A diplomadolgozat átfogó képet ad a magyar labdarúgás utánpótlás-nevelésének szakmai és gazdasági hatékonyságáról a 2011 és 2025 közötti időszakban, különös tekintettel az állami támogatások és a Magyar Labdarúgó Szövetség szabályozási környezetének hatásaira. A kutatás elméleti alapozása a sportközgazdaságtan klasszikus modelljeire, többek között Becker és Schultz humántőke-elméletére épül, amely a labdarúgót a sportszervezet legfontosabb vagyonelemeként definiálja. A dolgozat részletesen elemzi a hazai sportfinanszírozás 2010 utáni paradigmaváltását, különös tekintettel a TAO-rendszer bevezetésére és annak a piaci kudarcok korrigálására tett kísérleteire.

A munka jelentős terjedelmet szentel a nemzetközi benchmarking folyamatának, ahol Hollandia, Belgium, Portugália, Ausztria és Uruguay sikeres utánpótlás-modelljeit állítja párhuzamba a hazai gyakorlattal. Ebben a kontextusban kerül elemzésre a régiós versenytársak, például a Dinamo Zagreb és a Red Bull Salzburg működése, amelyek a magyar akadémiák számára referenciapontként szolgálnak. A kutatás módszertani magját egy saját fejlesztésű Komplex Hatékonysági Index (KHI) adja, amely a sportszakmai eredményességet, a nevelési intenzitást és a stabilitást ötvözve rangsorolja a hazai kiemelt akadémiákat.

Az empirikus elemzés során a dolgozat elemzi a transzferpiaci hatékonyságot is, bevezetve a játékpercek megtérülésének (ROI) mutatóját, amely számszerűsíti az NB I-ben töltött idő gazdasági hozamát. A vizsgálat kiterjed a felnőtt A-válogatott és az utánpótlás-válogatottak közötti integrációs folyamatokra, valamint a magyar klubok nemzetközi kupaszereplésének alakulására. A dokumentum záró fejezetei az összegyűjtött adatok alapján vonnak le következtetéseket az infrastrukturális beruházások és a tényleges szakmai output közötti aránytalanságokról.