Debreceni egyetemisták párválasztási szokásai

Dátum
2012-06-05T05:08:30Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozatom témája a Debreceni Egyetemisták Párválasztási szokásai. Azért, is választottam ezt a témakör, mert úgy gondolom, mint egyetemistahallgató, hogy akarva akaratlanul mindannyian a részesévé vállunk a párválasztási rituáléknak. Hipotézisem az volt, hogy az egyetem tanulók egy homogén közösségbe tartoznak, olyannyira hogy a párválasztásban kizárják az alacsonyabb iskolai végzettségű egyéneket. A kutatásomban az alanyaimat a véletlen folytán választottam ki. 22 megkérdezettem volt, lekérdezésükhöz interjús módszert alkalmaztam. Következtetéseimet és eredményemet az általam elkészített interjúkra építettem. A vizsgálataim során bebizonyosodott az, hogy a hipotézisem nem állja meg a helyét a meg a valóságban Ennek az eredménynek egyik oka az , hogy az egyetemi évek alatt a fiatal felnőttek nem szeretnének még komolyabb kapcsolatot . Így nem feltétlenül , hosszú távra választanak maguknak párt. Témavezető neve: Dr.Czibere Ibolya Szakdolgozat készítésének

Leírás
Kulcsszavak
párválasztás, párkapcsolat
Forrás