Az Európai Unió és Kína kapcsolatainak geopolitikai vizsgálata

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Kína gazdasági felemelkedését már évek óta saját bőrén tapasztalhatja az átlagos fogyasztó is, látva az elektronikai termékek, ruhák és háztartási eszközök nagy részének származási helyét. Ennek alapján már mindenkinek lehet elképzelése Európa és Kína kereskedelmének volumenéről. De mit jelenthet ez a hatalmas volumen az Európai Unió és Kína hatalmi viszonyaira nézve? Dolgozatom céljának ezen fő kérdés megválaszolását tekintem. Természetesen a jövőre vonatkozó tejesen bizonyos tudományosan igényes állítást nem tehetek, emiatt több hipotézist állítottam föl, melyek vizsgálata segített abban, hogy ezt az összetett kérdést jobban megérthessük. Céljaim elérésére több, primer és szekunder módszert alkalmaztam. Először szekunder forrásokból áttekintettem a két hatalom múltbéli és jelenlegi kapcsolatait. Ezután nemzetközi szervezetek kereskedelmi adatbázisait vizsgálva primer kutatásként következtetést vontam le a két hatalom kereskedelmének alakulásáról, és ennek jelentőségéről. Végül pedig a szakirodalmat és a primer kutatást felhasználva szcenárióelemzést végeztem, amelyben Kína stratégiájának lehetséges hatásait vizsgáltam az Európai Unióra.

Leírás
Kulcsszavak
Kína, EU, geopolitika
Forrás