Gyógyító patások - A lovak magatartászavaros gyerekekre gyakorolt hatása
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatomban a lovaglás magatartászavaros gyerekekre gyakorolt hatását vizsgáltam. Témaválasztásom hátterében személyes okok álltak. Elsőként a gyermekkorban észlelhető magatartászavarról írtam. Az ehhez kapcsolódó fogalmak meghatározásával, a probléma általános jellemzőivel, okaival foglalkoztam. Annak tudatában, hogy a magatartászavar megfelelő kezeléssel visszafordítható vizsgáltam az állatok hatását gyerekekre. Leszűkítve a kört, a lovat, mint segítő állatot mutattam be. Ismertettem a lovak emberekre gyakorolt jótékony hatásait, továbbá kitértem a lovasterápiára és annak különböző ágaira. Végül a kutatásomat és a benne elért eredményeket szemléltettem. Módszerként a félig struktúrált mélyinterjút választottam. Az objektív vizsgálata érdekében több szemszögből jártam körül a témát. Ezért interjú alanyaimat három csoportból választottam: szakemberek, szülők és gyerekek köréből. Az irodalom és a kutatás alapján az első hipotézisem, miszerint a ló, a lovaglás jótékony hatást gyakorol a magatartászavarral küzdő gyerekekre, igazolódott. A második hipotézisem azonban, mely szerint a lovak segíthetnek a magatartászavart visszafordítani, megszüntetni nem került alátámasztásra. A magatartászavarral küzdők problémái bonyolultak és összetettek. A kezelésben nagy segítséget nyújthatnak a lovakkal való tevékenységek.