Kalász László bartóki dalai nem futó hangulatokat, lazább érzéseket közvetítenek, hanem rendkívül kiterjedt látóterű és intenzív létállapot sűrítmények. Epikát, drámát, lírát tömörítve magukba, egyszerre ősköltészeti gesztussal és a korszerűség villogó dinamizmusával formálják verssé a Trianon után a geográfiai perifériákra rekesztett területen élő, az erdők, hegyek, vizek s egy keletről katonai erővel importált szellemiség erői közé zárt ember s a kisvilágában is Magyarországot tükröző szűkebb emberi közösség mindennapos, de a periferikus létkeretek ellenére is nemzeti és egyetemes problémáit. S természetesen a személyes lét ütközéseit, elmélyüléseit, derűit és válságait.