamatos működésében. Hasonlóképpen igazolást nyert számomra a második feltételezés is, miszerint a vállalatok az azonnali elbocsájtások helyett a flexibilis HR megoldásokat keresik, sőt új HR trendek is megjelennek a piacon. A járvány abszolút pozitívumaként első körben az otthoni munkavégzés szerepét említik a válaszadók, másodsorban az online platformok üdvözítő előretörését, utóvégre pedig az üzleti utazások visszaszorulását a jó gyakorlat példájaként. A harmadik kutatási kérdés esetén az átképzések tekintetében óriási potenciált feltételeztem pontosan a felbolydult munkaerőpiaci körülmények miatt, ennek ellenére 72 %-uk egyáltalán nem látja szükségességét képző cég bevonására a veszteségek kiküszöbölése végett. Ezesetben a maradék 28 % a célcsoportom a megszólítás tekintetében, akik a tanácsadó iroda potenciális jövőbeli partnerei lehetnek a megyében. Őszintén bízom abban, hogy a fentiek alapján elkezdődhet a közös munka a tanácsadó irodával ez irányba a dolgozat eredményeinek köszönhetően.

Leírás
Kulcsszavak
járvány, HR folyamatok
Forrás