Az, az – jól tetszettek érteni első blikkre is. De ha egyszer így hívják – és nyilván nem véletlenül.És nem – nem lehet Susánkát egyedül emelni be a címbe, hogyha egyszer ketten vannak.Azazhogy – olykor ezek ketten mintha eggyé olvadnának össze. És honnan tudjuk, hogy ilyenkor nem éppen Selyempina-lényegű eggyé? Máskor viszont inkább Susánka-lényegűvé.Egyezzünk ki tehát abban, hogy egyik sincs a másik nélkül.Ám a részleteknek – például a mikor-kinek és a hogyannak – egyedül Zsigó bátyánk, dalszínházi kottaőr a megmondhatója. Aki e könyv kezdetén megbolondul – ám egyrészt ismerjük mi az efféle megszédülést, sőt bevadulást („...”), másrészt az ilyen eszelősség nemhogy nem árt, hanem használ önnön történetének, amely gyökerestül forgatja ki őt mivoltából.Az esetről fürkész jelentések készülnek, s hőseinek históriáját ezek nyomán teremti újjá – az írás avatott eszközeivel olvasmánnyá – Bán Zoltán András.Igen, ő – jól tetszenek emlékezni. Aki vitriolsugaras nyomtatóval dolgozik, ha irodalomkritikát ír.Most pedig – amidőn e kötetben szépprózát ad közre – őt akasztják éppen. Meg engem, ahogy ajánlom e jeles művet becses figyelmükbe.Závada PálBán Zoltán András Budapesten született 1954-ben. 1980 óta publikál rendszeresen irodalomkritikákat és Csont András néven zenei tárgyú írásokat. 1990-1997 között a Beszélő munkatársa, 2001-től a Magyar Narancs kulturális rovatvezetője. Fordítóként többek között Theodor W. Adorno, Heimito von Doderer, Robert Musil és Robert Walser műveit ültette át magyarra. Prózai munkái a Holmi című folyóiratban jelentek meg. Kritikáinak válogatott gyűjteményét Az elme szabad állat címen a Magvető adta ki 2000-ben.