Mozgásfejlődés és mozgásfejlesztés a városi és falusi óvodákban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban az óvodás korú (tehát a 3-7 éves életkorú) gyermekek mozgását, mozgásfejlődését tanulmányoztam, valamint annak körülményeit, módját vizsgáltam. Napjainkban egyre többet hallunk arról, hogy sok probléma merül fel a gyermekek egészségét, fejlődését illetően. Így dolgozatomban arra is fény derül, hogy milyen fejlesztő hatással van a mozgatórendszerre a mindennapos mozgás. Így levonható a következtetés, hogy milyen fejlődésbeli elmaradás mutatkozik ennek hiányában. Ezen aktualitásból adódott a gondolatom, hogy kutatásomban összehasonlítom a városi és falusi óvodákat, ezen belül a felszereltségüket, amelyekből egyértelmű képet kaphatunk arról, hogy a probléma már az óvodák felszereltségéből adódik-e. Emellett, hogy a gyermekek alkalmas tárgyi feltételekkel vannak-e ellátva. Dolgozatomban arra is kitérek, hogy az óvodapedagógusok milyen rendszerességgel tartanak mozgást az óvodában, és milyen helyszíneket választanak ezen tevékenységekhez az intézmény adottságaitól függően. Szakdolgozatom szakirodalmi kifejtésében továbbá szeretnék beszélni a mozgás fontosságáról, a mozgásfejlődés szakaszairól, feltételeiről és annak céljáról, az egészséges életmód és a mozgás kapcsolatáról, végezetül a mozgás hatásáról a szervrendszerekre.

Leírás
Kulcsszavak
gyerekek, testmozgás, mozgásfejlődés, mozgásfejlesztés
Forrás