Kriminalisztikai odorológia

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szaggal és azzal összefüggésben a kutya kivételes szaglóképességével kapcsolatos ismeretekkel foglalkozó krimináltechnikai szakág: az odorológia, melynek fő célja a bűncselekmény felderítése. A szagazonosítás olyasfajta tevékenység, amellyel megvalósítható egy bizonyos elfogadott technológia, amelyben vizsgálati eszközként alkalmazzuk a speciálisan kiképzett kutyát, mint biodetektort. Dolgozatomban először a kutya és az ember közös evolúciója kerül bemutatásra, majd a kutya szerepének nemzetközi és hazai vonulatait ismertetem, kitérve a rendőrkutyák alkalmazásának történetére. Ezt követően a kriminalisztikai szagtan lényegi elemeinek feltárásával mutatom be a nyomok és anyagmaradványok jellegzetességeit és a szagot, mint „információhordozót”. A továbbiakban részletes ismertetésre kerül a szagazonosítás eljárása, a szagnyomok rögzítése, valamint tárolása a hazai jogszabályok tükrében. A szolgálati kutyák megfelelő kiképzése, tanítása nélkül nem beszélhetnénk szagazonosításról, így ennek a jelentős momentumnak a bemutatására is kiemelkedő hangsúlyt fektettem a dolgozatban. Ezt követően górcső alá vettem a szagazonosítás eredményének felhasználását a bírói gyakorlatban, több anonimizált bírósági ítélet tanulmányozásának segítségével.

Leírás
Kulcsszavak
szagazonosítás
Forrás