Kosztolányi nem ismeri a statikus életet [...], legkevésbé állandó azonban Kosztolányi embere a szeretet és szerelem érzésében. Megszállja, mint egy ragály, s átviharzik rajta. "Házasságuk igazi varázsa abban volt - írja A rossz orvosban -, hogy nem ismerték egymást, s az idegen környezetben napról napra felfedeztek valamit."Idegek játéka, melyben a szeretet és szerelem nem érinti meg az emberek velejét; vagy nincs veleje, tengelye, gerince Kosztolányi szemében az embernek? [...] Annyi bizonyos, hogy a szeretet kérdésben nihilista, s emberei inkább szenvednek a szerelem kiábrándultságában, mint ösztönösen kéjelegnek az önkéntelen szerelem tavaszában. Véletlenek vezetik nála egymáshoz a férfiakat és nőket, véletlen mámorok hamarosan lefejezik őket [...] "A házasság - mondja kiábrándultan István -, az, melyet valóban annak lehet nevezni, sohase kezdet, hanem vég, tragikus kényszerűség. Akkor szabad megkötni, mikor már készen van." Földi Mihály