Dolgozatom elsődleges célja annak áttekintése és értékelése, hogy (a változó nemzetközi környezetben) a hatósági szerepek milyen változását idézik elő az egységes európai vasúti térség kialakítása során meghozott új (játék)szabályok, valamint ezek hogyan alakítják az együttműködést a tagországok nemzeti hatóságai és az Európai Unió Vasúti Ügynöksége között. A vasúti igazgatás aktuális helyzetének bemutatását követően választ kívánok találni arra a kérdésre, hogy a közlekedési hatóság és a vasútvállalatok előtt álló - a hatályos jog- és szabályanyagot néhol gyökeresen átíró, a túlszabályozást csökkenteni igyekvő - rendelkezések között hogyan lehet előremutató, egységes vasúti közlekedést realizálni. Szilárd meggyőződésem az, hogy ahhoz, hogy a vasút újra versenyképes közlekedési mód lehessen, egységes szemléletre van szükség, amit összefoglaló módon ismertetek a négy vasúti csomag, mint európai, közös igazgatási szabályozás kapcsán. Különös hangsúlyt kapnak munkámban a negyedik vasúti csomag műszaki pillérét jelentő irányelvek és ezek hozadékaként a hazai vasúti igazgatást érintő változások, hiszen a vasúttal foglalkozó szakigazgatási kérdések jelentős része ezekkel áll összefüggésben. Dolgozatomban rögzítem, hogy az új szabályok más mozgásteret engednek a nemzeti hatóságoknak, de ezt nem feltétlenül öncélúan, hanem az egységes működés érdekében teszik. Véleményem szerint az új keretek közötti szoros együttműködésre van szükség, a tagállami hatáskörben maradó feladatok esetén pedig arra kell törekedni, hogy a hazai eljárások is illeszkedjenek a közös „játéktérbe” és csak a szükséges mennyiségű szabályozás kerüljön alkalmazásra. Ez megkerülhetetlen, hiszen a fejlődés, a közös gondolkodás szerelvénye is ebbe az irányba tart.